2017. február 23. Címlapra!






Feliratkozás a hírlevélre:

Budapest - Irisz Webcam

Gesztus értékű felkérés
MagyarOnline.net/ Pompéry Judit
2002. november 03.





A kelet-nyugati magyar-magyar kapcsolatok nem a legfelhotlenebbek. Ezért érdekes az a magyarországi értelmiségi kezdeményezés, amely az EU-csatlakozással kapcsolatban hasznosítani igyekszik az EU tagállamaiban élo magyarok tapasztalatait, hídfunkcióját.

 

Néhány napja egy alakuló Internetes fórum nevében neves budapesti publicista keresett meg több EU-tagállamban élő magyart - így engem is. Együttműködésünket kérte, hogy az induló társadalmi Web-magazinban gondolatainkkal, tapasztalatainkkal járuljunk hozzá az olvasók tájékoztatatásához: miként is látják az EU-bővítést a már-tagok, mire készüljön fel Magyarország, mi vár az új tagokra. Hosszasan gondolkodtam a dolgon, majd elfogadtam a felkérést.

 

Hivatalos helyről valószínűleg már minden elhangzott, tőlünk az aspiráns nevében nyilván nem az akadályversenybe való benevezés feltételeit akarják részletesebben megtudni. Inkább úgy érzem, hídfunkciónk által váltunk érdekessé. A felkérés ugyanis feltételezi, hogy az informátor integrált személyiség lakóhelyén, aki jól ismeri az EU-beli szokásokat, etikettet, gondolkodásmódot, de ugyanakkor mentalitásában kellőképpen magyar ahhoz - bármit is értünk ezalatt -, hogy azokra a pontokra, nüánszokra, szemléletmódra felhívhassa a figyelmet, amelyek a hivatalos kapcsolatok során - éppen a hiányzó empátia végett - nem jönnek felszínre.

 

Ez a felkérés számomra azért is érdekes, mert ha e mögött nemcsak egy ember privát érdeklődése, alkotóvágya rejlik, akkor egy új trendről van szó. Eddigi megfigyeléseim szerint ugyanis a kelet-nyugati magyar-magyar kapcsolatok nem a legfelhőtlenebbek. (Persze, miért pont ezek lennének?) A különböző korokban és történelmi események által nyugatra került magyarságot ugyanis az otthoni szemlélet, köztudat egyszerűen leírta. Persze, nem úgy értem, hogy ne tudna létezésükről, csak úgy tekinti, hogy a Rákóczi-féle bujdosók, Kossuth emigránsai, a századelő Amerikába kitántorgottjai, a ’45-ösek, az ’56-osak egyszerűen elmentek, ezáltal kvázi elvesztek a magyarság szempontjából. Az anyaországbeli köztudat olyan értelemben írta le őket, ahogy - miért, miért nem, ezt most nem vizsgálom itt - kisajátította a nemzethez való tartozás lehetőségét. A határon túliak a rendszerváltás utáni politika jóvoltából újabban már beleférnek (időnként és részben) a képbe, de a nyugatiakkal más a helyzet. A legtöbb anyaországbeli nem tud arról, hogy nyugaton mennyi magyar él hányadik generációban és főleg, hogy léteznek nyugaton létrehozott magyar értékek. Ezt nem az én esetleg vélelmezhető sértődöttségem (nincs bennem ilyen) mondatja velem, ezt egy a nyugati magyarság történetével foglalkozó budapesti fiatal történész szájából hallottam. (Rákérdeztem ugyanis, hogy miért kutatja, hisz erre M.o.-on szerintem senki sem kíváncsi. Pont azért, válaszolta, mert ő véletlenül fedezte fel ezeket az értékeket, éppen, mert nem tudnak róla.)

 

A rendszerváltás mindenütt rengeteg reményt keltett, amelyeket sok csalódás követett. Ezek egyike a nyugati magyarság szerepvállalása és szerephez jutása - vagy, ha úgy tetszik, nem jutása - 1989 után. Anélkül, hogy itt részletekbe bocsátkoznék, megállapítom, hogy komoly reminiszcenciák vannak mindkét fél részéről egymás iránt. Nem vizsgálván ezek jogosultságát, hogy adott esetben kinek van igaza, látom, hogy az otthonmaradtak gyarmatosítottnak érzik magukat a szerintük mindent jobban tudó és a kezdeti fázisban nyilván több tőkével rendelkező hazajöttek által. Aki pedig „nyugati" magyarként kíván tapasztalataival és tanácsaival rendelkezésre állni, az visszautasítottnak érezheti magát a korrupciós állapotok közt jártasabb és a „Nekünk ugyan ne mondják meg kintről azok, akik cserbenhagytak minket, hogy itt mit hogyan kell csinálni" gondolatkör otthoni képviselői által.

 

Lehet, hogy túlértékelem, lehet, hogy nincs igazam és nincs semmilyen trend. Mégis örülök a felkérésnek, mert jelzésértékűnek vélem. Szeretném hinni, hogy nem egy egyoldalú kapokról van szó ezúttal, hanem az egyenrangúak közötti párbeszéd igényét vélem ebben felfedezni. Talán csak eljön az idő, amikor igény van az őszinte, független véleményre, amelyben jó szándékú segítséget és nem ellenséges kritikát lát az olvasó. Ennek szellemében merem remélni, hogy a helyzetjelentéseket a kérdezők nem kioktatásnak érzik majd, miközben a megkérdezettek örülnek, hogy van, aki kíváncsi a tapasztalataikra, ad a véleményükre. Hátha mégis lehet újra normálisan beszélgetni mindenféle árkok nélkül.



Kapcsolódó linkek:

FÓRUM: Cikkeink kapcsán


Kereshet név, földrajzi fogalom, foglalkozás, hobbi alapján!







· A Határon Túli Magyarok Hivatalának köszöntője olvasóinkhoz - márc. 23
· Duna TV a MagyarOnline.net-ről - ápr. 03
· "...Ne hagyd elveszni...!"? - júl. 01
· Grétsy László és a "valóságos csodapalota" - ápr. 12
· Az EU és Magyarország csatlakozása - dec. 09
· Gesztus értékű felkérés - nov. 03
· Karácsony - egy szemszögből - dec. 16
· Magyarság, büszkeség, vér, nemzetiség - feb. 17




Irjon nekünk! - Impresszum - Médiaajánlat - Súgó