2019. május 19. Címlapra!
[Regisztráció]  [Profil szerkesztése]  [Beállítások szerkesztése]  [Keresés]
[Magánüzenetek]  [Felhasználók listája [Bejelentkezés]
MagyarOnline.net Fórumok >> Kultúra >> Saját versek
Új topik indítása   Üzenet küldése
Ugrás a ( előző lap 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 következő lap )
 veroni  módosítás |   válasz erre |   profil |  2004-04-13 13:56   

Meditáció

Mint archaikus kövek rajzolata
úgy vésődtél bele tudatomba.

Talán mindíg is ott voltál a mélyben
mint jóslatok az álomképben.

Múlhatnak napok, hónapok,évek
időtlen időkre szól a véset.

Sejtésem erős: voltál, és vagy, és leszel
mindegy: hol vagyok és mit teszel

A jelen, a most és az itt: csak vízió
miénk a negyedik dimenzió

Téged meditállak
lehetsz te távol, lehetsz te bárhol
magamban megtalállak.

 
 veroni  módosítás |   válasz erre |   profil |  2004-04-13 13:46   

Mi vagy nekem?

Kora reggeli ajándék
telepátiám záloga
indulni, remélni,
zavartan figyelni,
boldog észlelés...
lemondás, lágy agónia.

 
 veroni  módosítás |   válasz erre |   profil |  2004-04-13 13:40   

Ellenpontok

Számítógép-áramkörü
valóság-realitástól
taszított egzaltált
szerelem.

párhuzamos síkn fel-fel
tűnő ellenpontos
fájóan megkívánt
idegen.

Reléként működő agytekercseim
a fel nem foghatót
kutatva érzik meg
jöttödet.

Tilt a tér az idő a valóság
de bőröd határain túl
keresve vágyom
lényeged.

Inkarnásiód is vonz, átsüt a légen
ám anyagainknál fontosabb szellemünk.
Hiszem, valamikor már volt,- vagy lesz
közös életünk.

 
 veroni  módosítás |   válasz erre |   profil |  2004-04-13 09:34   

Szublimáció

A túlsó járdán
Néha-nap feltűnő
Pillantást súroló
Kegyetlenül idegen,
Mardosó fájdalmat
okozó
Soha el nem érhető
Álmokat várató
Szublimált szerelem
Érzéki csalódás..?
Transzcendensen
A semmiből támadó..
A semmivel múlik el.

De tátong és fáj az űr,
a megtisztulás
(Minden anyagi véges, csak
a semmi végtelen)

 
 veroni  módosítás |   válasz erre |   profil |  2004-04-13 09:25   

Keresztszelvényezés



Távoli mosoly, oly transzcendens..

- az idő egy szelvényében
az érzelmek húrja megrezdül
tétován

Száraz a való egzakt tudomány

- A párhuzamos járdák sem
találkoznak máshol csak a
végtelenben

A rezgés is elül az idő
folyamán

De a síkon kivetítve megmarad
az emlékezet.

 
 gleam  módosítás |   válasz erre |   profil |  2004-04-13 05:49   

Már süt a Nap,
de szívemben még éjjel van...
Azt hittem, könnyebb az élet,
de lépni kell mindig egyet:
nem maradhat semmi ugyanúgy,
nem léphetünk vissza,
nem áll meg az idö,
és semmit nem old meg...
Kellenek a szavak, az ölelés,
kell a szeretet, az öszinteség...
Kell minden, ami igaz és jó,
mert a világ igencsak gonosz!
Meg kell becsülni minden kis értéket,
csak így lesznek igazán gazdagok a szívek!

(2003.március)

 
 fátyol  módosítás |   válasz erre |   profil |  2004-04-13 03:20   
Világpolgár I.


Ember! Mikor a teremtő
E bolygót adta neked
Nem kerítette be hatáárokkal,
Nem osztott szét földeket.

A földbe,
Melybe a vetendő magokat dobod,
Afelett önnön magadnak adtad át
A tulajdonjogot.

Azon kevéske helyet még,
Mit nem neveztél ki tulajdonodnak,
A természet csodálatos rendje él,
De te elnevezted azt „vadonnak”.

Büszkén indítod fiad védeni, mi a tied
Bármíly csatába
S nem kérdezed meg soha önmagadtól:
Miért halgattál a birtoklás szavára?

S fiad sírjánál
Az anya sírva tépi önmagán a ruhát
De még akkor sem látod
A másik oldalon zokogó anyát.

Telítve vannak földjeid
Vérrel, mit érte ontottak őseid.
S felemelt fejjel, büszkén gondolod:
Te ezt a földet immár birtokolod.

S ha néked nem jutott csak talpalattnyi,
Hol meghúzhatod önmagad,
Kinevezed tulajdonodnak
Az égen szálló madarat.

De a madár nem kér tőled számot,
Hisz birtokolja ő az egész világot,
Mit eldobtál te könnyedén
Kis darabka földedért.

S míg várod minden tavasszal,
Felcsendüljön tőle az ének,
Nem veszed észre addig,
Hogy saját tulajdonodban
Ő tart fogva téged.

