2019. július 21. Címlapra!






Feliratkozás a hírlevélre:

Budapest - Irisz Webcam

Életkép, három főszereplővel
MagyarOnline.net/ Ferencz Zsuzsanna
2002. november 03.





Az első szereplő: a pannonhalmi orvos, néhai Szombathelyi Károly. Olyan ember és doktor, amilyet a betegek álmodnak maguknak. Ma már sajnos, csak az emlékekben, történetekben és egy magyarországi utcanévben él. Szobor készül róla.

 

A második szereplő: Gizella. Vagyis Zsizel, az orvos lánya, aki Mannheimban lakik. Tolmácsnak, műszaki fordítónak készült, mégis műfordító (is) lett belőle, lányával, Sandrával együtt. Igaz, egészen fiatalon megpróbálkozott az irodalommal, Mécs László néhány versét ültette át németre. Könyveken is dolgozik, a maga diszkrét módján.

 

A harmadik szereplő: Zemlényi Zoltán, aki több mint tíz évvel ezelőtt Magyarországon nagy feltűnést keltő könyvet jelentett meg, Hoppárézimi! címmel.

 

Az orvos és Zemlényi Zoltán sose ismerték egymást. Az orvosnak mégis szerep jutott a fiatalember életében: Zsizel valószínűleg édesapja és persze édesanyja példája által lett érzékeny az emberi szenvedésre, így közeledett az akkor még nagyon beteg fiatalemberhez, és a Hoppárézimi! című könyvhöz. A fordítás fülszövegében édesapjának is emléket állít.

 

Dr. Szombathelyi Károly

 

Mária, Zsizel Amerikában élő testvére, így vall édesapjáról:

 

„Jogi és orvosi diplomával a zsebében nehéz időkben indult. De csodálatos útravalót kapott. Kezdő orvosként a győri kórház sebészetén - mint ügyeletes - ott virrasztott báró Apor Vilmos püspök halálos ágyánál. Azon az éjszakán megérintette az Isten: egy életre szóló „örökmécsest" kapott .(…) Az első kórházi gyakorlóév után a körzeti orvosi munkát választotta."

 

1954-ben Pannonhalmára került, ahol 25 éven át hűséggel szolgálta betegeit. Ő lett az apátság orvosa is. A nehéz években itt újabb fogódzót talált (…)

 

Segítette őt Pannonhalma szellemisége is. A várban élő pap-költő, Mécs László, a barátja volt. Egyik legszebb versét a szívében hordozta: "Vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld". (…)

 

Igazi vérbeli orvos volt, hivatástudata magaslatán. Éjszakánként, ha felcsengették - néha többször is -, azonnal indult, gyógyított, vigasztalt. Ahol csak tehette, mosolyt fakasztott, derűt sugárzott, reményt adott. Jelen volt sok-sok születésnél, és ott volt az agónia óráiban is. Az utolsó kenet feladásakor együtt áldozott a haldoklóval.

 

Végtelenül tiszta, becsületes, fáradhatatlan ember volt.

 

Dr. Szombathelyi Károly 67 éves korában, 1979-ben, elhunyt. Húsz évvel később gyógyító tevékenységéért és példamutató életéért megkapta a legmagasabb állami elismerést: Göncz Árpád, akkori köztársasági elnök, posztumusz aranyéremmel tüntette ki. A kitüntetést Dr. Várszegi Asztrik püspök-főapát a pannonhalmi kistemplomban szentmise alkalmával nyújtotta át az orvos özvegyének és gyermekeinek: a Budapesten élő Annának, a mannheimi Gizellának, a Cleveland mellett lakó Máriának és a Győrben élő Szaniszlónak.

 

Utcát is elneveztek róla. Vajon milyen érzés, amikor az ember az édesapjáról elnevezett utcán sétál?

