2019. szeptember 20. Címlapra!
[Regisztráció]  [Profil szerkesztése]  [Beállítások szerkesztése]  [Keresés]
[Magánüzenetek]  [Felhasználók listája [Bejelentkezés]
MagyarOnline.net Fórumok >> Család, szabadidő, érdekességek >> Háziállataink
Új topik indítása   Üzenet küldése
Ugrás a ( előző lap 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | 55 | 56 | 57 | 58 | 59 | 60 | 61 | 62 | 63 | 64 | 65 | 66 | 67 | 68 | 69 | 70 | 71 | 72 | 73 | 74 | 75 | 76 | 77 | 78 | 79 | 80 | 81 | 82 következő lap )
 Valeria  módosítás |   válasz erre |   profil |  2004-08-02 16:06   
Jaj, ettol a kutyatol kesz vagyok

En is Okos feje mindent tud!!!

 
 nyanyabandi  módosítás |   válasz erre |   profil |  2004-08-02 15:52   
Hat nem olyan pofija van hogy az ember legszivesebben felkapna es magahoz olelne.....
_________________

 
 rigojanos  módosítás |   válasz erre |   profil |  2004-08-02 15:38   
2004-08-01 16:53, szigy:
-

Jaj, ettol a kutyatol kesz vagyok Az egyik gyenge pontom a cipok mellett az ilyen kinezetu kutya



Aba bácsi


 
 nyanyabandi  módosítás |   válasz erre |   profil |  2004-08-02 05:17   
Odonke meg azt akarom mondani hogy ne billentsd feneken azt a macskat akarmit csinal mert elvadul....nagyon megjegyzik a bantast....csak szepszoval magadhoz olelve kerdezd meg tole hogy hol merre jart.....akkor boldogan jon haza, de ha bantod vagy rakiabalsz akkor menekulni igyekszik otthonrol......hidd el 34 eve tartok macskat en mar csak tudom.....tenyleg kezikonyvet tudnek roluk irni.........
_________________

 
 nyanyabandi  módosítás |   válasz erre |   profil |  2004-08-02 04:31   
Szigykem hogy vagy? Meg mindig olyan elfoglalt vagy? Nagyon szeretem a leirasaidat az allataidrol,-ti nagyon -nagyon jo emberek lehettek.....kivanom hogy meg evilagi jutalmat kapjal erte....szoval folytasd az allattorteneteidet.....varjuk.....Kerdezted Archie-t....nagyon szepen rendbejott....a farka sima, sehol csomo, naponta vegigtapogatom, visszajott az etvagya...tulelte....nem merem visszavinni ellenorzesre az orvoshoz aki ugyan nem is kerte,- azt mondta akkor vigyem ha rosszabbodik......majd csak akkor megyunk hozza ha kell az evi szokasos oltas....koszonom az erdeklodesedet es azt is hogy "imadkoztal"erte.....es mindenkinek koszonom aki kivanta a gyogyulasat....hiszek a kivansag erejeben........amikor lattam a kepen Abat hirtelen elkapott a vagy hogy egy ilyen kutyi tulajdonosa legyek....sajnos keso....lehet hogy mar mi sem tudnank felnevelni.....
_________________

 
 szigy  módosítás |   válasz erre |   profil |  2004-08-02 04:10   
Szuzikám!

Archie hogy van? Neki nem lesz elég se a szúnyogháló, se a pókháló, azt hiszem.
Esetleg egy hálószobát ajánlanék

Szeretettel: szigy

 
 nyanyabandi  módosítás |   válasz erre |   profil |  2004-08-02 04:08   
Hat akkor nem a szunyoghalo Odonke, bar en arra a fembol keszultre gondoltam,akkor csak egyszeru hajlithato keritesanyag vagy csak olyasmi hogy ne ferjen at rajta, es legyen a tetejen is az......Sajat tapasztalatbol beszelek....Nehany evvel ezelott a Walter nevu macskank megharapott valakit az utcankban amibol ektelen cirkusz lett, erre bezartam a hazba....de hazban tartani olyan allatot aki megszokta a szabadsagot azt nem lehet, kegyetlenseg......addig tortem a fejemet amig kitalaltam mi a teendo.....A konyvtarszoba ablaka a kertre nez, es mellette epittettem egy majd embermagas ketrecet ami olyan hosszu lett mint az epulet, drotkeritesbol, es a tetejet is befedettem, ra egy kivulrol nyilo ajtot amire lakatot szereltem...A macska kiugrik a nyitott konyvtarszoba ablakon, le abba a teljesen zart az epulethez simulo ketrec kertbe, amit televetettem fuvel, ibolyaval, volt egy kis haza lapostetovel, a tetejen egy szonyegdarab amin hevereszett, vizesedeny.....kilatott a kertre, az utcara, idovel belulrol kifele verekedett a tobbi macskaval abban a biztos tudatban hogy nem tudjak megruhazni.....telen nyaron kinnt volt, neha ejjelre is kinntmaradt, az ablak nyitva volt de ahhoz hogy barki be tudott volna jonni ahhoz ki kellett volna bontani az egesz alkotmanyt....en is csak kulccsal, elorol tudtam megkozeliteni ha volt olyan pofatlan hogy hivasra sem jott "haza".....odasutott a nap de volt arnyek is mert beepitettem a fenyofa torzset is.....most is megvan ez a hozzaepites....9 honapig volt fogsagban/ szo szerint leultettuk/ amikor egyszer egy ejjel azt almodtam hogy felemeltem a macskat, kihoztam a karomon es letettem a foldre a kertbe.....az alom egesz nap a fejembe jart,-es amikor aznap hazajottem a kirandulasbol ugy dontottem hogy valora valtom az almot.......had lassuk mi lesz........A macska nagyon meglepodott, minden fuszalat megszimatolt es bizonytalansagi erzese lehetett mert ha odebb mentem rohant utanam.....napokon at......vegre megszokta, elment masfele is de soha tobbe nem ment be sehova.......azota is kinnt van....Persze nem bizunk benne/ ez a haramia a legkedvesebb macskank, ha elmegyunk itthonrol akkor nyomas kifele a ketrecbe de ha akar johet vissza a konyvtarszobaba......de mi tudjuk hogy biztonsagba van.....ha adsz emailt, pontosan lefenykepezem reszletesen es elkuldom hogy ugyanezt keritesanyagbol vagy masbol te is megcsinalhatod kicsiben......
_________________

 
 Ödönke  módosítás |   válasz erre |   profil |  2004-08-02 01:20   
2004-08-01 15:55, nyanyabandi:
Hát nem tudom, hogy a szúnyogháló macsekbiztos megoldás-e? Szerintem könnyen elbánik egy hálóval......

 
 szigy  módosítás |   válasz erre |   profil |  2004-08-01 16:53   
2004-07-29 13:10, szigy:

2004-06-20 21:00, bimbi:

Folytatás-20.

Ahogy forrósodtak a nyarak, a szőrös gyerekek egyre inkább igényelték a fürdőt. Eleinte Aba is elfogadta, de nagyobb áztatásból nem kért. Bernát azonban mindent és mindenkit letarolva rohant a locsolóhoz, hogy megharapja a vízsugarat. Ez nagyon tetszett neki. Amikor ronggyá ázott, napozni vonult, megszáradt, és a következő locsolásig nem volt gond vele.
Naponta locsoltam.
Bumbi egészen becsavarodott a víz örömeitől, de olyan arcátlanul ugrált a cső elé, hogy csupa víz lettem. Igyekeztem gyorsan elintézni ez a mohó jószágot, hogy a többiekkel kiélvezhessük a csodát. Irtózatos zajjal járt egy ilyen locsolás. Amikor a párom kivette rendes évi szabadságát, beállt a locsolandók közé. Ebben a családban senkinek sem nőtt be a feje lágya.
Illetve Abának mégis. Mégsem? Eleinte csak Lonci és Bence kerülte a néha mégis csak megkapott zuhanyt, pár éven belül Abának is elege volt, sőt, amikor kezdődött a vízicirkusz, kért, hogy engedjem be a házba.
A fürdéstől való egyre komolyabb tartózkodását rossz jelnek, az öregedés jelének tekintettem, és igazam is volt. A naptár állása és Aba születési dátuma között egyre nagyobb távolság volt tapasztalható.




Aba bácsi


Komoly arca fehéredett, felszedett valami súlyt is, és szeretett magában elmélkedni, amit legfeljebb a séta, a táplálkozás és a foci volt képes megszakítani.
Lett benne valami öregfiús.
Bernát szája körül is ezüstösödött a szőr, de még viháncolt a víz alatt, csak hogy élvezze a vele való kivételezést.
Ez az ezüstösödés semmi rosszat nem jelentett, hiszen amikor Gida bele akart enni az ő tányérjába is vacsora közben, a rá jellemző cicás szelídséggel megfogta a pimaszt, és eldobta. Bumbi úgy visítozott, hogy rossz volt hallgatni, ezzel szemben kiderült róla, hogy sokkal kisebb, mint amilyennek látszik. Hatalmas szőre beszívta a vizet, rátapadt, a hasa alatt messze lelógott, és mint csapból, úgy folyt az összetapadt fürtökből. Ilyenkor megrázta magát, és minden vizes lett.
Bernát pontosan úgy rázta le magáról a vizet, mint a cicisekre a Dunánál, de már nem olyan nyamvadt volt a farka, hanem lompos, ahogy illik.
A párom időnként meglepett, kikapta a kezemből, és rám fordította a locsolótömlőt, de akkoriban már nem szoktuk összeadni életéveinket, hogy kiderüljön, mennyi idősek vagyunk együtt, hányadik közös születésnapunk a következő. Amíg éppen csak háromjegyű volt a szám, jó volt hallani, de amikor már az ország legöregebb emberének korát hoztuk ketten, hallgattunk erről. A fiúkkal való játék, és ez a számomra is brutális strandolás mutatta, hogy lélekben még csak-csak ifjak vagyunk, de mintha jobban örülnék, ha engem sem locsolna a hitves.
Megvénültünk, öregfiú, mondtam neki, amikor beszöktem, hogy ruházatot váltsak. Közömbösen, bölcsen pillantott rám, sóhajtott egyet, és lehevert. Még jobban kirítt a mi öregedésünk, amikor Gida már lelocsolható állapotban volt. A pólyás még bújt a szilaj zuhatag elől, el is sodorta néha, de a cseperedő Gida már megközelítette a fürdőzőket. Kapott is. Ettől sikoltozott, mint egy nyafka kislány, de a következő nyáron már követelte a maga részét ebből is.

