2019. augusztus 22. Címlapra!
[Regisztráció]  [Profil szerkesztése]  [Beállítások szerkesztése]  [Keresés]
[Magánüzenetek]  [Felhasználók listája [Bejelentkezés]
MagyarOnline.net Fórumok >> A Magyar Világkapcsolat >> Nyugati magyar - magyar magyar kapcsolatok (Hol vagyunk otthon?)
Új topik indítása   Üzenet küldése
Ugrás a ( előző lap 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 következő lap )
 Mercedesz  módosítás |   válasz erre |   profil |  2005-04-03 17:06   
Kedves Hunor,

A kiemelet vitatemahoz szeretnek szolni, hogy ki mit gondol a masik orszagban elo magyarokrol.

A kulfoldon elo magyaroknak tobb fele valtozata van, vannak azok is akik most, vagy mostanaban jottek ki

En pl 35 eves vagyok es 8 ev elek belgiumban.
Kozulunk is sokaknak nagyon nehez itt boldogulni.

En peldaul par eve elek itt kint, itt mentem ferjhez Belgiumban. De 26 evig magyarorszagon laktam. Tehat 1996-ban jottem ki. Eleg jol ismerem a magyarorszagi helyzetet mivel sokat olvasok internet, jarok haza, beszelgetek az otthoni baratokkal, es ket magyar csatornat tudok is fogni mivel vettem arra parabolat.

Ugy erzem nagyon sokan magyarok, akik Magyarorszagon laknak nem igazan tujak mi az en eletem itt kint.
Mar csak arra alapozok amit a barataimtol es a rokonoktol, de hogy a kozelben maradjuk mar csak az amit a szuleim gondolnak.

Sokan irigykednek, azt hiszik itt nyugaton minden konnyu, minden az olunkbe pottyan.

Mikor meselem otthon, hogy itt brusszelben 23 % a munkanelkulieg aranya, nem igen akarjak nekem elhinni; Mikor mondom hogy sokan segelybol elnek meg, volt hogy en is voltam par honapot munkanelkulin, azt keptelenek felfogni.

Rokonaim kozul sokan csak arra voltak kivancsiak, hogy hol dolgozom es mennyi a fizetesem. Az mar nem erdekelte oket, hgoy milyen aron jutottam a munkamhoz, es az sem, hogy mennyi mindent kell fizetnem itt kint.
Szepen hallatszik otthon, ha forintban kimondom az itteni belga fizetesem, ami kb normal, vagy minimalis fzetes.
Nagy szam az forintban, de azt mar elfelejtik hozzagondolni, hogy ebbol fizetem a lakast, a rezsit, az ennivalot, stb. Es hogy az is mind sokkal dragabb itt mint otthon.

Az pedig, hogy hogyan jutottam munkahoz, megint nem kivancsiak ra. Ha elmondom, akkor elfelejtik par napra ra. Es a rokonaim fejeben csak az jar, hogy szep munkam van es jol keresek.

De azt mar elfelejtik, hogy ehhez mint titkarno, vagy asszisztens, harom nyelvet kell hoyg beszeljek, ok meg csak magyarul tudnak.
Hogy mikor kikerultem takarito voltam, meg szalag mellett dolgoztam ejjel egy gyarban mind segedmunkas, mert mindent elfogadtam, csak hogy legyen munkam.
Mivel magyarkent nem igen talaltam munkam, sokan a munkaadok kozul elegge rasszisztak voltak, es mar ha kinyitottam a szam, es meghallottak hogy akcentussal beszelek, meg sem erdemeltem, hogy behivjanak egy felveteli beszelgetesre.

Hogy legyen munkam es meg tudjak elni, elvallaltam mindenfele takariot, szakmunkas munkat. Mindez interim volt, vagyis helyettesitesek, azt hiszem ez sem terjedt el nagyon otthon.

Mikor szuleimnek panaszkodom, hogy elegem van mar a bizonytalansagbol. Szeretnek vegleges munkat. Elegem van ezekbol a par hetre, vagy par napra szolo szerzodesekbol, amiket az interim irodakban kapartam ossze nagy nehezen.
Erre draga anyukam kijelenti, hogy ha annyi munkam volt az azert van , mert rossz a termeszetem, es nem jovok ki senkivel.