 

ZZ, vagyis Zoli

 

Egy rendkívüli fiú - egy rendkívüli könyv

 

Zemlényi Zoltánt 15 éves korában Budapesten elütötte egy Trabant, amint a zebrán át akart menni, útban az iskola felé. A baleset következtében súlyos koponya- és agysérülése lett. Nem gondolta senki, hogy ezt túl fogja élni. Négy hétig volt kómában, ezt az éberkóma (a test nem reagál, de a szellem éber és világos), majd az élők sorába való visszatérés hosszú útja követte.

 

Mivel Zoltán teljesen megbénult és beszélni sem tudott, hosszú ideig tartott, míg a környezetében lévő személyek (szülők, családtagok, orvosok, ápolók) észrevették, hogy Zoltán ébren van, mindent hall, és ért is. Szelleme teljesen ép maradt. Hónapok elteltével, ahogy állapota lassacskán javult, naplófeljegyzésekbe kezdett egy írógépen, az akkor még egyetlen mozgatható ujjával, a bal mutatóujjával.

 

A balesetet követő első évet mutatja be Zemlényi Zoltán a viccel, humorral, számtalan új szóalkotással teletűzdelt, Hoppárézimi! című könyvében. Képekben gazdagon írja le egy serdülő és nagyon lassan gyógyuló fiú érzelmeit, élményeit. Zoltán nemcsak azt mutatja be, hogy hogyan mászott ki ő ebből a borzalmas tragédiából, és hogyan látta és élte át emberfeletti rehabilitációjának kezdetét, hanem azt is bebizonyítja, hogy a legnehezebb élethelyzetben is mindig létezik kiút.

 

A megragadó napló, melyen az olvasó felváltva sír és nevet, egy tizenéves életfilozófiáját foglalja össze, egyben pedig számtalan értéket közvetít. Zoltán törhetetlen életakarata, humora és elgondolkodtató pillanatok sora megragadja az olvasót, egészen a meglepő befejezésig.

 

- Tolókocsiban ültem, némán és bénán. Témám volt elegendő: a barátaim többsége elfordult tőlem, meg sem látogatott. Szüleim mellettem álltak, de mindenki más, aki csak körülöttem volt a kórházban, hülyének tekintett, és úgy is kezelt. Ahogy az egy agysérültet megillet, aki úgyis hülye … Én nem tudtam felelni, mert ajkam és a beszédhez szükséges izmok teljesen meg voltak bénulva, görcsben álltak. Ez részben még ma is így van - meséli Zoltán.

 

Zemlényi Zoltán HOPPÁRÉZIMI! című naplója az utóbbi évek legnagyobb könyvsikere volt Magyarországon. Elnyerte a Magyar Rádió és Televízió nívódíját is, és 24 éves korában a PEN-Club tagjává választották. A Hoppárézimiből színművet írt Mészöly Gábor, melyet a Madách Kamaraszínház Huszti Péter rendezésében és Ternyák Zoltánnal a főszerepben évekig játszott. A könyv alapján tévéfilm is készült.

 

Hemmer Gizella (Zsizel) élete

 

1947-ben születtem Győr-Sopron megyében, Magyarországon. Négyen vagyunk testvérek. Általános iskolás koromtól Pannonhalmán laktunk, ahol édesapám, Dr. Dr. Szombathelyi Károly orvos volt (és jogász, és jegyző), édesanyám (a család „hőközpontja") pedig az asszisztense. Később szeretnék róluk írni, rendkívüli emberek. Édesanyám él.

 

Német gimnáziumba jártam Kőszegen. Minden tantárgyat németül tanultunk. Mindössze hat évfolyam végzett, mert mire leérettségiztünk, jobban tudtunk németül, mint a tanárok, s ezért be kellett szüntetni ezt a tagozatot.

 

Azt követően idegen nyelvű levelező (fordító) tolmács lettem, különösen műszaki területen. Budapesten a Nehézipari Minisztérium megbízásából sokat tolmácsoltam a COMECON konferenciáin és fordítottam a szerződéseket. Kilenc műszaki könyvet ültettem át magyarra, ezek a Műszaki Könyvkiadóban jelentek meg. Ezen kívül fordítottam filmszövegeket, és Mécs László verseskötetébe néhány verset magyarról németre.