Egyre zűrösebb volt a helyzet ebben a nagy családban. Loncit kerülték a fiúk, állandó kétségek között voltunk, hogy mi lesz már, gyógyul-e, vagy nem. Közben megint eljött az ősz, nagyon nem kedveltük. A gyerekek a hangulata, a mélabú, a kétlábúak főleg a számlák miatt.
Van ősszel, alig a tél beállta előtt egy időszak, amikor a négylábúakra rátör a tavasz. Szakad az eső, a havaseső, fúj a szél, de ezek a szexmániás kutyák mind menni akarnak. Aba bácsi is megragadta az alkalmat, és kirohant a kapun. Hiába kiabáltam, nem jött vissza. Leszegte a fejét, elszaladt a sarokig, jobbra kanyarodott, amerre lakott egy ismerős tacskólány. Még el sem takarítottam az őszutói havas, sáros pancsot, amikor megláttam az öreget, szaporán igyekezett hazafelé. Már egészen a közelemben volt, amikor láttam, hogy rosszul van, bal szeméből vér folyik, és hiába szólongattam, nem állt meg, bekocogott, és lefeküdt a helyére.
Nem lehetett szóra bírni. Semmire sem reagált, nagyon rossz bőrben volt. Hiába beszéltem, tehettem, amit akartam, a kisöreg összekuporodott, befelé fordult. Végül a párom pedagógiai előadást tartott arról, hogy vénségére lehetne annyi esze, hogy szót fogad.
Az lett a vége, hogy mivel semmi használható reakciót nem tudtam kicsalni Abából, másnapra halasztottam a dolog tisztázását, hiszen a mama is azt mondta, hogy nincs semmi baja, de ha van is, reggelre nem lesz.
Lett. Begyulladt a szeme, arról szó sem lehetett, hogy a vért lemossam róla, a közelébe sem engedett, és tudtam, amit mond, nem vicc. Ha oda megyek, marcangolni fog, mint amikor feljött aludni az ágyamra, és álmomban véletlenül hozzáértem. Simán szétroncsolta a lábfejem és a lábujjam találkozásának helyét, és máig sem jött rendbe a nagyujjam. Frissen volt műtve a térdem, nem tudtam mozdulni, védekezni sem, az öreg pedig annyira megijedt az akaratlan ébresztéstől, hogy pánikba esve, magából teljesen kifordulva tépázott.
Nem nyúltam hozzá. Vártam. Este jobban lett, elhívtam sétálni. Jött. Tartotta a nyakát, hogy oda kéri a pórázt, és elindultunk. Időnként meg-megszédült. A többi fiú üvöltött a kertben, hogy szégyelljük magunkat.
A sarkon Aba tovább akart menni. Gyere, kisfiam, mondtam, és behúztam abba az utcába, ahova előző este befordult. Nyomot kerestem, nem találtam, de figyeltem az öreget is. Amikor oda értünk egy garázzsal egy vonalba, ahol egy fiatal férfi tisztogatta a kocsiját, az öreg behúzódott az árnyékomba.
Ne szórakozz!, mordultam rá. Fölnézett dagadt és sebes szeméből, és lassan elindult, mintha szagot keresne, az úttest közepe felé. Hagytam. Már volt jó pár eset, hogy megvédtem, bízott bennem.
Az ember döbbenten nézett ránk. Lassan közeledtünk. Aba néha felé lesett, de annyira makacsul szimatolta a földút havát, hogy amikor hirtelen egyenesbe fordult fölfelé, elbizonytalanodtam. Figyeltem az időt is, ha innen fordult vissza, nagyjából stimmel az idő.
Az egyetlen áruló jel a férfi döbbenete volt.
Nagyon megnéztem magamnak, észrevette, igyekezett elfordulni.
Attól kezdve naponta külön sétáltunk, de Aba szeméből egyre több nyúlós könny, szájából nyúlós nyál folyt. Nem evett semmit, és egyre vadabbul ugrott neki minden ehető dolognak. Azokat pillanatokon belül kihányta.
Hívtuk a főállatorvost. Elütötte egy autó, mondta. Szerencse, hogy túlélte.
Autó egy csöpp sem volt a közelünkben, amikor az eset történt. Hosszú ideig se előtte, se utána. Kértem, adjon valamit az öregnek. Nem érdemes, mondta, vagy meggyógyul, vagy nem. Ilyet tőle még nem hallottam. Jól tette, hogy elsietett.
Olyan volt, mintha agyrázkódást kapott volna, és nyilván azt is kapott, de ha nem autótól, akkor mégis csak az a fickó lehetett.
Egyszer csak beállított a főállatorvos, hogy ad injekciót Abának. Már nagyon gyenge volt a sok koplalástól, szabad kézzel le tudtam fogni a nyakörvét megragadva. Nagyon erős volt mindig, kicsi izomcsomó, de most elbírtam vele. Kérdeztem, mi lesz vele. Elpusztul, mondta az orvos, elgázolták.
Nem gázolták el, ezt tudtam, tehát életben marad.

Folytatom.

Szeretettel: szigy

 
 nyanyabandi  módosítás |   válasz erre |   profil |  2004-08-01 15:55   
Odonke persze hogy nem kotheted meg....szegeny cicanak elmeny mashova menni....baratkozz ossze a nenivel es kerdezd meg hogy atviheted-e idonkent hozza latogatoba....mert hogy a macska ugy megszerette otet.....Ami az erkelyajtot illeti, szunyoghalot kell ratenni...valami keretre probald kifesziteni.....nektek is jo, nem jon be szunyog.- legy....van a kilencediken egyaltalan legy? Ha tudsz tegyel fel fenykepet hogy hogy is van elhelyezve az erkely hatha tobben is tudnak tanacsot adni....kitalalni hogy mit is tegyel.....a macskafele kivancsi...az enyem a Walter az minden ajton bemegy amit nyitva talal az utcankban....egyszer kiloktek,- erre megharapta az illetot....fogalmad sincs mekkora botrany lett belole....mellesleg mi van ha az erkelyt huzod be. a racsokat szunyoghaloval, a tetejet is embermagassagban es akkor az allat nehany noveny es fucsomo / nagyon kell nekik az emeszteshez/ tarsasagaban akkor lehet kinnt az erkelyen amikor akar.....imadjak a friss levegot....es meg a macskavece is kimehet oda......a szomszed neni is atszolhat nehany baratsagos szot neki.............es lehet nezelodni neki, meg egy madareteto is.....nem ugy hogy elkaphassa hanem csak "macskateve" szeruen......
_________________

 
 Annita  módosítás |   válasz erre |   profil |  2004-08-01 14:44   
Berci? - Bence? Ugy latszik, a szomszedolas nagy divat lett "macs"-eknal is.
 
 Ödönke  módosítás |   válasz erre |   profil |  2004-08-01 14:29   
Berci macska rémtettei:



Galád kedvencem azzal nyitotta a rémtettek sorát, hogy tegnap este eltűnt a 9. emeleti erkélyről. Na lett is idegbaj, gyomorgörcs, párom rakétaként száguldott a földszintre és kereste a macskát, én pedig a bútorok alatti hasoncsúszás nevű gyakrolatot mutattam be....



Mivel a macs sehol nem volt, így arra tippeltünk, hogy a gaz távozott a szomszédba.., Lámpa elő, bekukuccs a szomszéd erkélyére, macska persze sehol, viszont ott is nyitva volt az ajtó.

Drágalátos Bercike bevonult a szomszéd öregasszonyhoz....

Pár perc múlva haza is jött... láttuk a produkciót.. az erkélykorláton szambázva.. brrr...

A frász kitört...



A második frász akkor jött, amikor belegondoltam, hogy mi van, ha a desznyó jó szokásához híven rátelepedett volna az éj leple alatt a szomszéd nénire...

Valószínűleg hasonló esetben én is kaptam volna egy hátsófalit....

A tök sötét éjszaka közepén valami ismeretlen szőrös izé igyekszik a fejemre feküdni...

A gáz az, hogy még további 3 erkély van itt egy sorban... szóval csak a macska kíváncsisága szab határt annak, hogy meddig megy...



Miután Bercike hazatért, méretes sberúgások közepette betereltük az erkélyről.. Gondosan bezártam mindent, és eltávoztunk némi töményet fogyasztani az ijedtségre.....



Hazaérve ajtó, ablak kinyit.. persze galád macska az eső olyan percet, amikor nem figyeltük ketten árgus szemekkel, azonnal távozott a szomszédba...

10 perc múlva haza...

sberúgás etc....

Maccs azóta teljesen renitens viselkedés mutat be, amit eddig soha...

Konyhaasztalra mászik, konyhapultra mászik, kirohan a lakás ajtaján, illetve ma már megint leszedtem az erkélykorlátról, amint épp a szomszédba próbált távozni...