Minden ízeddel oly erősen kapaszkodsz abba
Melyet egy országgal közösen tettél a kalapba
Én pedig várom, míg eljő egyszer a napot
Míg e Istenadta bolygón,
Mindenki egyszerre veszi le a fejéről a kalapot.



 
 veroni  módosítás |   válasz erre |   profil |  2004-04-12 16:56   
Üdvözlet mindenkinek!
Először járok itt köztetek. a verseitek szinte kivétel nélkül mind csodálatosak.a mostani hangulatomban mégis talán macska:Sírt őrző katona monológja, és fátyol:Mese a csodáról c.alkotásai fogtak meg.

Összeszedem a bátorságomat és én is közzé teszem egy szomorrú szösszenetemet,ami sajnos egy közeli eseményből fakad


Közteslét

Csissz, csossz
szöszmötöl a halál
szétnéz, nála már
keveset talál
üres az erszény
elfogyott az élet
magától is indul
legyint a reménynek.
Megfogyott a teste,
ólomként húzza
hetvenkét éve,
századnyi múltja.

Tekintete üres
megadón csüggeg
- vagy valamit keres?
ami még ünnep
- valami titkot?
hogy hihetni tudna..

- A halálon innen
már az életen túl
Uram érintsd meg a lelkét
ha indul az útra
azt, hogy vagy;
ne csak higgye,de tudja -

Lazul a kapocs
szinte jelképes már
a levegő folytó
itt jár a halál
csissz,csossz
_________________
Baráti üdvözlettel
Veronik

 
 haver  módosítás |   válasz erre |   profil |  2004-04-11 10:14   
a feltámadás

.......örök reménye

szigorú
böjtidőben
hűvös
templomi csendben
tépelődtem
merengtem némán
életem
ezernyi keresztútján
zsigereimben
a nagy titkot
feltárulni véltem
végre
egy benső kiáltás
áramlott szét belőlem
villámként sújtott
a végtelen csendben
s égbe szállott
miért nem szeretet
ennyi gyűlölet
e parányi létben ?

 
 Szőnyi Bartalos Mária  módosítás |   válasz erre |   profil |  2004-04-11 08:40   
Akarom mondani: ÁTTESZ BENNETEKET HUNOR - úgy is.....
 
 Szőnyi Bartalos Mária  módosítás |   válasz erre |   profil |  2004-04-11 08:39   
Kedves AMAZONASZ és MACSKA,
szeretném, ha a prózai részt a "Köszönet a saját versekért" topikban mesélnétek el egymásnak.
Jó?
Különben elvisz benneteket a NYUSZI!
Mária

 
 macska  módosítás |   válasz erre |   profil |  2004-04-10 05:28   
Kedves amazonasz,

Ne írd, hogy a verseid ilyenek, meg olyanok! Nagyon szépek a verseid, mert igazak, őszinték és szívből jövők. Az én véleményem az, hogy csak jó versek vannak, mert minden vers az írója érzéseit fejezik ki. És ez a lényeg.

Úgyhogy csak írjál, és oszd meg velünk ezután is!

Köszönjük!

szeretettel,

macska

 
 amazonasz  módosítás |   válasz erre |   profil |  2004-04-10 02:56   
Kedves barátaim. Tisztában vagyok vele, hogy verseim nem képeznek komoly művészi értéket, de egyszerűen szeretek írni. Persze ha időm engedi. Ebből azonban mostanában sajnos egyre kevesebb van.
Ezt a verset 1984. ben írtam, a közel-keleten, Bagdadban, a feleségemnek. A távollét mindig nyomasztott, és folyamatosan hiányát éreztem annak, akit otthon hagytam. Az élet különös fintora, hogy éveken át mégis ezt a munkát kellett végeznem.

Levél a feleségemnek

Este van hát megint, csendes este van.
Felsír a müezzin az apró faluban,
S toprongyos vén hívek, esdekvén Allahnak,
A szent Mekka felé, mélyen hajlonganak.

Csak fölöttem szürke a csillagtalan ég,
Rámborul terhével a súlyos messzeség,
S magányos bolyongó, megsebzett szívem,
Hogy érted ég csupán, tudnod kell kedvesem.

És letépve gyászos függönyét az égnek,
Ismeretlen fényű új hajnalok jönnek.
Zörgő utak tűnnek, és végtelen folyók,
Kolduló gyermekek, nyomorult vén apók,

Pálmafák, és fogakközt csikorgó homok,
S a falvak csupán, mint pusztuló romok,
Lagymatag szamarak, mezítlábas népek,
A roskadt falak közt tétlen heverésznek.

Hajdan zöld mezők, már elhervadtak régen,
A Tigris Eufrátesz ringó bölcsőjében.
Itt vagyok hát megint, alattam a kerék száguldva suhog,
Mily távol vagy tőlem, de szerelmem mindig feletted ragyog,

És elkísér majd bárhová, miként hold szokta a földet,
S a róla hulló fényes szőnyeg, arannyal fedé léptedet.
Ásítva előttem a hatalmas sivatag,
Forró száraz mély sírjában ott szunnyad a mag,

S vele alszik a vágy az álmodozás,
A fájdalmas csend, az őrült rohanás,
A remény, hogy e kanyargós messzi végtelen,
Ott nálad végződik majd, melletted kedvesem.