 

1970-ben férjhez mentem egy német fiúhoz, azóta Mannheimben élek. Már a házasságkötésünk is nehézséggel kezdődött: esküvőnk előtt két héttel hirtelen meghalt Roland papája, ötvenegy éves korában. El akartuk halasztani az esküvőt, de a magyar belügyminisztérium azt válaszolta, hogy ha nem kötjük meg a házasságot, akkor minimum két év múlva kezdhetjük elölről az összes kérvény beadását.

 

Így szomorú árnyék fedte be az egyébként nagyon szép esküvői szertartást a pannonhalmi bazilikában és a lakodalmat. Én a papa halála előtt néhány nappal kaptam tőle egy nagyon szép levelet, amelyben nagy örömmel lányának fogad. Már nem volt időm válaszolni erre a levélre, amit azóta is őrzök. Személyesen nem ismerhettük meg egymást.

 

Roland akkor huszonnégy éves volt, én pedig huszonhárom.

 

A tragédia megismétlődött a családunkban, amikor Sandra lányom volt huszonnégy éves, Roland pedig még csak negyvenkilenc. Roland 1995 karácsonya előtt egy héttel hirtelen meghalt. Azóta özvegy vagyok, Sandrával élek, aki 1971-ben született és a mannheimi Egyetemen jogot tanul. Nagyon jól megértjük egymást, Sandra csodálatos teremtés, nagy szeretetben élünk, szabadon, de nagy összefogásban. Szerény a fizetésem, titkárnő vagyok. Anyósom 79 éves, élettársa 89, a szomszédságunkban laknak, kölcsönösen megteszünk egymásért mindent. Sandra is naponta lesi a „nagyszülők" gondolatait, problémáit, mindenben segít nekik.

 

Németországban első munkahelyem a Mannesmann cég volt, ahol a nagyfőnöknek voltam titkárnője, asszisztense. Emlékszem még, hogy többek között lefordítottam egy szerződést a Mannesmann cég és a perzsa sah között, mely úgy kezdődött: „Allah és Mohamed, az ő prófétája, nevében…" Ezt az alapszerződést sok kiegészítő szerződés követte, amit később a tárgyalások során a sah nem volt hajlandó aláírni, mindannyiszor azt mondta: „Itt a kezem, azt adom rá! Ha Önöknek a kezem nem elég rá, nem kapják meg a megbízást!" … Aztán megdöntötték a hatalmát, és fuccs lett a szerzödéseknek … becsukták ezt a Mannesmann lerakatot, munkanélküli lettem az összes kollégával együtt.

 

Második munkahelyem a legnagyobb városi cég volt, a villanyáram, víz, gáz, közlekedés szolgáltatója, ott is a legnagyobb főnök titkárnője/ asszisztense voltam. A nagyfőnök pozíciója egy ilyen városi intézménynél mindig politikai, a változásokkal együtt változnak a főnökök. Jó néhányat "túléltem". Míg egy ilyen váltásnál a nagyfőnök a titkárnőjét is magával hozta második titkárnőnek. A hölgy egyúttal a barátnője is volt - köztudottan. Addig intrikált ellenem, míg engem eszméletlenül a kórházba nem szállítottak. Túléltem, meggyógyultam. De addigra kirámolták az íróasztalomat, átraktak egy másik nagyfőnökhöz, aztán azt is elhelyezték, azt követően engem is. Nehéz volt, mert semmit nem tudtak ellenem felhozni, de sikerült nekik. Itt sem minden fenékig tejföl. Megint munkanélküli lettem. Írtam egy könyvet a munkahelyi fúrásokról.

 

És írnom kell egy könyvet arról az öt évről is, amely megelőzte Roland halálát. Amikor majdnem teljesen felgyógyult, majd váratlanul meghalt.