Gőzöm sincs, mit tegyek vele, az erkélyajtót nem zárhatom egész nyáron.

Próbálom meggyőzni arról, hogy nem jó, hogy ott mászkál, de újabban annyira kíváncsi, hogy csak az alkalmat lesi, hogy valami újat fedezzen fel...



Jajj..

Mit csinálja vele???

nem köthetem oda a farkánál fogva az asztallábhoz....


 
 nyanyabandi  módosítás |   válasz erre |   profil |  2004-07-31 13:39   
Ujabb mosomedve gyerek erkezett a kitett macskaeleseghez......kicsike....nem ertem hogy nem tanitottak meg felni az emberektol......ha kinyitottam volna az ajtot biztosan bejott volna, csak anyira ment volna haza hogy elkoszonjon a csaladtagoktol....micsoda gondatlan mamaja van........ket lepesre evett, en meg beszeltem hozza....mondom neki hogy HAT TE MIT KERESEL ITT......csak bamult ram es addig szedegette az eleseget amig egy szem is volt a talkaban....ugy befogadtam volna..........
_________________

 
 szigy  módosítás |   válasz erre |   profil |  2004-07-29 13:10   
2004-07-27 12:06, szigy:

2004-06-20 21:00, bimbi:


Folytatás-19.

Két betegünk volt. Lonci gyógyulásában rendületlenül bíztam, Gida azonban rémes állapotban volt. Hogy mivel próbálták agyonverni, nem derült ki, de jó okunk volt feltételezni, hogy valami komolyabb botfélével. Amikor valami nyeles kerti szerszámot megpillantott a kezünkben, parányira összehúzta magát, és rázta a reszketés.
Az első napon csak néhány gazt szedtem ki a sebeiből, elegyengettem a lábait, kötözgettem. Amit elsősegélyből hajdan megtanultam jól jött. A bordáival nem tudtam mit kezdeni. Sovány volt, tisztán látszottak még csaknem kopasz kis testén a csontok. A bal oldala a gerinc alatt be volt törve. Amikor a tarackot és a hasonló gazokat szedegettem ki, összerándult és sírt, de a bordáiról csak annyit tudtam, hogy embernél nem szabad ráfeküdni a bordatörésre, és a legegyszerűbb a törés fölött ragtapasszal rögzíteni és nyugalomban tartani.
Gida tehát feküdt a jobb oldalán, amikor megkapta a tejet, oldalvást beledugta a fejét, úgy ivott. Más nem kellett neki.
Amikor sikerült végeznem a sebtisztítással, megsimogattam a fejét. Annyira gyengéden, amennyire egy ilyen kis jószágot csak lehet. Becsukta a szemét. Még néhányat simogattam rajta, eltűnt kis pofájáról az aggódás, elaludt.
A két nagy öreg időnként megszemlélte a kicsit. Amikor nem kuporogtam mellette, megnyalogatták.
Ebcsont beforr, és valóban, kezdett gömbölyödni, lehetett látni, hogy a lábai jól forrtak össze. Seborvosi büszkeségem az egekbe emelkedett, már egyedül csak a bordái izgattak. Fogalmam sem volt, hogyan fognak a beszakadt bordák a helyükre kerülni. Egyszer csak azt vettük észre, hogy Gida áll. Megsimítottam a bordáját, nyifogott. Mivel nem tudtam tenni semmit, a természetre bíztam a megoldást. A páromra ugyanis egyáltalán nem lehetett. Hevesen tiltakozott a jövevény ellen. Minden lehető és lehetetlen érvet felsorolt ellene, amivel megkeményített, és nem hagytam. Mielőtt valóban elajándékozta volna, elvittem beoltatni.
Ezt a kis kölyköt még nem lehet beoltani, mondta a főállatorvos, összes jószágaink háziorvosa. Majd két hét múlva. Akkor kértem tőle egy üres oltási igazolványt Gida névre azzal, hogy az én tulajdonom, és ha beoltja, majd belebélyegzi az eseményt. Miután megértette, miben fondorkodom, azt mondta, tulajdonképpen mindegy, házanként két kutyát engedélyeztek. Mivel Bernátot a hitves a maga nevére íratta, és Bumbival nem vállaltam anyakönyvi közösséget, Aba és Gida volt az enyém.
A két hét gyorsan elszállt, és közben többször is megkeresték a szomszédok a páromat, mit akarunk tenni az új kutyával, és hogyhogy nem altatjuk el. Kiüzentem nekik, hogy engem kérdezzenek.
Engem nem kérdeztek, azonban megbízható helyről megtudtuk, ki dobta be Gidát. Persze, hogy az, aki elaltatta Morzsit, hogy majd egyszer gyerekük lesz. Időnként megszólította a páromat, akivel könnyebben remélt szót érteni, mint velem, hogy négy kutyát eltartani, sok pénzbe kerül. Ahol ennyinek jut, jut ennek a kicsinek is, jelentette ki a macskák nevelőanyja, és szólt nekem, mit mondott a szomszéd. Én hiába kacérkodtam vele, engem nem szólított meg. Amióta Abát az ő kívánságára figyelmeztettem, hogy nem viselkedhet állat módjára, tudta, hogy velem nem lehet normálisan beszélni.
Gida akkurátusan be volt oltva, már nagyon az én kutyám volt, csak éppen került. Ezt nem értettem, de a rejtély megoldódott: Bumbi emlékezett arra, hogy ki akartam kergetni, és mivel ő is bujdokolt előlem az együtt eltöltött évek ellenére, Gida is óvatosan elkerült, amikor tehette.
Ezúttal én kerestem elő a szakkönyvet, mert a főállatorvos sehogy sem tudott rájönni, mi légyen az eb faja. Nem volt igazán egyszerű feladat, de a nagy kutyáskönyvet addig dúltam, amíg be nem bizonyosodott, hogy alapvetően mindössze kétféle őse van. Végigvettem a fajtajellemzőket, és megtaláltam a simaszőrű foxit. A foltok, a fogak, a fejforma, a szőrzet árulkodott. És árulkodott más is. Amint eljött a tavasz, és a mélyben megmozdult az élet, Gida nekiveselkedett az előkertnek, és őrületes tempóban ásni kezdett. A párom a téboly határán járt, én pedig örültem, hogy végre valami új. Rövidesen hat megölt pocok feküdt a hátán szép rendben, egymás mellett.
Eleinte ez volt a baj, de Gida olyan lelkesen mutatta be a zsákmányt a mamának, hogy alig néhány dorgáló szóval megúszta a vadászatokat.
Gidát elkaptam, megsimogattam. Bumbinak mozgott a szája, biztosan figyelmeztette, de a simogatás felidézte a gyerekben a gyógyítót, és megnyalta a kezemet. Ügyes vagy, Gida, mondtam, és újra simogattam. Okos, mondtam elismerő bólogatással, és megsimogattam megint. Gida okos, fejeztem be a magasztalást, és elmondtam, milyen rendesek ezek a foxi-gének, hogy a rágcsálókat kivadásztatták Gidával a földből.
A másik ági ősöket elég nehéz volt megtalálni. A hátsó lábain nyilvánvaló nyomai voltak valamiféle agár elődnek. Arról nem beszélve, hogy addig nem ismert sebességgel szaladgált, szökellt, kiugrott az utcára, visszaugrott, játszadozott. A mellkasa is a foxi ősöket formázta, az ereje és a vadászszenvedélye is. Még napokig előhúzott a talajból pockokat, és olyan gondosan fektette őket egymás mellé, hogy egy szavunk sem lehetett. Egyszer csak megtaláltam az angol agárt a kutyáskönyvben. Nagyon hasonló volt, de nem az igazi Akárhogy mixeltem a simaszőrű foxival, valami nem stimmelt. Az összképben volt valami, ami zavart.
A párom már heves kirohanásokat intézett vizsgálódásom ellen, aminek okát sosem tudtam meg, lényeg, hogy zavarta. Mire jó egy ilyen nagy kutyáskönyv? Arra, hogy rájöjjünk, van valamilyen agárféle, ami nincs benne. És egyszer csak előkerült gyors egymásutánban néhány képeslapban és tévéműsorban valaki, akire rámutatott a hitves: ott van Gida!
(Korábban az angol falkavadászatok ebeihez hasonlította, és abban sem nagyon tévedett, mert egészében tekintve valóban emlékeztetett rájuk.)
Tényleg a magyar agárra hasonlított a legjobban a foxin kívül. Még jobban, mint az angol agárra, főleg, hogy növekedvén erőteljesebb lett. A sajtóban hirtelen feltűnt jószág neve magyar agár volt. Ritkaság, hungarikum, megvédendő, mert a kommunizmus alatt nacionalizmus vádjával keveredésre és kipusztulásra ítélt kutyafaj valódi magyar termék, a miénk, akár a puli és a kerecsensólyom.
Hogy a felfedezett két ősön kívül van még valami Gidában, eléggé valószínű, de hogy ennek a két vadásznak a keverékére hasonlít a legjobban, az való igaz.
Ennek ellenére a párom ősellenségként kezelte negyedik ebünket, de amikor az anyósom meglátogatott bennünket, és egyszer meglepetten felkiáltott, hogy milyen szép kutya, kié az, ott a kertben, egyből polgárjogot nyert a legkisebb kisfiam.
Ha az anyósomnak tetszik, akkor a páromnak szép, ez tiszta sor.