Sándor Gyula 1984 Bagdad



Séta a korzón

Megyünk kéz a kézben, meg megállva,
Ránk borul csendesen, az alkony izzó fátyla,
S míg fürdik a táj a langyos estben, csillagok gyúlnak a végtelenben.
Te mosolyogsz kedvesen, mint virág a tavaszra,
Mint lágyan zengő madárdal, nyári pirkadatra,
Kérlek, jöjj kedvesem, jöjj kicsit közelebb,
Köröttünk a város szunnyad, szendereg,
S fodrai lent a vén Dunának,
Csendes sóhajjal partra szállnak.
Mily szép is most itt lenni veled,
Érezni édes forró leheleted,
Remegő ajkad lángoló tüzét,
Mely kioltja bennem a szenvedést.
Álom, vagy valóság, már nem is tudom,
Csak azt, hogy maradj még, azt akarom,
Hogy elébed állva, boldogan csendesen,
Azt mondjam, szeretlek,- szeretlek kedvesem.

Sándor Gyula 1987 Budapest


Hajnal az utcán

Köröttem lángoló pirkadat a táj,
Az égen milliónyi szivárványfonál,
S midőn ébredni kezd az értelem,
S a tarka álmok köde elpihen,
Kitárja vértjét a fényes napkorong
Csupán egy megkésett denevér bolyong,
Gyors szárnya közt hűvösen átsüvít a lég,
Mígnem lágyan elfedé, a türkiz messzeség,
S valahol egy fáradt kémény küszöbén,
Megkopott bágyadt szürke füst halóz, henyél,
A harmatos világra tétován tekint,
Vár kicsit, majd nyújtózva elindul megint.
Az út porát kutatva kering a szél,
Hűs keze pajkosan lombokkal zenél,
Mellettem hallgatag szótlan emberek,
Sietnek, hajnalban ők is csendesek.

Sándor Gyula 1975 Budapest


Ezt a verset még egészen fiatalon írtam alig 18 évesen 1969-ben

Az ősz

Halk sóhaj a néma csendben,
Zizzenve hulló sárga falevél,
Édes csókját már a nyárnak,
Elvitte rég, a zúgó ősz szél.

Rekedt varjak kárognak a tájra,
Szikkadt torkukban a hang, nincs remény,
Bús merengés száll a csupasz fákra,
Tudatlan, támolygó lidérc az erény.

Forró könnycsepp hull a földre,
Egy ősz anyóka a padon,
Édes álom száll a csendbe,
S letűn egy régi alkonyon.

S mint röpülve szárnyal az idő,
Barázdált, kérges, megtört a tenyér,
S nehéz már a padlás, a lépcső,
Egyre több lesz a pincébe a szén.

Egykor zöld fűszálak merednek az égre,
S imbolygó árnyuk harmatról mesél,
Üszkös száraz testük hamvadó körébe,
Lassú méltósággal elpihen a dér.

Sándor Gyula


Szintén szerelmes ifjúságom terméke az alábbi vers melyet 16 évesen írtam, 1967 ben.

Kedvesem

Csak járom az utcát, a csendet hallgatom,
Halvány sápadt fények rezzenek a havon,
Köröttem a város szunnyadva pihen,
Alszik a vágy, a gond, a szerelem,

És sértett szívekben a gyűlölet,
Mert reggelig még az is szendereg,
Szürkén simul fölibém a csillagtalan ég,
Talpamtól olykor felsikolt a jég,

Amint fogynak egyre az ábrándos méterek,
S vállamra pajkos hópihék telepszenek,
Rád gondolok kedves, bőröd illatára,
Édes ajkad forró, remegő szavára,

Amint bársony két karod lágyan átölel,
S tengernyi vágyak röpítnek egyre fel,
Hol mi vagyunk csupán, s a végtelen,
Lüktető, mámoros, boldog szerelem.

Sándor Gyula

 
 Szőnyi Bartalos Mária  módosítás |   válasz erre |   profil |  2004-04-09 23:16   

HÚSVÉT KUKORÉKNÁL

Kelti Icát
Anyukája
Húsvét hétfő
Reggelén,

De Ica csak
Nyújtózkodik,
Visszaalszik,
Vissza még…

Minden fiú
Locsolni megy
Kölnivel a
Zsebibe’ -

Nicsak! Egyik
Ólálkodik
Vödör vízzel
Kezibe’ .

Mit akarhat?
Kora reggel
Hova indul
Sebtibe’?

Szomszédban egy
Álomszuszék
Kislány alszik
Mélyibe’…

Odaindul
Ez a legény,
Fölfrissítni
Álmából



Áloműző
Vödör víz volt!
Áloműző
A javából!

Ki is pattant
Kukor Ica!
Mint az ürge
Menekült!