Akkor ezek utan sajnalom hogy barmit is mondtam szuleimnek. MIvel semmi koze ahhoz a stilusomhoz, es jol kijovok mindenkivel; TEhat sokaknak otthon fogalmuk sincs hogy mi az az INTERIM munka, es hogy mennyire ki vagyunk szolgaltatva. Elfogadtam minden munkat, hgoy meg tudjak elni valahogy, ezek sokszor csak par hetre szolo munkak voltak.

Az elejen nem volt jogom munkanelkuli segelyre sem, mivel Magyaroszag nem volt az unioban es nem volt egyezszeguk, igy a 8 ev amit otthon dolgoztam nem szamitott. nagyon nehez volt osszehozni egy ev munkaviszonyt ezekbol a par hetre szolo szerzodesekbol. Es vegre par ev utan elertem addig , hogy megjart mar a segely. No nem ebbol kivantam megelni, de legalabb volt egy kis penzem a ket interim szerzodes kozt.

Most vegre van vegleges munkam, de ezt 8 ev szenvedese utan szedtem ossze. Es nagyon sokoldalunak kell lenni, tobb nyelvet kell beszelni, sok munkatapasztalattal kell rendelkezni, jol ismerni mindent informatika teren. Hiaba volt ez meg, mint kulfoldi, sokaig nem talaltam vegleges munkat.

Mivel egy nemzetkozi cegnel dolgozok, ahol szukseg volt magyarokra is, igy talaltam ezt a munkat. Kulonben talan meg mindig INTERIM szerzodesekkel tengodnek. Minden heten mas munkahely.


Mercedesz

 
 Pompéry Berlin  módosítás |   válasz erre |   profil |  2005-04-03 16:58   
2005-04-03 10:02, OMGI:
-
Drága OMGI,

mint minden hasonlat, nyilván ez a szülő-gyerek-viszony is sántít. Itt csak általánosságokat lehet mondani és azzal mindig fennáll az általánosítás veszélye. Mondanivalómnak nem a holtig való támogatás kritikája volt a lényege. (Bár az általam ismert eseteknél nem vagyok mindig biztos benne, hogy valóban szükség van ekkora szülői támogatásra. A majd elintézik, majd szereznek állást, megteszik helyettük a szülők, ... stb. megfigyelésem szerint arra vezet, hogy a fiatalok nem is strapálják magukat különösebben, természetesnek tekintik, hogy a tágabb értelemben vett család a fenekük alá tolja a szükségeset. És ezt nem a legrászorultabb körökben láttam. De nyilván mindenre akad ellenpélda. Miközben nem vonom kétségbe, hogy - ahogyan Te mondod - gyakran van általános startsegítségre szükség.)

Mondanivalóm lényege inkább az a tény, hogy összefüggés van az adott pénz és annak felhasználásába való beleszólás igénye között. Kevés olyan önzelten szülőt ismerek, aki csak kinyitja a bukszáját és nem emel kifogást, ha a dolgok a továbbiakban az ő elképzelései ellen folynak.

Visszatérve eredeti témánkra fülembe cseng egy tipikus megjegyzés. Erdélyi konferencia során szólított meg egy tiszteletesnő. Hivatkozott üzleti tapasztalataimra, ismereteimre és kérte, szerezzek befektetőt, aki hajlandó anyagi segítséget nyújtani a parókia vendégházának panzióvá kialakításához. Kérdésemre, hogy miért nem pályázik abc állami, alapítványi, stb. pénzekért (konkrétan volt éppen ilyen lehetőség), a következő, számomra megdöbbentő választ kaptam: "Igen-igen, lehetne, de a pályázatoknál rettentő macerás az elszámolás, mindent aprólékosan kell könyvelni, bizonylatolni. Mégis jobb lenne egy nyugati magyar privát befektető."