Gida

Miközben Gida szilajon őrizte a házat, és mindig ordított, amikor Bumbi, Lonci állapotával nem tudtunk mit kezdeni. Az orvos azt mondta, változatlanul nem tudja, mi baja van, de úgy látszik nem romlik, hála az ápolásnak.
Ez nem nagyon vigasztalt meg, azonban Lonci még a korábbinál is falánkabban evett, és hittünk az orvosnak, hogy az élethez való ilyen erős ragaszkodás nem rossz jel.
Ha kézből adtunk neki, olyan vadul vetődött a kajára, hogy csúnyán megharapta az ujjunkat. A mellső körmeit nem volt hajlandó, talán képes sem, behúzni. Akit elért, abba belekapaszkodott.
Mintha szellemileg ártott volna meg neki valami. Sokat vitatkoztunk, ha ennyire nem változik, akkor hosszú betegsége van-e, vagy annyira erős, hogy felgyógyul. A párom időnként felvetette, hogy talán jobb lenne elaltattatni. Minél jobb?, kérdeztem. Látod, hogy ragaszkodik az élethez. Igaz, fogadta el az érvet, de honnan tudjuk, nem szenved-e.
Bárhogy állt is a dolog a vitában, ezen a ponton mindig elakadt. Lonci pedig valóban kezdett ijesztővé válni kimeresztett körmeivel, agresszív harapásával, és azzal, hogy folyton iparkodott valamelyikünk után.
Tél felé kénytelenek voltunk Aba mellé Gidát is beengedni, mert a rövid szőrű jószág reszketett a hidegtől. Igaz, ez nem zavarta abban, hogy időnként két-három napra is eltűnjenek Bumbival bizonyos vágyaktól hajtva, amikhez én túlságosan hidegnek tartottam az időjárást.
Szegény Bumbinak kezdtek fárasztóvá válni a kalandok, hiszen ő már csak anya volt, és kisfiát mindenhova gardírozta, minek révén anyai szíve végkimerülésnek tétetett ki, mivel az ilyen dolgokhoz korábban nem szokott.
Egyetlen egyszer fordult elő, amikor a pár testedzés céljából rákapott a kerékpározásra, hogy Bumbi mind a nyolcadfél kilométert végigfutotta mellette, majd simán besétált az irodába, lefeküdt, és időnként leballagott az ebédlőbe, ahol szívesen látták. A munkaidő végén hazaszaladt a kerékpár mellett, utána kimerülten összeesett. Ebből, sajnos, nem lehetett rendszert csinálni, ezért tartoztam minden ez utáni reggelen Bumbit elzárni a hivatalba menés lehetősége elől.


Folytatom.

Szeretettel: szigy

 
 kaytee  módosítás |   válasz erre |   profil |  2004-07-28 17:05   
Szigy, engem borzasztóan aggaszt Lonci sorsa is.
Összeszorult a szivem, amikor olvastam a rosszullétéről. Nagyon drukkolok, hogy örökéletü legyen minden gyereketek, akárhány lábuk is legyen.

 
 Ödönke  módosítás |   válasz erre |   profil |  2004-07-28 03:16   
2004-07-27 12:06, szigy:
-
Gidával mi történt? RÉSZLETEKET!!!Na én ilyenkor ölni tudnék.....Hogy bírnak bántani egy állatot, pláne egy kis kutyagyereket???!!!!:˘˘˘˘-(((

Ugye életben maradt Gida, ugye meggyógyult?



 
 nyanyabandi  módosítás |   válasz erre |   profil |  2004-07-27 13:30   
Igen elhiszem amiket irsz, 2 macskam is van aki tokeletesen erti hogy mirol beszelunk, a szovegbol kiveszi hogy mirol folyik a szo,igy rohelyes hogy neha jol meg kell gondolni hogy hogy is fejezzuk ki magunkat....akkor fedeztuk fel amikor egyszer a ferjem azt kerdezte hogy nem kellene ezt a macskat kitenni? Mire ez a tulcivilizalt dog felpattant es berohant az agy ala.......van olyan szo amire viszont azonnal iderohannak.....Husika......
_________________

 
 szigy  módosítás |   válasz erre |   profil |  2004-07-27 12:06   
2004-07-25 15:03, szigy:

2004-06-20 21:00, bimbi:


Folytatás-18.

Lonci ismét bőbeszédű lett. Amikor Grácit és Primuszt terelgette, már felfigyeltünk hangja aranyos szépségére, és most újabb dolgokkal lepett meg bennünket. Aba pontosan tudta, mit mondunk, és amikor a párom azt, mondta, menj a papához, hozzám jött. Természetesen nem én lettem volna, ha nem mondom neki, hogy tőlem hiába kérsz, menj a mamához. A „kérsz” szó nem véletlenül került a mondatba. Abba visszament a hitveshez, leült a lábánál, és pitizett. Erre ment ki az egész. Hozzám azért küldte, hogy engem szekáljon, de ő általában a konyhában volt, és Aba orrát nem lehetett becsapni. Hiába kiabált az öregfiúval, az nem tágított, amíg nem kapott valami ehetőt.
Lonci általában nem fogadott szót, vagy ha mégis, késleltetve. Ahogy a macskák és a színházi rendezők mondják, tett az akcióba egy kis spétet, nehogy már azt képzeljük, hogy mi mondjuk meg, mit csináljon. Talán ezért volt, hogy inkább beszélni tanult meg.
Ilyet még nem hallottunk!
Oda állt a mással foglalkozó hitves lábához, és mivel ő nem törődött vele, megszólította: Aja!
Egy ideig nem történt semmi, de Lonci türelmetlen volt. Rákiabált: Aja!!!
Hallod ezt?, kérdezte a hitves megindultan, és Lonci is kapott egy keveset készülő vacsoránkból. Az igazi csoda ezután következett, nagyon emberi lejtésű kérdő hangsúllyal így fordult a páromhoz: Eje? Most kaptál kóstolót, hagyj békén!, csattant Aja.
Itt vagyok, kislányom, mondtam, erre rohant hozzám, le kellett dőlnöm a heverőre, mert rajtam akart ejtőzni. Te vagy az Eje?, érdeklődött a pár. Igen, válaszoltam fagyosan. Egy szülőnek értenie kell, mit mond a gyerek. Engem keresett.
A szürke leányzó addigra már a mellkasomon hasalt, és alig hallhatóan dorombolt. Sosem dorombolt igazán macskásan. Kis, halk doromb szólt benne, amikor nagyon elégedett volt. És ha aludt, öreg korára megtanult horkolni. Nem úgy, mint egy kutya, hanem úgy, ahogy más nem tudott: zümmögött. Halkan, diszkréten, de egyértelműen zümmögött.
Ez a közös heverés nekem, aki lustaságommal nagyon emlékeztettem a famíliát Bencére, kedves időtöltésem volt. A szunyókáló Loncival a mellkasomon semmiben sem tudtam segíteni, és azt mégsem lehetett elvárni tőlem, hogy Cirmossal közös gyermekemet holmi tennivalók miatt megzavarjam.
Lonci akkor kötődött hozzám ennyire, amikor bélhurutot kapott. Kértem a hitvest, adjon valami vízhatlan dobozt, amiben elvihetem az orvoshoz. Kaptam egy vékony kartondobozt.
Nem viccből kértem vízhatlant, emeltem fel a hangomat, hanem azért, mert ha átázik, nem tudom cipelni. Ez van, közölte a pár éles hangon, és sietve elvonult. Megkértem Loncit, hogy amennyire lehet, tartsa vissza tüneteit. Két kezemben a dobozzal, abban Loncival, akinek a biztonság kedvéért a nyakát is fogtam, levágtattam a lépcsőn, miután bejelentettem, hogy a hátsó ajtón jövök sürgős esettel. Oda felé alig néhány csöpp tünet éktelenkedett a doboz alján, s mivel a kislány undorodott tőle, egy kevéske fehére ingemen is. Lonci megkapta az injekciót, futottam vele vissza. Alig tíz méter után már krémszínű nadrágomon is óriási tünet éktelenkedett, és csöpögött a szandálomra. Mintha valaki a végtelenbe vitte volna a házunkat, az egyébként rövid út sehogy sem akart véget érni.
Mire hazaértünk, szétázott a doboz, infernális volt a helyzet, a fülig tünetben úszó Loncit bevágtam a kádba, leszórtam magamról mindent, és láttam, hogy a lányka mindjárt elhányja magát. Egyelőre azzal volt elfoglalva, hogy rászánja magát a mosdásra. Az én gyomrom is meglódult. Mivel adott állapotában nem tudott kiugrani a kádból, langyos vizet kevertem neki, és a zuhannyal megmostam.
Eleinte ordított, mintha nyúznám, később elhallgatott, és ijedten nézelődött. Amikor végre teljesen tiszta lett, kitettem a kád mellé. Végignézett magán, és el volt ragadtatva, hiszen még a hóna alatt is tiszta volt.
Attól kezdve rajongott értem. Megértette, mit jelent, ha az embernek apja van.
Volt valami, amit Aja nem tudott. Az, hogy amikor éjszaka dolgoztam vagy olvastam, Lonci időnként szexre hívott engem, mivel az ivartalanítás a hölgy macskáknál csak a fogamzóképességet szünteti meg, a többi marad. Nagyon nehezen értette meg, hogy az apja vagyok, és ami nála nem, az nálam igenis vérfertőzés, szó sem lehet róla. A hívó kurrogó hangot már széllel szemben is felismertem, amikor Lonci megszólította a páromat: Arrrnya!
Most meg mit akar?, mérgelődött a konyhában az asszony.
Nincs bent a szakkönyvben, sajnos, sajnos – válaszoltam a hívságos áltudások fölött állók iróniájával. – Téged hív. Követte Loncit, aki oda vezette a vizesedényhez, ami csontszáraz volt.
Ettől kezdve Loncinak be nem állt a szája. Amikor Aja nem volt a közelben, engem szólítgatott. Errrnye!, hívott, és ha nem ugrottam azonnal, rám kiabált: Errrnye!!!
Amikor bejött az ablakon, először a nagy kajaosztó iránt érdeklődött: Aja? Némán figyeltem. Aja! Csend. Akkor tette fel a várt kérdést: Eje?
Itt vagyok, kislányom, mondtam, erre szaladt hozzám, az ölembe ugrott, és mint egy szőrös dinamó nyomban zümmögni kezdett.
Rajtam kívül a sugárzóan jóindulatú Bernáttal volt meghitt viszonyban, néhányszor őt is csábította szexre, amit a hatalmas ordas farkas egyáltalán nem volt képes akceptálni. Neki a kis szürke szőrős Lonci néni volt, akit védenie kellett mindenkitől. Lonci ezt az érzelmet úgy viszonozta, hogy szeretett Bernát tarkójához simulva aludni. Erre azonban csak akkor nyílt lehetőség, amikor Aja nem volt otthon, és én titokban beengedtem Bernátot.