Így lett Ica
Pattogatott
Kukorica
Egyedül…

Egy év múlva
Húsvét reggel
Minden fiú
Megjárta -

Ki ajtót nyitott
Kukoréknál:
Zúdult a víz
Nyakába!

Kukor Ica
Hasát fogta
Akkor, s csak
Úgy kacagott!

Korán keljen
Most Húsvétkor,
Ki tavaly
Vízzel locsolt!

Komárom-Szőny, 1981.


 
 MagyarOnline.net  módosítás |   válasz erre |   profil |  2004-04-09 10:30   
pieter uzenete:



Krisztus


Fáradtak már a szegek a kezedben.
Te még lélegzel, logikátlanul, ritmustalanul.
Szétesetten.

Átkot szórsz, áldd meg Istenem őket szeretettel.
Anyákat fiúkkal, kislányt szeretővel, madarat ággal.
Álmokat végtelennel.

Emberi vér, emberi fájdalom, szent halál, szent lélek.
Suttogó kegyelem keresztrefeszitve.
Igazság és élet

 
 haver  módosítás |   válasz erre |   profil |  2004-04-06 15:06   
részeges húsvéti imája


teljen be e pohár
uram s adjad
ha lehet
holnap is hagyjad
hogy bűnbe essek
oltáridhoz
hordóim közé
épségben lejöhessek
újra érinthessem
véred kelyhét
hordók csapjain
lehűthessem
ujjaim begyét
rajtuk hagyjam sorban
kezeim nyomát
az úrvacsorához
meghívjam a komát
az asztalhoz én is
közelebb férjek
ha morzsáidból nem is
de véredből részesüljek
hisz
jól ismertek
nem vagyok én más
mint bűnös lélek
szőlőhegyi kocsmás
bocsáss meg nekem
ha a képet ennyire rontom
s szent véredet a hordóból
naponta kiontom
kisértésbe,félek
ne kergess engem
mert naponta élek
testeden s véreden
amikor asztalodnál
már állni sem bírok
akkor ülök
s ahogy így züllök
érzem
nemsokára megüdvözülök

 
 pieter  módosítás |   válasz erre |   profil |  2004-04-06 12:23   

Húsvét


Kitakarítjuk a csűrt, a spájzot,
Kiterítünk mindent a drótra,
Csomagolunk, indulunk Barótra,
Folt kerül a bermudára, méhecske a foltra,
Verseken, vicceken kacagjuk magunkat holtra,
Találgatjuk kié az illat, ki az a teraszon bikiniben ott?
Minket kíván a Nap, mi kívánjuk a szellőt, a folyót,
Rezdül a melled, picit nőtt azóta,
Álmomban Hargita, nagyapám, egy nóta,
Friss oxigén molekulák, kifacsart vörösvértest, forr a
Tüdő, alveolus dagad. Jó a szomszéd bora.

Várok egy Nappehelyre, esősugárra várok.
Feltámadt Jézus. Az ajtót is kitámaszthatjátok.

_________________
"Csak azok gondolkoznak mélyen akiket nem érintett meg a nevetségessé válhatóság érzete."

E.M. Cioran

 
 fátyol  módosítás |   válasz erre |   profil |  2004-04-06 09:55   
Mese a csodáról

Az öreg a hegyek mögött élt.
Seki sem látta a házát.
Az út porába hosszú évek óta
Naponta vetette a lábát.

Látták itt is, ott is.
Mindenhol, hol folyt a könny
És arra is, amerre már
Gyilkos fagy lett a közöny.

Mesélték: járt arra is,
Hol akkora a szükség,
Hogy a reményt eltakarta már
A fekete reménytelenség.

Nem tett ő sokat.
Csak hallgatták szavát.
Hírdette bármerre járt is:
Ember lásd meg magadban,
S körülötted a csodát!

Amit adott, nem túl sok
Tüzelőnek tán kevés.
Annyi a didergő léleknek,
Mint a meleg ölelés.

Bármíly szél feszüljön is neki,
Talpra áll, mert erőre kap.
S ha megoldást rögtön nem is talál,
A bizakodás reá vértet ad.

Híre ment az öregnek,
Szóbeszéd tárgya lett.
A kétkedők sokasága
Már a nevére is nevetett.

Méghogy csoda?! Vén bolond!
Hord el innen magad!
Ez itt nem cirkuszi porond,
Hogy nevettesd a tisztes polgárokat!

A gondolattalanok, kik
Félve kapaszkodnak
A könyvekbe szedett, készen kapott gondolatokba,
Riadtan fogták közre,
S méltatlankodtak vacogva:


Otromba játék, míly gyalázat!
Nagy elméink ezt másként mondták!
Nincs benned a szent alázat?
Szavaid a hitelt rontják.

S meghallá az úr az égben,
S tágra nyitá bölcs szemét:
-Érdekes! Ezt meglesem!
Egy beszélgetésnek veszem szerét.

Egy napon, mikor hősünk
Épp magában ballagott,
Egy arra járó szerzetesben
Kisérőtársat kapott.