 

Azt követően a Mannheimi Egyetem közgazdasági szakának dékáni hivatalába kerültem, ahol ma is dolgozom. Többek között az is feladatunk, hogy mi építjük ki és ápoljuk a külföldi egyetemekkel a kapcsolatokat. A Budapesti Közgazdasági Egyetem is partnerünk. Jelenleg 18 magyar diákról „gondoskodunk".

 

Közben pedig, hat év kemény munkával, Zsizel és Sandra lefordította Zoltán könyvét.

 

Zsizel és Sandra a fordításról

 

- Amikor 1992 nyarán Budapesten voltunk rokonlátogatáson, mindenütt mindenki a HOPPÁRÉZIMI! című könyvről beszélt. Kíváncsiak lettünk rá, majd szerettük volna mindjárt megvenni. De sajnos már elfogyott. Azt is megtudtuk, hogy a Hoppárézimi semmilyen nyelvű fordításban nem kapható, „ugyanis ezt a könyvet nem lehet lefordítani!" - mondták.

 

Csalódottan tértünk haza a városból és meséltük húgomnak, Marcsikának, hogy nem jártunk szerencsével könyv ügyben. Erre ő mondja: „Én megismertem Zolit egy szeminárium alkalmával. Hívjuk föl és kérdezzük meg, hátha van még neki egy példánya, amit vagy eladna, vagy esetleg kölcsönözne".

 

Így aztán találkoztunk Zolival. Szerencsénkre volt még egy saját példánya, amit kölcsönadott nekünk lefénymásolni. Utána persze azonnal vissza is adtuk neki a könyvét.

 

Beszélgetésünk során szomorúan említette, hogy az ő könyve valószínű sohasem fog megjelenni egyetlen idegen nyelven sem, mivel már számtalan neves fordító próbálkozott a Hoppárézimi!-t németre, angolra, franciára, spanyolra és portugálra átültetni, de legkésőbb húsz oldal után mindenki feladta. Túl nehéz volt a szöveg, az író sajátságos nyelvezete, stílusa, szóalkotásai mind-mind akadályt jelentettek.

 

Ez felcsigázott bennünket. Talán sikerülne nekünk, amit mások nem tudtak véghezvinni? Mi csodálatosan kiegészítenénk egymást a fordítói munkánál: az anya, aki született magyar, de kiválóan megtanulta a német nyelvet, és a lánya, aki német, de tud magyarul, ráadásul Zoltán korosztályából való. Elhatároztuk, hogy nem térünk ki a kihívás elől, és ezt meg is mondtuk Zolinak. Mivel nem voltunk biztosak abban, hogy a fordítás sikerülni is fog, először nem kiadót kerestünk, ahogy szokás, hanem látni akartuk, hogyan tudunk megbirkózni a fordítás nehézségeivel. Nem akartuk szerződéssel terhelni magunkat, mert ha nem sikerül a fordítás, egy szerződéses elkötelezettség problémát jelentett volna…

 

Mielőtt elkezdtük a Hoppárézimi fordítását, megegyeztünk abban, hogy egyetlen egy mondatot sem hagyunk ki. Némely fordító egyes nehézségeket úgy old meg, hogy egyszerűen ejt egy-egy mondatot. Nem egyszerűsítünk le semmit, határoztuk el, és emellett mindvégig kitartottunk. A nehézségek abból adódtak, hogy az író sajátságos nyelvezetet használ, sőt, ő maga alakította ki ezt a stílust, mely különösen szójátékokban, új szóalkotásokban gazdag. Már a cím is - Hoppárézimi! - ilyen szóalkotás.

 

De éppen ez ragadott meg bennünket.

 

Mindettől függetlenül már a téma is nagyon érdekelt minket: egy baleset, amely mindannyiunkat érhet, és ennek következményei. Mit érez, mit él át egy sérült kamasz, hogyan viselkednek, reagálnak a kívülállók? Ez hallatlanul érdekes téma.