Észre kellett venni, hogy valami nincs rendben. Kinyújtott hátsó lábait fölhúzta a hasához, és néha egy-egy éles jjajj!!! Szakadt ki belőle.
Kórházba vittem, de az orvosnak fogalma sem volt, mi lehet ez, ilyen nincs a szakkönyvekben.
Felírt valami gyógyszert, kiváltottuk, Loncival megetettük, az állapota nem romlott, de Gidával nem volt hajlandó játszani. Egyszer csak rászokott arra, hogy az oldalán heverjen. Mivel az állapota nem javult, megint bevittem a kórházba, ahol a helyzetet bölcsen felmérő orvos azt mondta: „nyilván abszolút családtag”. A kislányom, magyaráztam egy aggódó atya tremorjával a hangomban. Nem ígérek semmit, mondta az orvos, de mindent megteszek. Ideje volt, hogy megnyugtasson, amennyire ez lehetséges volt, mert Loncika nemcsak vérzett már, hanem fogyni is kezdett.



CSAK ERŐS IDEGZETŰEKNEK! Lonci nagyon szenvedett

Kapott kúptól kezdve mindent, és lassan gyógyulni látszott. Tulajdonképpen olyan volt, mintha teljesen rendbejött volna, azonban mellső lábait makacsul kinyújtva tartotta, de nem ez volt a fontos, hanem, hogy a hátsókat járásra is használta, és mindenhova követett minket.


Folytatom.

Szeretettel: szigy



 
 andi_usa  módosítás |   válasz erre |   profil |  2004-07-27 06:03   
Ma este nem hivtam férjemet, mikor kint nagy sivalkodást hallottam, rohantam ki, de a hátso lámpa még mindig nem égett pedig szoltam már páromnak, igy csak tapsolva hessegettem el a két kintélö macskáját akik a multkor kinyirták a szegény madárfiokát mikor párom csak a borostyánba tette fel magasabbra. Utána rohantam el zseblámpáért és indultam ellenirányba, de akkor pont erre topogott a nyitott folyoson a madárfioka! Mikor nyultam utána probált repülni de csak 10cm-re tudott fel a fal felé, hamar elkaptam egy kézzel a másikkal nyitottam a garázsszoba ajtot mert ott bent van a régi madárkalicka ami lányomé volt, abban tartottunk már a multban is ilyen mentésre szorulo kismadarat. Ott is hagytam bent a kalickában. Most a sötétben nem akasztottam ki a kertbe majd holnap, akkor kicserélem a villanykörtét is a hátso lámpában.
 
 bimbi  módosítás |   válasz erre |   profil |  2004-07-25 19:45   
2004-07-25 14:33, rigojanos:
-
2004-07-25 06:45, bimbi:




Ez az allatokra is vonatkozik?

-

Varj gondolkozak

 
 bimbi  módosítás |   válasz erre |   profil |  2004-07-25 19:41   
2004-07-25 13:55, bobe:
-
De a nyulat nem szabad es macska kimondottan utalja a vizet

-
En furosztottem a cicamat Nem tetszet neki mig be tettem a vizbe es be szapanoztam de mikor mar az oblito vizbe volt az tetszet neki
Azert ertet jol magyarul, mikor mondtam neki na gyere mucuka mejunk furodni , akor azonal ott hagyta lustalkodo hejet es bujt befele a szekreny fiokjaba

Nem , nem tettem be a szaritoba es nem csavartam ki sem .Ha netan valaki akarna kerdezni, elore valaszolok ere

U.I.Mikor volt nyuszika a haznal az is furodt
Ja, a nyuszik tudnak uszni ha hiszitek ha nem.

 
 szigy  módosítás |   válasz erre |   profil |  2004-07-25 15:03   
2004-07-22 04:58, szigy:

2004-06-20 21:00, bimbi:


Folytatás-17.

Loncinak a csillagjegye ismeretes: oroszlán volt, akár Bence, de ez semmit sem jelent: az oroszlán is macskaféle.
Esős a gyanúm, hogy a csillagjegyek oly nagyon mégsem megbízhatók, vagy ha mégis, akkor rosszul vannak kitalálva, mivel Lonci egész biztosan vagy az Építőmérnök, vagy a Vízvezeték-szerelő jegyében született. Igaz, hogy Bencével egyszerre, de Bencére sokkal inkább a Lusta Disznó csillagkép nyomta rá bélyegét. Egyedül az étkezés érdekelte, amiben igaza van.
Ha már egyszer no sex, legalább enni lehessen. Az ő kedvence a hal volt. Amikor halat ettünk, néha előbb ült a székemen, mint én, és még verekedni is kellett vele, hogy átadja a helyét. Olyankor vagy az ölembe pofátlankodott, vagy átment az anyai ölbe, ahonnan könnyebben elérte a tányért. Ha megfenyegettem az ujjammal, elkapta, és megharapta.
Lonci mindent szeretett, ami ehető volt. Olyan erőszakos volt, hogy még a tatár beafstek-et is elkövetelte. Adtam neki. Gondoltam, ez lesz olyan brutális elvonó, mint amilyennek a fürdőkád-kúrát szántam egykor.
Lehunyta a szemét, és megette a jó csípős húsneműt. Amikor később kiderült, hogy mindent szeret, amit mi eszünk, itallal is kínáltam, de azt nem szerette meg.
A fürdőkád-kúra primitív trükk volt. Lonci még akkora volt, mint egy komolyabb szilvásgombóc, amikor felfigyelt arra az összefüggésre, ami a fürdőkád lefolyója és a vizes blokk között mutatkozik. Eléggé idegesítő volt, hogy a szürke csöppség, amint megnyitottuk a csapot, beugrott a kádba, és nézte, mi történik a vízzel. Ez azt jelentette, hogy a fürdés nálunk a kád többszöri loncitlanításával kezdődött. Az elvonókúra ötlete akkor született meg bennem, amikor a párom dühösen kihajította a csuromvíz szőrmókot, hogy ebből elege van, a kis hülye beugrott mellé a kádba, és vele akart fürdőzni.
Másnap jó hideg vizet engedtem a kádba, volt vagy arasznyi, amikor mintegy véletlenül kinyitottam az ajtót. Lonci besettenkedett, felpattant, és beugrott. Akkorát sikított, mint egy ijedős balerina, ha egeret talál a fiókban. Onnan, persze, a vízmélység miatt már nem tudott kiugrani. Nekem kellett kivennem. Ettől megszégyenült. Mivel olykor Bence is be-beugrott, hogy megnézze, mi van ott, ami oly nagyon érdekes, és bármennyire szőrös és kicsi, mégis csak nőből volt, hamarosan beterelte Bencét is. Nem tudni, hogyan vette rá, de besompolygott a csíkos is, és többszöri nekifeszülés után beugrott a kádba. Üvöltött, mint egy sakál.
Biztos vagyok benne, hogy Lonci kint hempergett a röhögéstől. Ez az is bizonyítja, hogy amint kivettem Bencét, és óhajára megszárítgattam, a csíkos, mint egy igazi tigris száguldott ki a fürdőszobából, és nyomban iszonyú verekedés zaja hallatszott. Mire kinéztem, Bence homloka véres volt a hátsó karmok kapavágásaitól, Lonci azonban rémesen fel volt pofozva, és körülötte rengeteg szürke szőr mozgott a hirig keltette huzatban.
Később rájött a kislány a mosdó és a fürdőkád csapjai, valamint a lefolyórendszer összefüggéseire. Attól kezdve általában a mosdókagylóban tartózkodott, és akkor sem volt hajlandó kiszállni, amikor kezet mostunk. Amikor ráuntunk a területfoglalására, kidobtuk onnan.
A szakkönyv, magyarázta a hitves, azt írja, hogy előbb-utóbb nem a macska lakik nálunk, hanem mi a macskánál.
Én is mondtam erre valamit, de az nem érvényes, mivel nem volt a szakkönyvben.
Hamarosan a vízvezetékrendszer újabb csodájára figyelt fel Lonci. A párom szépen a vécébe öntögette a szennyes lét, mert egy fővárosi otthonban erre más lehetőség nincs, nálunk pedig egyre több olyan mosnivaló keletkezett, aminek leve eltömte volna az ejtővezetéket. Ezért volt az, hogy kiöntés előtt és után könyökkel nyitotta-csukta a mellékhelyiség ajtaját, és ez nem mindig sikerült tökéletesen. A keskeny rést addig piszkálta Lonci, amíg be nem fért. Egyszer, egy békés, tévétlen vacsora közben csurgást hallottunk. Valahol vékony sugárban folyt a víz. Még senki sem gondolt vízdíjra, de a párom szakmai ártalom (értelem?) folytán nem szenvedhette a fölösleges vízfogyasztást. Rohantam a fürdőszoba felé, ahol semmit sem találtam, vágtattam vissza, amikor látom, hogy a ház takarékos úrnője a szája elé emelt ujjal, némán, de sürgetve hívogat.
A vécéajtó félig nyitva volt. Lonci kuporgott a kagyló fölött, és rendeltetésszerűen használta a toalettet.