Szó- szót követve
Haladtak együtt lépkedve
S a beszélgetés fonalát
A szerzetes úgy terelte,
Kis idő múltán diskurálva
Szóba hozta a csodát.

-Úgy? Te hirdeted, hogy mindaz a vak,
ki lelkében legbelül
boldogtalan marad.
Hiszed, hogy az ég,
Mely titokban tartja magát,
Minden földi halandónak
Mutatja a csodát?
Az élet nehéz, s minden lépés,
Mely magasabbra emel
A lélekben hasadt seb,
S könnyáztatta
Halotti lepel.
A régi bölcsek mindegyike
Ki a témaban hallatta magát,
Leírta már ezer szóban:
Csak az mutathat igazi csodát,
Kihez a Mindenható
Személyesen intézte szavát.

Látod: lépkedünk itt
A talaj szilárd a lábunk alatt.
Csoda volt az, mikor a szent
A víz felszínén ugyanígy haladt.

-Ó hatalmas látvány az,
én nem tagadom,
Bizonyítékként én mégis
A kétkedőknek hagyom.
Nekem ilyen erővel
Szívemet az érinti meg,
Mikor bátran lépkedni kezd
Egy nemrég született gyerek.

A szerzetes csendben, mosolyogva
Lehajtá fejét,
Majd oldalra lendítve
Egy sziklára tette a kezét.

-Barátom! Akkor vajon
elállna-e szavad,
Ha-e sziklából a kezem
Egy csodával vizet fakaszt?

-Az én öreg szivemnek
nem kell ekkora kegy.
Víz, hogy hol fakad,
Nekem már egyre megy.
De egy hasonló csodát
Mutat az emlékezet,
Mikor egy addig rideg lélek
Bűnét megbánva
Igazán könnyezett.

Egy tópartra érkezvén
A szerzetes egy fatörzsre ült,
S melegen nézte társát,
Mikor egy újabb kérdésre sor került:

-Nézd a vizet! Míly hatalmas kékség!
S ha bárki vérré változtatná e kékséget magát,
Volna-e merszed replikázni
Azt a hatalmas csodát??!!

-Mi haszna volna? Egy tónyi vér
egy szomjazónak vajh mit ér?
Minek ennyi,
Hisz abbol egy cseppben
Benne minden titok,
Mi csak lakozik egy teljes emberben.

A szerzetes már türelmetlen..
Felemelé szavát:
S mit mondanál akkor,
Ha feltámasztanám, ki már
Megcsókolta a halált??

Az élet rendje az.
Születünk, s meghalunk.
Mindkét végén a létnek
Magunk maradunk.
Nemesebb tettet láttam én
Egy nagy beteg léleknél.
Nincs nagyobb harcos e Földön
A haldokló gyereknél.
Mikor ette testét a kór
A kínban sem hallottam szavát.
Szíve erős lélekkel
Várta a halált.

Ekkor mélyen letérdelve,
fejét lehajtva hirtelen ő is kérdezett:
-Miért faggatsz Uram, hisz nincs semmi sem
Mit a világ előtted rejteget?

A csuklyás felemelte fejét,
Fürkészve az öregre nézett:
-Miből gondolod ember,
hogy a Teremtő faggat téged?

-Onnan Uram, -bocsáss meg!-
Hogy pár órával ezelőtt
Láttalak meghajolni
Egy nyíló virág előtt.

A szerzetes szeme ragyogott,
S lassan ültéből felállt
S leemelte válláról
Az őt takaró csuhát.

Felemelte a térdelőt,
Fejére tette a kezét,
S miközben szólt , a tájon
Körbefuttatta szemét.


-Igaz ember vagy,
s hatalmas a szived.
Ezentúl minden tettednél
Az áldás legyen veled!

S minden lélekkel, ki úgy él
Egy egész életet,
Hogy nem hagyja el soha
Az igaz, érző szivet.,

S ha nem hullajt könnyet,
S ha nem sajnálja magát,
Hanem keresi mindenben
Az isteni csodát!


2004-04-04

 
 szigy  módosítás |   válasz erre |   profil |  2004-04-06 06:04   
A gépemben öriztem Reményik Sándornak A kereszt fogantatása c. versét. Amikor elszállt a program, elszállt vers is. Ide másoltam volna.
Ha valamelyikőtöknek megvan, és be is tudja másolni, azt hiszem, többünknek örömet szerezne.

 
 amazonasz  módosítás |   válasz erre |   profil |  2004-04-05 15:31   
Az írás öröme

Ha írsz, nem az számít szavaid mennyire ismertek, vagy mennyire sikeresek, mert a papíron hömpölygő betűk, a te lelked értékes darabjai, és ha megosztod másokkal e féltett kincseket, az csodálatos érzés. Mert adni akarsz önmagadból a szomjas világnak egy szeletet. Ezért arra buzdítok mindenkit minél többet, és minél többen írjatok.
Ezt a verset tegnap munka közben, a félórás szünetemben írtam.