Mindezt a legnagyobb őszinteséggel és jóindulattal. Nem tételezem fel, hogy eleve át akarná vágni a potenciális partnert. De benne van, hogy a nyugati magyartól többet lehet elvárni könnyebb, ellenőrizetlenebb feltételek mellett, esetleg feltételek nélkül. Több példám is lenne erre a felfogásra, ez volt a legszembeötlőbb.

Úgy tudom, protestáns eredetű a mondás, hogy ha jó az elszámolás, hosszú a barátság.

 
 Fredi  módosítás |   válasz erre |   profil |  2005-04-03 15:53   
Kedves Picassojr,

érintve érzem magam. Köszönöm jóindulatú szavaid. Bizonyára egy jóember vagy. Ha mindnyájan ilyenek lennénk mint Te, biztos nem lenne marakodás a magyarok között.

 
 Lonka  módosítás |   válasz erre |   profil |  2005-04-03 14:47   
2005-04-03 10:44, poesje:

-
Sőt! Amikor szem és fültanuja voltam,hogy a családját a 16000 Eu-us fizetése mellett az alapítványi pénzen pihikéltette. És nem szégyenlette! Sőt!

 
 picassojr  módosítás |   válasz erre |   profil |  2005-04-03 14:35   
Sziasztok!

Az emilre reagálva leírom a szubjektív véleményemet, hogyan is vélekedek az idegenbeszakadt hazánkfiairól. Azt hiszem nem tudok egyértelmű skatulyát rájuk húzni, hiszen mindenki más okból ment ki, és ráadásul sokakat nem is ismerek személyesen, csak igy írásban, de mégis megpróbálom.
Úgy gondolom mindenkinek kivétel nélkül jellemzője vagy a bátorság vagy a kétségbeesés, mert máskülönben az ember nem adja fel a baráti, családi, stb kapcsolatatit.
Sokan mentek ki a zavaros időszakokban (1956) nekik nem nagyon volt más választásuk.
Sokan szakmai elismerésre vágytak, ez itthon nem nagyon járható még ma sem, 20 évvel ezelőtt meg egyszerűen lehetelen volt tudás alapján valóban kiemelkedni. Ez szintén kényszerhelyzet.
Kevesebben lehetnek azok, akik valamilyen humanitárius okból adták fel az itthoni életüket és választottak egy távoli országot lakhelyüknek, ahol nagy szükség van minden segítő kézre. Róluk no comment, csak tisztelni lehet őket.
Talán a legtöbben az anyagi biztonság reményében vagy az itthon megszokott rendszerrel való egyet nem értés miatt hagyják el a szülőföldjüket. Közöttük elenyésző számban találhatók olyanok akik itthon is lusták voltak és kint sem viszik semmire, de úgy gondolom túlnyomó részt nem ez a jellemző.
Én eddig csak olyanokkal találkoztam, akik segítőkészek voltak akár tanáccsal, akár konkrét segítséggel, vagy akár csak bíztatással.
Összefoglalva azt mondom: általában jó véleménnyel vagyok a kivándorolt honfitársainkról. Kicsit sajnálom őket mert első generációként gyökértelen lehet az ember egy idegen világban, kicsit irigylem mert volt merszük és lehetőségük váltani.
Kicsit jó veletek beszélgetni.
Szép napot mindenkinek! Remélem néhányotokkal személyesen is találkozok a jövőben.

 
 OMGI  módosítás |   válasz erre |   profil |  2005-04-03 13:11   
Kedves poe!

Köszönöm, szívembôl szóltál.
....."A Vöröskereszt, az Üdvhadsereg összegyűjti a használt ruhákat, a javát kiválogatják, és pl. Magyarországon pénzért árulják, holland kilós ruha néven.....

Sôt továbblépek.
Évekkel ezelôtt tudtam meg, hogy "benfentesek" hozzájutnak az országba érkezô "bálák"-hoz, átnézik, válogatják, igaz, saját erôvel kitisztítják, vasalják, majd használtruhaüzletben (a sajátjukban)eladják.
Rendkívül erkölcstelennek tartom a dolgot.