Ki meri mondani, hogy ezeknek nincs eszük?, kérdezte tőlem post factum, amikor már nem zavarhatta meg kislányát. Ki meri?!, dühöngött, és persze a bölcsészen volt a válaszadás sora. Leontyev elvtárs, mondtam.
Kicsoda?
Leontyev. Kéri Elemér is őt idézte, amikor arról volt szó, hogy használ-e a majom szerszámot, és tanúsítani kellett, hogy csak az ember használ eszközt, sőt mi még készítünk is.
Erre ingerült párom szexista vonatkozású megjegyzéseket tett a Leontyev családjában található összes szerszámra, majd átmenetileg elcsitult.
Már csak egy családtag használta a zeolitot vécének és szagtalanítónak. A párom ráhelyezte Bencét is a kagylóra, hátha felfogja a jelentőségét. Nem fogta fel, sőt, amikor le akart ugrani, be is csúszott a szaniterbe. Tápász, neheztelt a pár, kiemelte a budiból a csíkos krapekot, és mély megvetéssel utána kiabált: még ehhez is lusta, tiszta apja.
Ez méltatlan kijelentés volt. De mit várhat az ember egy nőtől?

Lonci a folyadékokkal szemben megkülönböztetett figyelmet tanúsított, de sosem árulta el, miért nem hajlandó tejet sem inni, csak tiszta vizet. Még Aba is mindent ivott, de egyszer vörösborral kínáltam valamelyik születésnapunkon (négy nap távolságra van, ezért a közös születésnapunk a két dátum számtani közepén ünneplendő). Aba megitta. Mély nyomokat hagyhatott benne, mert miután kiheverte a kísérletet, többé nem fogadott el szeszesitalt.
A nagy vadász időnként meglepett egy-egy vacsorára hozott egérkével, de egyre többet pihent.
Nem tetszik nekem, jelentette a hitves. Én sem voltam kibékülve, és bár tudtam, hogy magas korban van, ezt magam sem találtam kielégítő magyarázatnak. Evett, mint egy nagyobb sáskaraj, de ritkábban ugrott az ölünkbe, inkább heverészett, és hiába hevertem az ágyra, nem mászott se a nyakamba, se a mellkasomra, sőt még az arcomon sem akart bukfencezni.
Gyanakvásra késztető magatartásáról egy éjszakánként ismétlődő esemény terelte el a figyelmünket: valahol a követlen közelben egy kiskutya sírt minden éjjel. Nem akárhogy, hanem mintha éppen gyilkolnák. Napokig kerestük, mi lehet ez, de nem találtuk, ami a páromat megnyugtatta, engem azonban idegesített, mivel a pici hangja fájdalomról sírt, ütemes volt, mintha vernék, és mégsem találtam. A kísértetekben nem hiszek, csak abban, hogy vannak kísérteties csirkefogók, akik kínozzák az állatokat, mert ők az erősebbek, és kínozni élvezet.
Ezen mit sem változtat, hogy az ilyenekből szívesen csinálnék szellemet, de a korosodás és következményei törvénytisztelő polgárrá teszik a legmegátalkodottabb anarchistát is.
Feltett szándékom volt, hogy előbb-utóbb megtalálom az éj leple alá húzódó állatkínzót, és ugyanazon lepel alatt éktelenül fejbe verem a kapanyéllel.

Nekem semmi vérfürdő nem jön össze. Másnap délután, amikor hazatértünk, a ház ajtajában Bernát melegítőfőlsője volt, szép szabályosan kiterítve. A közepén egy kis lény kuporgott. Körülötte csontok, gumijátékok és egy gumilabda volt elhelyezve.
A lény nem tudott lábra állni. Négy lábában darabos törés volt, bordái a bal oldalán bezúzva, többszörös törést lehetett kitapintani, a sebeiben zölden ült a gaz. Teljesen ki volt száradva, és a szemein látszott, hogy eddig, és nem tovább, öljük meg, ha akarjuk, ő nem tud már mozdulni sem.
Rohadtak, fejtette meg a hitves a látogatás okát: bedobták a két nagy kan farkas közé, hogy majd széttépik. Erre Bernát jóságosan neki adta a melegítőfölsőjét, és a két nagyfiú hozzáfogott, hogy fölnevelje a még szopós vakarcsot, aki legjobban egy kicsi kecskére emlékeztetett, bár nyilvánvalóan kutyus volt.
Az apaszerepet Bernát töltötte be, nemi identitásában megzavart Bumbi pedig anyjaként nevelte a külleme után Gidának elnevezett jószágot.



Folytatom.

Szeretettel: szigy


-

 
 rigojanos  módosítás |   válasz erre |   profil |  2004-07-25 14:33   
2004-07-25 06:45, bimbi:
-
Ne felejkezetek a kis barataitokrol nekik is meleguk van, csereljetek a vizet gyakran es nem art ha le spricoljatok kicsit vizel ,meg ha morognak is nem fogjak banni kessob
-


Ez az allatokta is vonatkozik?

 
 bobe  módosítás |   válasz erre |   profil |  2004-07-25 13:55   
De a nyulat nem szabad es macska kimondottan utalja a vizet

 
 szigy  módosítás |   válasz erre |   profil |  2004-07-25 13:24   
Kedves Bimbi!

Tökéletesen igazad van, még nem tartok ott, hogy a nyári spriccerekről beszámoljak, de tanúsítom, hogy víz nélkül szőrös családtagjaink nem élhetnek.
Nagyon szeretnek locsolás közben fürdőzni.

Szeretettel: szigy

 
 bimbi  módosítás |   válasz erre |   profil |  2004-07-25 06:45   
Ne felejkezetek a kis barataitokrol nekik is meleguk van, csereljetek a vizet gyakran es nem art ha le spricoljatok kicsit vizel ,meg ha morognak is nem fogjak banni kessob
 
 szigy  módosítás |   válasz erre |   profil |  2004-07-22 04:58   
2004-07-22 03:17, szigy:

2004-06-20 21:00, bimbi:


Folytatás-16.

Aba mindenkin túltett tengersok eszével, és fantasztikus tehetségről tett tanúságot a labdajátékokban is. Amíg a társasházban laktunk, amint labdát látott, beállt focizni. Elleste a cselezést, amit az ő méreteivel csak az volt képes komolyan venni, aki megtapasztalta a kis termetű játékos technikáját. Valamelyik mellsőjét, többnyire a balt, mivel balkezes-ballábas volt, rátette a labdára annak méretétől függetlenül, keverő mozdulatokkal forgatta, majd amikor valamelyikünk el akarta rúgni tőle, villámgyors testcselt mutatott be, az ellenfél rámozdult az indulni látszó jószágra, az ellenkező irányban elrúgta a labdát, a megzavarodott ellenfelet gyorsan megkerülte, és vágtatott a kapu felé.
Hogy honnan tudta, melyik az ellenfél kapuja, nem sejtettem se akkor, se most. Remekül szerelt, olyankor nem is harapott, és meg kiválóbban fejelt. Egy méter húszig minden labda az övé volt. Újabb érthetetlen csoda: tudta, mi a kapu, tudta, hogy oda kell bejuttatni a labdát, és vagy magasra ugorva, vagy előre vetődve be is fejelte.
A srácok többször rimánkodtak, hogy zárjuk a lakásba Abát, mert így nem lehet focizni. Lehetett. Annyira, hogy mi hárman alkottunk egy csapatot a párommal és Abával, aki még előkerült és játszani vágyott, jöhetett, mi legyőztük őket.

Igaz, ehhez hozzá tartozik, hogy a páromnak még Abáénál is kivételesebb technikája volt. Annyira, hogy a házunkban lakó, akkor még ifjúsági játékosnak, sőt barátjának, az ifjabb Albert Flóriánnak is ő tanított meg néhány labdakezelési trükköt.
Én akkoriban még mozgékony és gyors voltam, befértem a családi csapatba, de meg kellett elégednem a harmadik hellyel.
Amikor megérkezett Bernát, el kellett tekintenünk a játék örömeitől. A drága nagy cula sehogy sem akarta megérteni a labdarúgás lényegét és értelmét. Állandóan fölkapta a labdát (bármekkora legyen is), és rohangált vele, miközben amikor csak tehette, Aba hátát és fejét ütötte a bőrrel. Ha pedig bezártuk, úgy ordított, mint a Behemót, a világ végén is meg lehetett vadulni tőle.
Érett az elköltözés, és lassan leszoktunk a fociról.
Vissza akkor szoktunk ennek sokkal jámborabb változatára, amikor Bernátot kizárhattuk a családi házból, és a Csöpinek is becézett, kis növésű játékossal játszottunk. Használható technikánk révén át-átemeltük fölötte a labdát, ami kizárólagos tulajdonát képezte, de ha nem elég magasra emeltük, fejjel leszedte. Pillanatok alatt felfedezte és alkalmazta azt, amit kétlábú focisták kispályán csak ritkán szoktak: a mandinert.
Verve voltunk. A kisöreg jobb volt, mint mi ketten együttvéve. Mit csináljon két ember egy kutyával? Cicázzon, ez csak természetes. Egy ilyen jószággal azonban nehéz ügy volt, és ha eltűrte volna a dédelgetést, agyonkényeztettük volna elragadtatásunkban. Vele azonban játszani kellett, nem gyerekeskedni. Olyan pontosan tudta, hova pattan mandinerről a labda, hogy amint elrúgta, máris rohant a saját feje után, és ezt jól is tette, mert egyre vénülőbb csontjainkkal hiába vetődtünk, a labda mindig pont oda ment, ahol ő várta.
Ha megkérdeztük az eldugott sportszerről, hogy „Aba, hol a labda?”, eleinte törte a fejét, szétnézett, és ha a kandalló tetején volt, oda mutatott, s addig ordított, amíg le nem szedtük neki, de ha bárhol máshol, elérhető helyen volt eldugva, bemászott, és előhozta.