 

Különös benyomást keltett ránk az író életereje és az élethez való viszonyulása. Csodálatra méltó, mekkora erőfeszítéssel, kitartással, fáradhatatlanul küzd. Sosem sajnálja saját magát, megpróbál mindig mindent pozitívan szemlélni. Az természetes, hogy hullámzik a hangulata, de életerejével mindannyiszor felülkerekedik. Zoltán őszintén, sokoldalúan, humorosan, viccesen, néha hülyéskedve, de egyben megragadóan is ír.

 

Nem volt mindig könnyű a hangulatváltozásokat az illető napra vonatkozó napló-bejegyzésen belül visszaadni, mivel Zoltán sokszor vicces kifejezésekkel, szójátékokkal, kitalált szavakkal ragadja el az olvasót. Az őt ért óriási tragédiát gyakran humoros kifejezéssekkel akarja bagatellizálni. És hogy saját magában tarthassa a lelket, újra és újra meg kell győznie magát, hogy ő a „nagymenő", a „király/ kircsi". Ezt hangoztatja folyvást. Ez ad neki erőt és hitet, hogy lesz még neki értelmes élete.

 

Sokszor egyszerűen nem volt lehetséges a vicces szójátékokat ugyanazon a helyen visszaadni. Olyankor addig tanakodtunk Sandrával, míg sikerült azt a bizonyos humoros részt/ szójátékot egy mondattal előbb vagy egy mondattal utána elhelyezni. Így a vidám, vagy megrendítő szakaszok ugyanazon a helyen maradtak.

 

Mivel fordítás közben nem akartunk egyetlen egy mondatot sem átugorni, addig időztünk egy-egy mondatnál, míg azt le nem fordítottuk. Sokszor három-négy óra hosszat, késő éjjelig dolgoztunk egyetlen mondaton.

 

Zoli szóalkotásainak megfelelő német szinonimákat találni már valamivel könnyebb volt. Néhányat tudatosan meghagytunk eredeti formában, csak az írásmódot németesítettük, ott, ahol a hangzás volt a fontos.

 

A magyar nyelv nyelvtani felépítése teljesen eltér a német nyelvétől, ez pedig oda vezetett volna, hogy az eredeti szövegben a mondat végén álló poénok, váratlan fordulatok a németben a mondat elejére kerüljenek, s így hatásukat teljesen elveszítsék. Sikerült elérnünk, hogy a poénok megmaradjanak, és a meglepő fordulatok a német fordításban is váratlan helyen bukkanjanak fel.

 

A fordítás melléktermékeként több mint háromszáz szót jegyeztünk fel, mely nincs bent egyik nagyszótárban sem, s melyet az Akadémia Kiadó rendelkezésére fogunk bocsátani, hogy a legközelebbi szótár készítésénél/ bővítésénél felhasználhassák.

 

Zemlényi Zoltán nagymamájának német az anyanyelve. Így ő kapta meg elsőnek a német kéziratot olvasásra. Azt mondta: „Nagyon kíváncsi voltam. Biztos egy teljesen más Hoppérézimit fogok olvasni, mint a magyar eredeti. Hiszen ezt a könyvet nem lehet lefordítani…" És miután elolvasta a szöveget, azt mondta a magyar újságíróknak: „Ugyanazon a helyen nevettem, meg ugyanazon a helyen sírtam, mint a magyar könyvben! A fordítóknak tökéletesen sikerült ez a fordítás! "

 

Amikor elkészültek a munkával, találtak egy svájci kiadót, amely azonban csődbe ment, mielőtt kinyomtatta volna a könyvet. Így Sandra összeszedte minden bátorságát, és könyvkiadót alapított, hogy a Hopparesimi! megjelenhessen a Frankfurti Könyvvásáron 1999 őszén, amikor Magyarország volt a főmeghívott.

 

Így született meg a Hemmer Verlag.

 

A Kossuth Rádió készített egy interjút Zsizellel, a moderátor a következőképpen vezette be a riportot:

 

„Egy fordítás akkor igazán jó, ha a viccen vagy a humoros kifejezésen a másik nyelven is ugyanúgy nevetni és mosolyogni lehet, mit az eredeti nyelven. Ilyen könyv Zemlényi Zoltán Hoppárézimi! című, német nyelvre átültetett könyve, melyet a Magyarországról származó Hemmer Gizella és Németországban született lánya, Sandra, fordított le. Egy olyan könyv, melyet lefordíthatatlannak tartottak."