Azóta én sem adok le semmit ilyen gyûjtôkbe, de mindíg találni megfelelô helyet.

 
 poe  módosítás |   válasz erre |   profil |  2005-04-03 10:44   
2005-04-03 10:02, OMGI:

Jó, tudom, hogy ez a pénz odajut, ahová kérik, de eszembe sincs utánamenni.
Ha tudok adok, szívbôl adom, aki kéri, annak szüksége van rá, nem kérdezem meg, hogy kenyeret vagy zsebkendôt vesz rajta.


Kedves OMGI
Mi is adakozók vagyunk, mióta itt vagyunk, adtam mindig mindenkinek, aki a hivatalos, lepecsételt persellyel jött, és fizettem csekken is , mondván az biztosan legális.
Aztán mégis jöttek a pofonok:
1) negyedévenkénti donációval támogattuk a Hartstichting -Szívbetegekért Alapítványt, egészen addig, míg ki nem derült, hogy az igazgatójuk havi 16000 eurot keres!
2) támogattuk a diabétesz-alapítványt, míg ki nem derült, hogy ....a többit tudod már.
Tehát a kérdés nem az, hogy kenyeret vagy zsebkendőt, hanem az hogy kenyeret vagy whiskyt vesz-e. Azóta megnézem nagyon, kinek, mire adok pénzt.

A Vöröskereszt, az Üdvhadsereg összegyűjti a használt ruhákat, a javát kiválogatják, és pl. Magyarországon pénzért árulják, holland kilós ruha néven. Ezért én nem röstellem a fáradságot, összegyűjtöm a jó holmikat és hazaviszem személyesen, a rokonok , barátok ismernek elég rászorulót, akik megörülnek a segítségnek.


_________________
poe

 
 OMGI  módosítás |   válasz erre |   profil |  2005-04-03 10:02   
Úgy tûnik, átlag kéthetenként mégiscsak rászánom magam néhány szóval való megszólalásra.
Engedjétek meg, minden személyeskedés nélkül, néhány rövid mondatban megírjam az én észrevételeimet:

1./
".....un. gazdaszervezet megteheti, hogy hetekre elfoglalja a Parlamentet körülvevő területet traktoraival -szerintem felháborító módon - és demonstrál "
Minden demokratikus államban joga van nemcsak a munkásoknak, de a parasztoknak is demonstrálni, szervezetben vagy anélkül, ha betartják a törvényes utat-módot. Tudomásom szerint (de lehet, hogy tévedek), többnyire a Dózsa György úton álltak, nem emlékszem, hogy lezárták volna hetekre a Parlament környékét.
Fotoztam ôket, arra jártam nemegyszer.

2./
Judit, -sok igazság van soraidban, de a dolog rettenetesen kétélû.

"....a szülőnek szinte holtáig kötelező anyagilag támogatni a "fiatalokat" lakással, pénzzel,........
Bár sokszor nagyon zavaró, sokuknak mégsem jut eszébe, hogy lemondjon a segítségről. Ugyanis vagy, vagy. ...."

Amíg gyerekeinknek nincs meg a lehetôsége a BECSÜLETES, TISZTESSÉGES munkával szerzett jövedelmükbôl otthont teremteni maguknak, addig errôl a többévszázados megszokásból nem is lesz kiút. Gondolj pl. a régi palóc-kulturára, ahol a "nagy-család" együtt élt, a családon belül(!)erôsen matriarhális szabályok között.
Hány fiatal kallódna ma el vagy válna földönfutóvá, ha a szülôk nem segítenék ôket akár azon az áron is, hogy maguk sok mindenrôl lemondanak. Aki ugyanis a gyermekét segíti, az a jövôért teszi, -már nem önmagáért.
Igen, jó lenne, ha nem lenne iratlan kötelességünk gondoskodni 16 éves kora után a gyerekekrôl, és az idôs emberek megfelelô ellátását sem a fitalaknak kellene megoldani.
Tudod mit? - inkább vállalom az unokám gondozását akárhányszor, akármeddig, amíg a lehetôségeim engedik, mint ritkábban úgy, hogy akkor a gyerekem letegyen az asztalomra 20 EURO-t 2 órányi vigyázásért!! Ilyen eseménynek személyes tanúja voltam! Nem hazugság!