Bernát kint ordított, hogy engedjük be, de nem engedtük. Egy-kétszer megpróbálkoztunk vele, de nem tudott ötletesebb dolgot kitalálni, mint felragadni a labdát, és azzal ütögetni Abát.
Bumbi számára ez az egész dolog teljesen értelmetlen volt és maradt. A csimpánzkodás és a macska-, valamint madárhajkurászás még csak-csak, a séta rendben, de ez a labda-dolog nagyon messze esett az ő világától. Mint minden befogadott kutya, teljes odaadással őrizte a házat, azonban ő volt a környék leggyávább kutyusa, és bármilyen cirkuszt csapott is, abban csak a leggyávább postás hitt.
A leggyávább postásnak fülsértő szopránja volt, és Tamásnak hívták. Ilyen vékony hangú embert, ilyen testmagassággal még nem láttam. Folyton nyávogott, hogy őt meg fogja harapni ez a kutya. Ez a téveszme elhatalmasodott rajta, ezért amikor nekünk hozott valamit, sosem mulasztotta el, hogy összecsavart újságokkal üsse a jámbor fiúkat. Nagynehezen kivívta, hogy amikor jött, dühös ugatás fogadta. A postás sikoltozott, mint egy pánikba esett idős asszony, a fiúk ordítottak, amikor bejárható távolságon belül voltam, mindig tudtam, hogy a postás van itt.
Később Tamás lenyúlt egy halom nyugdíjat, és elhelyezték tőlünk.
Átmenetileg egy másik idegbajnok helyettesítette, aki egyszer azzal lepett meg, hogy őt az egyik kutyám megmarta, és meg is mutatott valami vékonyka karcolást a könyöke táján, ami vastag, agyonbélelt dzsekijén belül keletkezett.
Elővezettem a delikvenseket, hogy mutassa meg, melyikük volt a tettes. Abát kizárta, Bumbinak éppen súlyos sérülése volt egy téli fáramászás következtében, erősen sántított, maradt a világ legjámborabb jószága, Bernát.
Ezen röhögnöm kellett. A tőlem telhető legkomolyabb képpel fogadtam a Magyar Posta azon igényét, hogy az engem felkereső főnöknek mutassam be Bernát oltási igazolványát. Valami nagyon nem stimmelhetett a dologban, még arra is gondoltam, hogy Tamás nyugdíjtolvaj, aki a továbbiakban egy közvetlen közeli, de másik körzetben ápolta a leveleket és a nyugdíjakat, valamint járulékokat, uszította új kollégáját a fiúkra. Beleszólt a főnöke által folytatott „vizsgálatba”, hogy hátha nem is az általa megjelölt kutya igazolványa, amivel az eb beoltottságát igazolom.
Komoly veszélyben forgott a testi épsége, amikor egy tigrisidomár nyájasságával megkérdeztem, szerinte melyik kutya oltási igazolványa ez, és szép lassan odanyomultam a kerítéshez. Akkor vette észre, hogy a vénember meglepően könnyen mozog, és vagy másfélszer akkora, mint ő. A főnöke leintette, de beosztottja védelmében megkérdezte, tudom-e, hogy én felelek azért, amit a kutyám tesz. Miután elmagyaráztam neki, hogy a magyar jog értelmében a kutya veszélyes üzem, és az általa okozott károkért üzembentartója felel, elkomorodott. Pedig nem vagyok jogász, csupán élvezem az abszurd helyzeteket, nemkülönben a jogászok nyelvezetét.
Megkértem, mutassa meg a sebesülést. Boldogan rángatta fel a dzsekije ujját. Már alig látszott, hiszen egy álló nap eltelt az állítólagos esemény óta. Tetszik látni, mondta a főnöke. Látom, nyugtattam meg. A gyanúsított Bernát közben ott hevert a lábamnál, és unalmában vérszomjasan bóbiskolt. Ön látja a postaládámat?, kérdeztem a kézbesítő főnökét. Látta. Ott volt, a kapun kívül. Akkor mondja meg nekem, amíg nem kell kórházba vinni a beosztottját, hogyan került kézbesítés közben a kapumon belülre a postás könyöke, amin a bemutatott karcolás keletkezett. De nagyon gyorsan válaszoljon, mert az a gyanúm, ha igazat beszél, akkor azzal kísérletezett, hogy hülye elődjéhez hasonló módon benyúlt, hogy meg tudja ütni a kutyáimat, és azért most komoly oka lesz kórházba menni.

Valószínűleg hangerőben is átléptem a tőlem megszokottat, mert Bernát kinyitotta a szemét, álmosan körülnézett, és feltápászkodott.

Eltávoztak.

Néhány nap múlva kiderült, hogy a szorgalmas postás feljelentett az önkormányzatnál, és egy hölgy felszólított, vigyem be hozzá Bernát oltási igazolványát. Megírtam neki, hogy nem teszem. Javasoltam, jöjjön hozzám, ha látni akarja, de ne mulassza el ugyanakkor hitelt érdemlően bizonyítani, hogy ő felettese a városi főállatorvosnak, és e minőségében jogában áll felülvizsgálni az általa kiállított oltási bizonyítványt. Kértem egyszersmind, tájékoztasson arról, ha neki ez valóban hatásköre, hol volt ő az elmúlt nyolc év alatt, amikor is ugyanígy ellenőriznie kellett volna a főállatorvos munkáját, de nem tette.
Ebben az ügyben többé nem jelentkeztek.
Arra azonban rájöttem, hogy ez a (csaknem) nyolc év nem vicc: ezek szerint Aba már igazán koros öregfiú, Bernát is a tizediket tapossa, sőt a kis Bumbika is nyolc éves.
Loncika betegeskedni kezdett, a veséjével kezdődött valami, de Bence, akit már illett Bence bácsinak szólítani, még mindig a konyhaablakon beugorva járt haza, holott már a tizenharmadikat taposta.


Bence bácsi hazatérőben


Folytatom.

Szeretettel: szigy


 
 szigy  módosítás |   válasz erre |   profil |  2004-07-22 03:17   

2004-07-19 13:41, szigy:

2004-06-20 21:00, bimbi:


Folytatás-15.



A csíkos Bence, a szürke Lonci


Bernát éppen olyan falánk volt, mint Bence, csakhogy a macskák e kérdésben szerencsésebbre teremtődtek, mivel hét életük van, és azt a hetet nagyon nehéz önerőből elveszíteni.
Bernát csak lélekben volt cica, vagyis tündérke (erre a két névre is hallgatott egy idő után), egészében azonban kutya volt. Jóságosabb Bencénél is, és néhány lépéssel a föld fölött járt, ahogy a szenetektől elvárná az ember, de mégis kutya. Volt ismerős, aki megrótt minket, hogy ennyire szeretetben nem szabad kutyát nevelni, mert nem lesz harapós.
Az ilyen megrovókat megnyugtattam, hogy nagyon is harapós, próbáljon csak a mi engedélyünk nélkül kimenni a kapun, majd meglátja. Amint megközelítette a kételkedő a kaput, Bernát, ekkor már Bernáth néven ott volt mellette, és szájával a kilincs felé nyúlkált. Ezt minden ember őrzővédő jellegű támadásnak vette, pedig Bernát csak szökni akart, és tudta, hogy a kilinccsel nyitható a kapu. Ő maga is nyitotta volna, de éppen az ilyen kísérletek kiküszöbölésére két különböző ponton felszerelt riglit, hivatalos nevén tolózárat szereltem fel. Azzal nem boldogult. A kilincset kiskorából ismerte, úgy járt be az előszobából.
Sétafikálási vágyainak köszönhette, hogy jó és veszélyes házőrző hírében állt, pedig az igazi házőrző Aba volt. Az előzőkből már tudni lehet, hogy az öregfiú nem viccelt. Morgott, és a figyelmeztető hangra nem engedelmeskedőket keményen megharapta, marta és marcangolta.
Aki ezért panaszt tett, kiröhögték, hogy ne már, ezt a kis kutyát panaszolja?
Önkormányzati ismerősöm, akit egy-kétszer megharapott, kajánul vigyorgott, és bizonygatta, hogy Aba még május elsején is ott van a sátorban, és nem bánt senki. Ő csak tudta, őt is május elsején harapta meg minden esetben.

Bernát falánksága nem ismert határokat. Amikor a nagy ünnepi kajálás hulladékai a szemétszállítókat is megillető munkaszünet miatt már nem férek a kukába, a párom nejlonzacskókba csomagolta a maradékokat, és hiába magyaráztam a dolog veszélyeiről, a halászlé szúró és vágó hulladékai egy átlátszó nejlonzacskóban hevertek a kuka mellett, amikor Bernáton kitört az ehetnék. Iszonyú szemetet produkált pillanatok alatt, az ínycsiklandó szálkákat és egyebeket úgy felfalta, mint a mesében közeli rokona a nagymamát.
Hamarosan kipakolta az ajtó elé, ami visszajött, utána ömlött a száján a vér. A gyors beavatkozás megmentette, és amikor már túl volt a közvetlen életveszélyen, szomorú pofával hallgatta anyja intő szavait, amiknek lényege az volt, hogy „te falánk dög, egyszer itt fordulsz fel, mert hülye vagy”.
Ezt a tónust nem szerettem, ezért megkérdeztem, Bernát, igaz, hogy te voltál az a hülye, aki a kuka mellé, a földre tette nejlonban a hulladékot?
A keresetlen anyai reakcióra, akár Bicska Maxi sohói látogatására, hulljon feledés.