 

- Sok németül tudó magyar kíváncsi, hogyan sikerült a fordítás. Sokan felkerestek bennünket. Sok látogatónk volt Hamburgtól Münchenig: magyarok, akik régóta Németországban élnek, jól beszélnek németül, és ismerik a Hoppárézimi magyar kiadását. Nem tudták elképzelni, hogyan tudtuk ezt a könyvet átültetni.

 

Beneveztek bennünket a Lipcsei Könyvvásár fordítói díjára (2002-ben):

 

A díj neve: Leipziger Buchpreis zur europäischen Verständigung - Literaturübersetzung ins Deutsche.

 

 

Néhány vélemény:

 

Sylvère Störmann, fiatal német újságíró:

 

„… A könyv univerzális - sok tekintetben.(…) Bármennyire is egyedi, szinte mindenkire illik a fő mondanivaló: Mindegy, hogy magyar vagy német, francia vagy amerikai, hogy makkegészséges vagy ágyban fekvő beteg, hogy autót vezető vagy autó által elgázolt - a legtalálóbban és időtlenül írja le a fiatal ifjak lelki világát. Alig érezhető, hogy a szöveg a 80-as évekből származik. Ahogy ez akkor érvényes volt, érvényes ma is, holnap is érvényes lesz, és már száz évvel ezelőtt is érvényes volt."

 

Dékány Edit, a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar, Német Nyelv és Irodalom Tanszékének tudományos asszisztense, összehasonlította a magyar és német kiadást és Die Übersetzbarkeit der ungarischen Jugendsprache ins Deutsche, dargestellt am Beispiel von Zoltán Zemlényis Hopparesimi! cimmel előadást tartott a 2000. szeptember 1.-15. között Kielben megszervezett tudományos konferencián.

 

Következőképpen foglalja össze elemzését:

 

„Fordítói sikernek tekinthető, hogy a kiinduló (magyar) szövegben alkalmazott egyedi nyelvszokásokat és szóalkotásokat a célszöveg (német szöveg) egyáltalán tartalmazza. A fordítás messzemenően helyesnek ítélhető meg. A kiinduló (magyar nyelvű) szöveg elemeit, melyek fordítói problémának bizonyultak, sikerült úgy átültetnie, hogy olyan német nyelvű variációk jöttek létre, melyek által a fordítás eredeti szövegként olvasható."

 

Dr. Rainer Kohlmayer, a mainzi Johannes Gutenberg Egyetem híres-neves fordítói tanszékének professzora:

 

„Ilyen fantasztikus fordítással nem találkoztam még életemben".

 

Egy meghívás a sok közül:

 

- Dr.Kohlmayer professzor meghívására 2002. január 29-én nagysikerű előadást tartottunk a könyvről Germersheimben, Lelkesedés, fordítás, kiadóalapítás címmel- meséli Gizella Hemmer. - Azóta sincs nyugtunk. Szabadidőm nagy részét az köti le, hogy minél szélesebb körben megismertethessük Zoltán személyét és könyvét a német nyelven tudó olvasókkal.

 

…A német fordítás persze kiindulópontot jelenthet más átültetések számára is: a két Hemmer elindította a kötetet a nagyvilágba.



Kapcsolódó linkek:

Zsizel honlapja
FÓRUM: Cikkeink kapcsán


Kereshet név, földrajzi fogalom, foglalkozás, hobbi alapján!







· A beesési szög egyenlő a visszaverődési szöggel… - jan. 25
· A lila tehén magyar kapcsolata - márc. 23
· Pompéry, Berlin - máj. 24
· Életkép, három főszereplővel - nov. 03
· Eine Geschichte - Zwei Geschichten - jan. 13




Irjon nekünk! - Impresszum - Médiaajánlat - Súgó