Az össznépi koldulással kapcsolatban pedig az a tapasztalatom, hogy bizonyos civilszervezetek másutt is kérnek segítséget, másutt is rendeznek gyûjtéseket. Az elmúlt hét folyamán három "gyüjtésre jogosult" személy csengetett be hozzánk és az ÛGY megnyitotta a pénztárcámat. Jó, tudom, hogy ez a pénz odajut, ahová kérik, de eszembe sincs utánamenni.
Ha tudok adok, szívbôl adom, aki kéri, annak szüksége van rá, nem kérdezem meg, hogy kenyeret vagy zsebkendôt vesz rajta.
Ugyanígy adnak a szülôk a gyerekeknek is, habár az ô esetükben legtöbbször tudott, hogy éppen mire. Pl. különbözô számlák befizetésére, merthogy ha hiszitek, ha nem, sokszor ez is gondot jelent nemcsak a kisnyugdijasoknak, de a kisgyermekes fiataljainknak is.

És ez is társadalmi kérdés. Nem is kicsi!

Bocsánat, hogy mondanivalóm több lett, mint néhány szó!

 
 eRPeti  módosítás |   válasz erre |   profil |  2005-04-02 20:58   
2005-04-02 19:52, Pompéry Berlin:
-
Szervusz Pompéry Berlin.

Válaszoltam neked, de meggondoltam magam. Nem küldtem el a nyíltba. Viszont azt sem akartam, hogy azt hidd el se olvaslak. Megtettem.

_________________
A kutya az embert választotta,ne éljünk ezzel vissza!

 
 Pompéry Berlin  módosítás |   válasz erre |   profil |  2005-04-02 19:52   
2005-04-02 10:37, eRPeti:
-
Azt hiszem, itt Frédi valami másról beszél. Nem egyéni könyöradományokról van szó, hanem egy általános beállítottságról, társadalmi elvárásról, amellyel magam is gyakran találkozom/tam az elmúlt 15 évben. Annak általános feltételezése, hogy a külföldi magyarság hazaszeretet, ill. mert eleve jobban megy neki, tőkeereje, lelkiismeretfurdalása, önként vállalt luxusadó, stb. okán - nevezzük gyűjtőfogalomként romantikus nosztalgiának - felajánl, ad, támogat projekteket, ügyet, vállalkozást, egyesületet, ... célt. De abba ne akarjon aztán beleszólni utóbb, hogy mire fordítják/ották az adományt, mert nem ismeri itt ki magát, nem él itt, nem ért hozzá, ... egyáltalán, a továbbiakban ne szóljon bele.

Hogy gyakorlatibb és más területről hozott példával éljek, engem ez a jelenség kicsit az örök szülő-gyerek problémára emlékeztet. Különösen vidéken M.o-on még mindig dívik az a nézet, hogy a szülőnek szinte holtáig kötelező anyagilag támogatni a "fiatalokat" lakással, pénzzel, gyerekpesztrálással, sütéssel-főzéssel, mindenféle szolgáltatással. Attól viszont sok ezt igénybe vevő fiatal szenved, hogy mindezért - pszichológiailag ugyancsak érthető módon - a támogatók belefolynak az életükbe. Bár sokszor nagyon zavaró, sokuknak mégsem jut eszébe, hogy lemondjon a segítségről. Ugyanis vagy, vagy.

Szerintem erre vonatkozik Frédi utolsó, kitűnő diplomáciával megfogalmazott mondata. Mert hogy ezt a két dolgot ugyancsak nehéz összhangba hozni.

 
 eRPeti  módosítás |   válasz erre |   profil |  2005-04-02 10:37   
2005-04-02 07:07, Fredi:
-
Szervusz Fredi.

Ha már megszólitottál válaszolok neked legjobb tudásom szerint.Nem gondolom , hogy ez kielégítő lesz a számodra, mert én csak egyénként itélhetem meg ezeket a dolgokat és nem valamiféle szerveződés tagjaként.

