2017. április 26. Címlapra!






Feliratkozás a hírlevélre:

Budapest - Irisz Webcam

"...Ne hagyd elveszni...!"?
MagyarOnline.net/ Pompéry Judit
2003. július 01.





Mintha magyar véreink megosztottságának, a gyűlölködésnek, amelyet egyre növekvő idegenkedéssel szemlélek, az országhatár nem szabna gátat. Az otthon ásott árok nemcsak a Kárpát-medencét osztja ketté és fosztja meg az embereket józan ítélőképességüktől. Szerettem volna remélni, hogy a működő demokráciákban élőknél ez másként van. Nos, úgy tűnik, nem mindenütt.

 

Másik, ettől független sajnálatos tapasztalat, hogy sokan nem tartják be az Internet íratlan etikai szabályait és fűnek-fának küldözgetnek levelet, reklámot. Kéretlenül. Úgy ildomos, ugye, hogy a kapcsolatfelvételnél megkérdezze a kezdeményező, akar-e a másik fél a jövőben is hírt, körlevelet tőle. Amennyiben igen, úgy a megkérdezett feliratkozhat egy listára, amelyről, ha úgy tetszik, le is iratkozhat. Bár az eljárás ismert, mégis akad olyan bombázó, akinek nem volt "netes" gyerekszobája.

 

Nagy szerencse, mi több, kegy, ha a Teremtő többféle tehetséggel áld meg valakit. Manapság a kombináció a trend és az interdiszciplinaritásnak nagy a jövője. Minél távolabb állnak egymástól bizonyos szakterületek, annál vonzóbb lehet azok ügyes ötvözése. Így pl. kitűnő ötletnek bizonyulhat, ha valaki Kanadában élvén erdélyi származását, református lelkészi hivatását, széles ismeretségi körét, valamint hazaszeretetét, kulturális érdeklődését, szervezői tehetségét, no meg a modern kommunikációs technika eszköztárának használatát szabadidejében - vagy esetleg másodállásként? - a turizmus terén gyümölcsözteti. Ha a célpublikum elsősorban az újvilág magyar származású lakossága, akkor egy Erdélyre specializálódott utazási iroda nyilvánvalóan csak nyerhet ezzel a rendhagyó kombinációval. Ez így is lehet, ahogy a vállalkozás honlapját, a társasutazási kínálatot nézem.

 

Mert nézhetem, ugyanis az utóbbi hetekben mint hívatlan vendég, jön a kanadai utazási irodától mélben a reklámanyag, ajánlat. Árakkal, részletes programmal. Valamint kedvcsináló szöveggel. Nos, a reklám kéretlenségének etikai értékelésétől itt eltekintek, bár annak ürügyén írtam vissza és kértem, hogy töröljenek arról a listáról, amelyre nem iratkoztam föl. Ez elvi kérdés, független attól, hogy az üzenet mit reklámoz. De vissza az üzenethez.

 

Félreértések elkerülése végett sietek leszögezni: nagyon szeretek Erdélybe járni. Kolozsvári barátaimhoz honvággyal teli szeretet fűz annak ellenére, hogy sose éltem Erdélyben. Van valami a levegőben, ami vonz. Számtalan felejthetetlen emlék köt oda, kalotaszegi esküvőtől marosvásárhelyi irodalmi esten át székelyföldi konferenciáig. Nászutunkról nem is beszélve. Bajom tehát nem az erdélyi utazással, sem nem Erdély mint régió propagálásával van.

 

Problematikusnak tűnik számomra az ügyfélcsalogató szöveg. A kimondottan színvonalasnak ígérkező körutazás programjának leírását hol itt, hol ott megszakítja, mintegy stilárisan megtöri egy-egy nemzeti érzelmű idézet. A spektrum terjed Erdély verses éltetésétől, a Székely Himnusz „...ne hagyd elveszni...!" felkiáltásáig. Az erdélyi gondolat ilyetén hazafias megnyilvánulása a program leírásába egyszerűen nem passzol. El kellene dönteni a műfajt: üzleti ajánlat vagy hazafias buzdítás. Tematikailag szerintem inkább az előbbi. Ez a megállapításom a nemzeti érzelmektől és Trianon történelmi megítélésétől független. Ebben a szövegkörnyezetben a hazafias idézet piros-fehér-zöld sallang és egyszerűen giccses. A szövegegyveleg így nekem disszonánsan reklámszagú, hamis. Leszögezem, kritikám nem tartalmi, hanem stiláris.

 

Ami a tartalmat illeti: Erdélyben rengeteg kulturális és természeti látnivaló, néprajzi hagyomány, érték van. Sokféle szokás, tradíció, vendégszeretet él még ott, amelyeket Magyarországon ma már nem találni. A látogatót megérinti egy egyedülálló szellemiség, a transzilvanizmus. A házsongárdi temetőtől az Árpádkori kalotaszegi templomokon át a Teleki Tékáig, a bivalytejtől a havasok látványán át a puliszkáig, a szász erődtemplomtól a román csorbalevesig. A több kultúra egyenrangú egymásmellettiségének hagyományát érzem akkor is, ha a magyart az utóbbi évtizedekben ritkán kezelték egyenrangúként. Erről szól a hirdetett körút és ez ki is derül a napi programok részletes leírásából, amelyben természetesen dominál a magyarság. A hagyományőrzés, egyben sokszínűség, a táj, az emberek, az építészet, mindez önmagáért beszél. Semmi szükség tehát további nemzeti zászlóval dúsított giccses reklámszövegre. Az inkább ront, mint hitelessé tesz, habár a szándéka nyilvánvalóan ez utóbbi. Meglehet, ez szubjektív - célpublikuma válogatja.