A vers

Tarka szóruhákban pompázó gondolat,
Mely úgy tör fel a mélyből, miként forrás fakad.
Széthinti lelkünk fályó sebeit,
Az örömkönnyek boldog cseppjeit,
S szívünk rejtett kincseivel dúsan megrakodva,
Szárnyaló sasként tör fel a magosba,
Majd egy röpke perc,-és fáradtan lehull,
Mint arcunkon a mosoly, lassan elcsitul
Olykor fagyos lehellet, dermedten csikorgó hó,
Másszor lágyan csengő, hullámzó halk muzsikaszó,
Amint féltett titkainkból egy apró darab,
Felszakadva lassan a felszín felé halad,
Hogy megfesse a világ szürkülő egét
És betöltse fénye, minden szegletét
S hol végigzúdul e szikrázó szópatak
Életre kel tőle sok hervadó gondolat
Ez hát a vers, szavak gyújtotta láng, mely sistereg
Olykor meg édes méz, mely lelkünk mélyéből pereg

Sándor Gyula

 
 haver  módosítás |   válasz erre |   profil |  2004-04-05 10:23   
A keresztény világ Nagyhetén újra ráeszmélhetünk,hogy boldogulásunk mindig csak áldozatok árán nyerhető el

Corpus Cristi

.......monológ a kereszten

kezeit mossa az ég
arcomba mocskos viz csurog
lentről dárda szúr
kerep szól a félhomályban
lelkek mélyére
visszhangozva hull
alant
bűnös sereg
űzi lelkemet
kergeti imába
felmagasztalásba
csorduló vérben
trónmagasan csüngök
értük
mégis
megüdvözülök

 
 macska  módosítás |   válasz erre |   profil |  2004-04-05 09:03   
A vége lemaradt:


Ha én leány lennék
legényekre várnék
karcsú derekamra
szép ruhát öltenék.

Ha én kölni lennék
messze illatoznék
leányok hajában
otthonra találnék.

_________________
A cicák a világ bársonyai.

 
 macska  módosítás |   válasz erre |   profil |  2004-04-05 09:00   
Vidám Húsvétot minden kedves fórumlakónak!


Ha én nyuszi lennék
hímes tojást tojnék
kedves gyermekarcra
mosolyt varázsolnék.

Ha én sonka lennék
kamrában pihennék
Húsvét ünnepére
asztalra kerülnék.

Ha én torma lennék
üvegben lapulnék
ünnepi asztalnál
sonka mellé ülnék.

Ha én tojás lennék
tyúkólban születnék
szorgos kezek nyomán
színekbe öltöznék.

Ha én Jézus lennék
a földre leszállnék
szeretet-mosollyal
világ-megváltanék.

Ha én bárány lennék
szelíden bégetnék
sok-sok kérdésemmel
pásztoromhoz mennék.

Ha én pásztor lennék
nyájamra ügyelnék
eltévedt báránykát
hamar visszahoznék.

Ha én barka lennék
puhán virágoznék
karcsú fűzfa ágon
feléd integetnék.

Ha én legény lennék
kölnit elővennék
többi legényekkel
házról-házra járnék.

_________________
A cicák a világ bársonyai.

 
 macska  módosítás |   válasz erre |   profil |  2004-04-05 08:58   
Szép Húsvétot minden kedves fórumlakónak!