Bernátot amúgy is üldözte a fátum. Ha úgy túrta szét a szemetet, hogy abból konzervdoboz is előgurulhatott, neki biztosan előgurult a lehetséges maximum, és első lépései az éles fémszélekbe vezettek. Ennyire sérülékeny sportoló csak egy focista volt, az is Angliában, a nyolcvanas években.
Bernát lábát fertőtlenítettük, bekötöztük, a tetejébe megkapta valamelyik elhordott zoknimat. Amikor nem voltam jelen a záróaktusnál, a párom minden esetben csalhatatlan biztonsággal a legújabb zoknimat húzta a sérültre, aki boldogan rohant vele hóba, sárba, mikor mi volt. A fiú boldogan viselte kötéseit, és a csúcs az volt, amikor egyszerre három lábán volt kötés, és a három különböző új pár zoknimból elorzott félpárakat szaggatta önfeledten sántikálva a világban. Művészlélek lehetett, nem törődött a köznapok hitványságaival, kivéve a táplálkozást, de minden nagy tehetségnek van valami mélyen emberi bogara.

Ez a mélyen emberi szenvedély még jobban elhatalmasodott rajta, amikor Bumbi beköltözött, és kiderült róla, hogy enni is szokott. Bernáthoz még Aba sem közelített, pedig az óriás vele kiemelkedő szeretettel bánt: olykor összenyalta, és Aba hiába pofázott, hogy nem kell a szeretet, Bernát szopogatta a fejét, mintha savanyúcukor lett volna. Ha véletlenül markáns kifejezéssel illette Bernát nevű tündérkét, a méltatlankodó jószág felkapta az öreget, a hátára fektette, és dögönyözni kezdte.
Sebet nem ejtett rajta, arra vigyázott, de nem is érdekelte, hogy milyen vérszomjasan hörög szájában a dugódani. Ilyenkor nem szabad a kutyákat megközelíteni sem, ez alapszabály. A kutyák ilyenkor újabb támadót látnak a békebíróban, és annak voltak már tragikus következményei. Ráordítottam Bernátra, hogy hagyja az öreget. De Aba annyira ordított és visított, hogy Bernát nem hallott meg engem. Ilyen esetekre használtam egy riasztópisztolyt, hogy elvonjam a figyelmüket. Ez vagy használt, vagy nem.
Volt eset, hogy Bernátot úgynevezett járomfogással leemeltem Abáról (jó, ha az ember ismer ilyen dolgokat). Bernát hátravágott, de amikor meglátta, hogy én vagyok, nem harapott meg. Ezzel szemben Aba igyekezett kihasználni az adódó lehetőséget, és beleharapott a nagy mafla csüngő lábaiba. Mivel mindig ezt tette, egy idő múlva nem választottam szét őket.
Bernát megtette, hogy amikor valamiért rohantam a kert felé a koromsötét előszobában, és ráléptem volna, ami Aba esetében legalább egyikünk súlyos sérülésével járt, amikor járt, Bernát, aki a küszöbön belül feküdt, mielőtt baj lett volna, elkapta szájával a cipőmet, és erősen tartva, de nem harapva megtartotta nem csekély súlyomat. De ő nem harapott.
Velem különben is kivételezett. Néha hátsóira állt, és átkarolta a nyakamat. A nyálas következményeket a szeretet jelének tekintettem, valószínűleg jó okkal, és sokan ámuldoztak, miféle baromság ez, hogy ezek egymást átölelve álldogálnak. Néha a karomba kaptam, és sétáltam vele. Ezt nagyon szerette. Volt, hogy ilyenkor felkapaszkodott a nyakamba, és úgy nézelődött, mint egy túlméretezett szőrös kisgyerek.
A párom ragaszkodott ahhoz, hogy olyan buta, amilyen jóságos. Hiába hecceltem a halászlé-üggyel és sok más hasonlóval, Bernát mint művészlélek nem ebben a világban élt. Így történt meg nem egyszer, hogy Abát szórakozottan követte egy kertbe, ahol valamilyen okból közel mellmagasságában különböző irányban drótok voltak kifeszítve. Aba általában átkelt a drótok alatt, Bernát pedig visongott, mert összevagdosták a drótok, amikre, miként Aba, a példakép, ügyet sem vetett.
Amikor Abának elege lett, kijött. Bernát valahogy megközelítette a kerítést, és amikor látta, hogy nincs kijárat, sírva fakadt. Hiába értette, merre van a jobbra és a balra (erre nagyon büszke voltam), minél többet kísérletezett, annál jobban eltévedt a kis kert drótszélű utcáiban. Abát kellett utána küldeni. Nem egyszerűen, hanem szépen meg kellett kérni, hogy légy szíves hozd ki Bernátot. Bement, halkan morgott valamit Bernátnak, aki a zegzugos utakon végül kijutott a kertből.
Hogy Aba honnan tudta, a sokszorta magasabb Bernátot merrefelé kell vezetni, számtalan meglepő tudásának egyik titka.

Amikor Bumbi már nálunk lakott, ő el-elszaladgált, de hiába hívta a fiúkat, nem mentek. Bernát olykor megpróbálta, de ő már kinőtt a kerítést és a kaput átugrálós korból, bizonytalan kalandokba, pláne ezzel az ugribugri alakkal, nem vállalkozott.
Együtt sétáltunk, már hazafelé készültünk, amikor kísérteties, erősödő dübörgés hangját továbbította a talaj. Hamarosan feltűnt egy lovas. Aba és Bernát már találkozott lóval, de az eléggé régen volt, és noha a kutyák nem felejtenek, látszott rajtuk az aggódás. A két farkasféle rémülten elvágtatott az erdő felé, és Aba is nyom nélkül eltűnt. A lovas megköszönte, hogy szabadon hagytuk neki az utat, tovább vágtatott, majd eltűnt. Sokáig kiabáltunk, amíg Bernát és Bumbi előkerült az erdőből. Bernát természetesen sántított, belelépett valamibe, ami a sebet tekintve, törött üveg lehetett.
Aba azonban nem volt sehol..
Aba!, kiabált a párom.
Aba, szóltam én, mivel valami mozgott a lábamnál.
A valami egy térdig sem érő bokor volt. Aba jött elő alóla, és kiröhögte a másik kettőt, hogy mit kell itt rohangálni, akinek esze van, nem futkos, mint egy hülye, hanem elbújik, amíg el nem vonul a vihar.


Aba, a bölcs


Folytatom.

Szeretettel: szigy
-

-

-

 
 nyanyabandi  módosítás |   válasz erre |   profil |  2004-07-21 14:07   
Tegnap erdekes latvanyban volt reszem....volt egy megkovesedett darab torta a hutoben/ ha magyar suti lett volna biztosan nem lett volna ideje megromlani es kitettem az erdobe levezeto lepcsore a mormotanak.....kesobb kineztem es lattam hogy az ujabban idejaro sovany, gyerekmosomedve eszi,-mellette ott ult a Walter nevu, idegen allatokkal nagyon beketlen macskank.....ritka furcsa latvany, szerintem beszelgettek kozben.....Walter mondhatta hogy edd csak meg ezt a szemetet mert nekem nem kell......hagytam....estefele a bejarati ajtonal leptem ki, nyomomban Walterrel aki nekiugrott az ott tartozkodo, a macskaeleseget eszegeto mosomedvenek......ez az o etele....mit kepzel ez az erdolako primitiv allat....hogy megossza az o tulmeretezett, szamara megehetetlenul sok etelet? Olyan nincs.....le lehetett olvasni a keperol a felhaborodast.... Elkaptam, beloktem az ajton, a mosomedvet visszazavartam az erdobe mielott meglatja a szomszed es haborogni kezd, itt New Jerseyben tilos vadallatot tartani, raadasul a mosomedve ejjeli allat, ha nappal elojon akkor feltehetoen veszett....hat ez nem beteg, mindossze az etel illata csalta ki az odujabol meg rajott arra hogy a mormotat etetik es ugy gondolja hogy otet is kell.....etetnem is ha nem felnek a hatosagtol meg attol hogy minden rokonat idehozza......legkozelebb azert kiteszek neki valamit, jo melyen bennt az erdobe..........
_________________

 
 andi_usa  módosítás |   válasz erre |   profil |  2004-07-21 05:27   
Seymore és Zsa Zsa hancuroznak: A tarantulának is elpárolgott a vize, annak is adtam ujat, a kis szökökutban nagyon gyorsan fogy a viz igy naponta kell hozzáöntenem, nagy a szárazság ott. A tarantula kapott uj nagy üvegházat ezt nem tudják a cicák felboritani, és több helye is van. Szerintem kell több ilyet üzemeltetni, megkeresem majd a régijét és elviszem azt is.
 
Ugrás a ( előző lap 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | 55 | 56 | 57 | 58 | 59 | 60 | 61 | 62 | 63 | 64 | 65 | 66 | 67 | 68 | 69 | 70 | 71 | 72 | 73 | 74 | 75 | 76 | 77 | 78 | 79 | 80 | 81 | 82 következő lap )
Új topik indítása   Üzenet küldése




Irjon nekünk! - Impresszum - Médiaajánlat - Súgó