 

Nos, válaszomban a célt méltatva és Erdély melletti elkötelezettségemnek hangot adva a fenti szellemben kritikát gyakoroltam a reklámszöveg fölött. Igaz, nem ennyire részletesen, ezért lehet, hogy lényegretörő soraim talán túl direktnek minősültek. Bíztam azonban a kanadai demokráciát, a szabad társadalmat naponta megélő lelkésznő nyitottságában. Tévedtem. A címzett nem a szövegkritikát látta, hanem egész élet-beállítottságának megkérdőjelezését, megsértését vélte felfedezni megjegyzésemben. Ezt nemcsak határozottan visszautasította, de egyben kétségbe vonta erdélyi elkötelezettségemhez való jogomat. Majd: „... mert aki így vélekedik, arra nem hiszem, hogy szüksége lenne Erdélynek!..." Később: „... Remélem, nem Ön a berlini gyülekezet vezetője, mert az kétségbeejtő lenne..." (Nem én vagyok.)

 

Nagy a valószínűsége, hogy a prospektus szövegén túl is lenne nézeteltérésem a Nagytiszteletű Asszonnyal. Magam fordítva mégsem mernék néhány mondat alapján véleményt alkotni arról, hogy alkalmas-e ő, pl. kanadai gyülekezete vezetésére, esetleg megfelelő-e mint anya vagy feleség, stb., hisz ezek - szerintem - vitánk tárgyától teljesen független kérdések. Az a feltételezés, hogy én veszélyes hatással lennék a környezetemre, amit a lelkésznő kétségbeejtőnek tart, inkább mulattat. Mélyen elgondolkoztat viszont, hogy az erdélyi patriotizmus mellől hová tűnt a keresztyén türelem, testvériség, a megértés és megbékélés gondolata. Protestál, vagyis vitára invitál - a szóban benne rejlik maga a liberális gondolkodásmód.

 

Berlini magyar protestáns közösségünk ökumenikus és szellemi nyitottságáról ismert. Hasonlót tételeztem fel Kanadában is. A válaszlevél azonban kísértetiesen emlékeztet bizonyos „otthoni", visszatérő politikai alapállásra. Emlékszünk, Rákosi idejében az volt a jelszó, hogy „aki nincs velünk, az ellenünk". A puhább Kádár-korszak ezt megfordította: „aki nincs ellenünk, az velünk". (Tudta, a kettő között van a lakosság kb. 95%-a.) Az utóbbi évek magyar belpolitikai életében visszajött az első szlogen, sőt, radikalizálódott: „Aki nincs velünk, az nincs is!" Ez utóbbit látom visszaköszönni a sorokból.

 

Köztudott, hogy a mindenkori ideológiák és „-izmusok" plakatív, olcsó, demagóg szövegekkel élnek, azok megzenésített változata pedig céltudatosan ritmikus és/vagy fülbemászó. Miért csak a kommunista mozgalmi dalokról szabad ma megállapítani, hogy giccs? Miért akarják kapásból agyonütni azt, aki észreveszi a felkínálkozó párhuzamot a „Székely Himnusz" irodalmilag ugyancsak gyenge szövegével?

 

Miért lehet valamihez - egy tájhoz, kultúrához, régióhoz - csak abszolúte, kizárólagosan és egyféleképpen vonzódni? Vagy úgy, vagy sehogy! Miért kell valamit kisajátítani? Honnan veszi valaki a bátorságot, hogy egy egész régió nevében nyilatkozzék - ahol még csak nem is él? Miből fakad az ötlet és az azzal párhuzamos indulat, amellyel elvitatja a másik ugyanahhoz való elkötelezettségének jogát? Honnan veszi a bátorságot, hogy megingathatatlan biztonsággal állítsa, csak az ő hazaszeretete, annak csak az általa gyakorolt kifejezésmódja az egyedüli helyes és üdvözítő? Miért hiszi, hogy szentnek tartott céljai egyben minden eszközt szentesítenek? (Tudom, az eszköztárban a giccs még az ártalmatlanabbak közé tartozik.)

 

Mintha a Székely Himnuszhoz való viszony definiálásával nyerhetne (vagy éppen nem nyerhet) valaki legitimációt - de mihez is? Egy szerencse, hogy nem minden ezen harcos, kisajátító típustól függ! Félő, hogy ha rajtuk állna, legközelebb a magamfajta át sem léphetné Erdély határát!

 

Miért minősül hazaárulónak az, aki kritikával él? (Innen már csak egy lépés, hogy akinek itt nem tetszik, az menjen innen!) Egyáltalán, miért sértés valamit másként látni? Miért kell a vélt atrocitást ösztönösen, csípőből megtorolni és a másik léthez való jogát is elvitatni? Testvériesen kapásból földbe döngölni?

Micsoda indulatok! Mennyi energia! Ésszerűbben is lehetne hasznosítani. Az keresztyéni cselekedet lenne...



Kapcsolódó linkek:

FÓRUM: Cikkeink kapcsán
Ungparty


Kereshet név, földrajzi fogalom, foglalkozás, hobbi alapján!







· A Határon Túli Magyarok Hivatalának köszöntője olvasóinkhoz - márc. 23
· Duna TV a MagyarOnline.net-ről - ápr. 03
· "...Ne hagyd elveszni...!"? - júl. 01
· Grétsy László és a "valóságos csodapalota" - ápr. 12
· Az EU és Magyarország csatlakozása - dec. 09
· Gesztus értékű felkérés - nov. 03
· Karácsony - egy szemszögből - dec. 16
· Magyarság, büszkeség, vér, nemzetiség - feb. 17




Irjon nekünk! - Impresszum - Médiaajánlat - Súgó