A Sírt őrző katona monológja


"... sötét van,
és a többiek alszanak...
ki jár erre?
kinek a lépte hallatszik a sötétben?
nem látni senkit
a csend mindent beborít
s most újra...
nem is igazán lépések ezek
mintha mezítláb járna valaki...
szellemek kísértenek
vagy az istenek útja vezet erre?...
éppen most?!...
sírrablók!
marhaság!
nincs mit rabolni
akit ide temettek,
annak semmilye sincs,
legfeljebb a halotti lepel,
de az úgysem kell senkinek
azért nem kockáztatnának...
sötét van
és csend...
furcsa,
nem szabadna ekkora csendnek lenni!
sosincs ilyen csend
mindig van valamennyi fény
a legsötétebb éjszakában is...
félnem kellene...
az istenektől, mert hatalmuk van,
a szellemektől, mert gonoszok
és kiszámíthatatlanok,
az éjszakától,
a mozdulatlanságtól...
mégsem félek
(miért?)
csak felébredtem
(a csendre)
s most figyelek a hangra
(a történésre, amit nem értek)
a láb-surrogásra
nem félek
ez furcsa
a szívem sem dobog gyorsabban,
pedig nem szeretem a sötétet,
az ismeretlent,
a nem-tapasztaltat...
félnem kellene
s a kezem sem remeg,
mint már annyiszor,
amikor éjszaka volt
és fénytelen csend
veríték sem ütött ki a homlokomon,
pedig meleg az éjszaka
és meleg a helyzet - a feladat
halottat őrizünk...
mégsem félek
(milyen jó ez! milyen... nem tudom)
sőt,
valami furcsát érzek,
szokatlant, rendelleneset:
könnyűnek érzem magam
és a világot is,
hangok szólalnak meg,
miket eddig nem hallottam
(hova lett a csend?)
s képek
(léptek?)
szépek
mi az a szép?
sosem találkoztam vele,
most mégis érzem,
meg olyanokat is,
amiket nem tudok elmondani
magamnak sem
ölelést,
simogatást,
szavakat,
suttogásokat,
örömöt!...
de nem olyat,
ami a kocsmák
hátsó szobájában kapok...
az ölelésben erő van,
a simogatás bársony,
a szavak bölcsek
és az öröm átjárja mindenemet!...
félnem kellene
a nem-tapasztaltaktól,
de ezektől nem lehet félni!...
sötét van,
a léptek távolodnak,
velük az érzések is
utána kellen menni
(a lépteknek?)
de a parancs úgy szólt:
reggelig itt maradni, s vigyázni a sírra!
marhaság!
azok nem érezték,
amit most én!
egy sírt egyébként sem lehet ellopni!
s kinek kellene, aki benne van?!
(vajon, ott van-e még?
hát persze! - megzavart az éjszaka!)
a lépések
már egész messziről hangzanak
utána kellene menni...
(a lépkedőnek)
utána kellene menni
és megkérdezni,
hogy hova megy
éjjel
sötétben
megkérdezni,
hogy mit keres erre
(kit keres a halottak között?)
és hogy ki ő?
feltenni sok kérdést,
kivallatni,
mint az ellenség elfogott kémeit,
kikérdezni, hogy mit tud,
s ha mindent elmondott,
mehet rabszolgának -
vagy tanítónak...
ha jól felel,
talán még elő is léptetnének,
és nem kellene többet sírt őriznem
éjjel
csendben
léptekkel a fülemben...
léptek...
már nem hallani őket
a páncélnak újra súlya van
vág a könnyű ing fölött
a világ bántó hangokba burkolózik
(érzések... csend... hol?... mikor?...)
gyorsan utána kellene menni,
hogy el ne tűnjön végleg
fáklyát gyújtani,
fényt,
hogy megtaláljam...
de azt mégsem lehet,
mert felébresztem a többieket,
s akkor a dicsőség
nemcsak az enyém,
meg ott a parancs is: őrizni a sírt!
Nem!
ők nem érezték azt...
(mit?)
csak csendben...
letenni a vértet,
a kardot,
a lándzsát,
itthagyni mindent,
ami eddig rajtam volt,
mert azok csak akadályok
(az Úton, Felé)
csak csendben,
hogy el ne riasszam a lépkedőt
(lehet, hogy vár rám? miért?...)
kell a csend, az óvatosság
nem azért,
hogy a többiek fel ne ébredjenek -
mostmár nem!
ha megtalálom,
úgyis szólok nekik, hogy jöjjenek...
(mert lesznek újra érzések, meg minden)
milyen könnyű vagyok
páncél nélkül
fegyver nélkül
(múlt nélkül)
milyen könnyű a lépés - tisztán
(ezek az én lépéseim?)
mi történt?!
látok,
pedig még mindig sötét van
a hangok újra közelednek,
és az ölelés, meg a többi jó
látok
nem kell keresni az Utat,
pedig a csillagok is felhőbe burkolóztak
látom
nem ment el,
itt van egész közel,
áll és vár
rám - tudom...
majd szólok nekik, ha beszéltem Vele ..."

és a Sírt őrző katona elindult Felé...

 
 fátyol  módosítás |   válasz erre |   profil |  2004-04-04 20:46   
Evolúció


Lelkem pucéran lépett közétek
Mint a gyermeki ártatlanság.
Koszos rongyokat dobáltatok rá.
És megköveztetek.

Szívem vértől lüktetve
Tettem lábaitok elé.
Kinevettétek,
És rátapostatok.

Elmém minden gondolatát
Az igazak hevével adtam nektek,
De éles pengeként vágott
Hártyavékony maszkotokba.
Lefejeztetek.

Hangom bombaként csattant
Sutyorgó sznobizmusotokba.
Számat viasszal öntöttétek tele.

Most ujjáépítsem önmagam?
Koszos rongyokba burkolózva,
Tompa aggyal, szívtelenül
sutyorgom fületekbe:
Mostmár befogatsz végre törzsedbe "Ember"???


 
 amazonasz  módosítás |   válasz erre |   profil |  2004-04-04 15:34   
sziasztok!

Ezt a verset, melyet most fogtok olvasni, 1978.-ban írtam. A nyár, és az ősz évszak váltását próbáltam szavakkal lefesteni.

Évszakok...

Menned kell, mert hát itt vagyok,
S nyomomban nyirkos zord fagyok,
Bújnak a hömpölygö fáradt ködökbe,
S a fákon a lombok dideregve,
Símulnak egymáshoz utószor talán.
Menj hát testvérem ez már az én hazám.

igen- tudom, tudom már menni kell,
Indulnék is, de lábam nem visz el.
Ó csak láttad volna a lángoló tavaszt,
Mit rám bízott féltve- hogy dédelgettem azt.
s mind mind mit ezernyi csókkal halmoztam el,
Veszítsem hát megint, cserébe semmivel?
Hagyjam itt mind azt mi eddig éltetett?
Mint édes forrás a csorduló eret?
Trillázó madarak, had hallom hangotok,
Mielött e szent földtől végsőn búcsúzok.
Mert messze délen másként zengnek,
S ott a dal csupán fülemnek-
Hullámzó moraly.

Haj beszélsz csak, haj,
S ki elötted leborult,
mond, tudtad e viselni úgy?
A vihart ki küldte rája mond perzselö sziket,
S a kövér szántókból ráncos ugar földeket,
Hol véres patákkal a vad szomjan kóbórolt.
mind ezt büntettlen ki tette felej hát ki volt?
S pirkadtak bár néha kellemes napok,
De ah ne gondold, hogy csak ezekről tudok.

Ne folytasd kérlek hisz így is fáj nekem,
Hiába tudnám már úgy sem tehetem.
Mert ki hinné a hamis kutyának,
Hogy holnaptól tőle nyugton járnak.
Lám, a tarka bokrok vetkőznek a réten,
Elmúlt hát végleg, egyik legszebb évem.
S ha levették mind a lombruhákat,
Testvérem,- kérlek altasd el-e tájat.
Had pihennyjen mélyen, mint szunnyadó gyermek,
Felfrissülni egy új boldog kikeletnek.
Mely nem lesz majd talán oly szertelen,
És símogatva lágyan szelíden,
Ébreszti az álmodó rügyet,
A nyújtózó hamvas réteket.
De indulok már, hisz időm lejárt,forró szelek röpítnek sebesen,
Majd ráborúlt még egy szál hervadt virágra,
S csókolta fájón könnyesen.

És tétova némán az őszi csend,
A sárguló lombok közt elmereng.
Itt ott még megkésett tücsük dalol,
Fázósan,- megbújva valahol...

Sándor Gyula...


 
 amazonasz  módosítás |   válasz erre |   profil |  2004-04-04 15:14   
Sziasztok!

A következő versemet 1975-76.-ban írtam.

A Vihar...

Gyülnek már, gyülnek már sűrű nagy halomba,
Kövér döjfös felhők kélyes esti torra.
Mert elfedé már az éj a lángoló napot,
Mely, hogy szét nézhessék köztük rendet rakott.
S éltető hevének csillgó patakja,
Szabadon folyhassék a zöldelő tavaszra.
Most örvendenek, lucskosan nagyokat dördülve,
Cikázó vad fényes vonókkal hegedülve.
S jeges lehheletük iramló futással,
száguld a lombok közt sajgó púsztítással.
A szelíd békés vizek, futva menekülnek,
S a hosszú síma parton holtan elterülnek.
Majd vissza csúsznak lágyan a testvér habokba,
Hogy űzött vadként szálljanak ismét a magosba...

Sándor Gyula...

 
 fátyol  módosítás |   válasz erre |   profil |  2004-04-04 07:45   
sziasztok! Új vagyok, remélem jó helyre írom a beírásomat. Én is szeretném megmutatni néhány versemet. Legelöször csak egyet (nincs hosszú ö-m, bocsánat).
Olvastam a többi verset, nem kis merészség ide beírni bármit is-))
3.,Búcsúk

Légy jó, várlak este!!. . mondtad,
es behajtottad az ajtót,
s neszelve távolodó lépteim,
még nem érezted a múlandót.

Vigyázz magadra!!. . kérted,
és vártad a szombatot.
Es tudtad, hogy minden hétvégén
Együtt töltjük e napot.

Hozd megint a gyerekeket!!. .
szólt a telefon
És éreztem itt legbelül,
Magányos voltál e napon.

Mikor jössz megint??
s vádlón néztél rám.
Úristen mikor is??? Majd hívlak. .
Csak tátogott a szám.

Visszajövök!! Igérem!
És szorosan átöleltelek.
Csak bizonygattam folyton:
Mindíg is szerettelek.

Csak álltál, és mosolyogtál
talán tudtad, hogy a végső.
És én csak most érzem igazán,
Bármit teszek, késő.



(egy anyának, aki már végképp elbúcsúzott 2003. április)

 
 gleam  módosítás |   válasz erre |   profil |  2004-04-03 07:42   
Ülök a tóparton,
nyári szellö simogatja arcom,
fülembe vízcsobogás morajlik,
nagyon hiányzik valaki...

Ülök a tóparton,
körbevesz a nyugalom.
Lassan sötét lesz,
ilyen az élet...

Ülök a tóparton,
az égen csillagok,
világít a Hold,
egyedül vagyok...

(2001.augusztus)

 
 Szőnyi Bartalos Mária  módosítás |   válasz erre |   profil |  2004-04-03 03:26   
Mottó:

A lélek börtönét
szellemi kulcs
nyitja.
Ez mindennek a
nyitja.

_________________
Mária

 
Ugrás a ( előző lap 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 következő lap )
Új topik indítása   Üzenet küldése




Irjon nekünk! - Impresszum - Médiaajánlat - Súgó