Válasszuk ezt a "kunyeráló " társaságot ketté.Politikai pártok és egyének az egyik oldalon, szervezetek és felekezetek a másik oldalon.

Az első társaságból a politikai pártok és a hozzájuk tartozó szervezetek egyetlen célja a hatalmi vágyaik elérése.Bármit igérnek is a támogatásuk fejében azt abban a szent pillanatban elfelejtik, miután elérték céljukat.Minden nekik nyújtott támogatás "kidobott pénz az ablakon".Az egyén támogatása pedig azért nem megoldás - lásd pl. a koldusok - ,mert egy olyan társadalmi helyzetet konzervál napról-napra , amit csak központi intézkedéssel lehet orvosolni.Mit old meg,ha egy ilyen kéregetőnek adok néhány forintot?Szerintem állami feladat, hogy az egyéneket olyan helyzetbe hozza, amiben már önmagáról tud gondoskodni és nem szorul mások segítségére.A pazarló állam azonban ezt nem teszi meg, tehát jöjjön a második csoport.

Ahogy ma hívjuk ezeket az önszerveződéseket, civil szervezetek és felekezetek.A civil szervezet fogalmával nem olyan régen ismerkedünk, hiszen a "kommunizmusban" nem lehetett szerveződni csak megszervezetten tenni amit ideológiai alapon kitaláltak, gyülekezni sem lehetett.Ma egy un.
gazdaszervezet megteheti, hogy hetekre elfoglalja a Parlamentet körülvevő területet traktoraival -szerintem felháborító módon - és demonstrál.Bocsánat nem akarok belpolitizálni.

Tehát a legkülönbözőbb szervezetek jöttek létre attól kezdve, hogy szülők az iskolás gyerekeik tanintézményét próbálják jobb helyzetbe hozni a szociális és egészségügyi feladatokat ellátóakon át a vallási felekezeteket támogatókig.A tisztességes célokat tisztességesen ellátni vágyók mellett azonban rengeteg vadhajtás is létrejött, amik csak ügyeskedni próbálnak, hogy kicsalják a hiszékeny emberek pénzét.Tudom, hogy nehéz ebben a kavalkádban eligazodni, nekünk itthoniaknak sem igazán sikerül a legtöbbször, de ehhez idő kell amig letisztulnak a folyamatok és kiderül, hogy ki az akit igazán érdemes támogatni.Ha valaki éljen bárhol is a világban , elkötelezett valóban arra, hogy segítsen a rászorulón, ne elégedjen meg a legkényelmesebb megoldáson, hogy kitölt egy csekket és ezzel mintegy letudja lelkiismeret furdalását - ha van neki ilyen - megtette amit megtehetőnek vél.Rá kell szánni az időt arra, hogy informálódjon a felhivást közzétevőröl.Vajon jó helyre és jó célok szolgálatára használja majd az anyagi vagy bármilyen juttatást?

És hát azt sem állíthatod, hogy ez a "koldulás" hazai találmány,Nem ismerem a kinti helyzetet,de biztos vagyok benne, hogy számos szerveződés van ott is aki a feladatai ellátásához a helyi társadalom szolidarítására számít.

Ha ehhez a témához még megengeded, hogy a személyes hozzá állásomat is elmondjam, soha eddigi életem folyamán eszembe nem jutott, hogy bárkitől is elfogadjak könyöradományt, és ha felajánlanák sem élnék vele.Kikérem magamnak, hogy bárki is alamizsnával jótékonykodjon velem,ebből határozottan nem kérek.(nem mintha bárki is próbálkozott volna -:))) )


 
 Fredi  módosítás |   válasz erre |   profil |  2005-04-02 07:07   
Kedves R.Peti,

amiket írsz érdekesek, sőt igazak is nagyrészt. Magam is úgy tartom, hogy nem sok jogunk van az otthoniak dolgaioba beleszólni, még ha egyik-másik kérdésben igazunk is lenne. Ez olyan, mint amikor a szülő tapasztalatból figyelmezteti gyermekét, de "csak saját kárán tanul az amber".
A dolognak van azonban egy másik vetülete is. Azt nem veszik jó néven - és ez jogos is - ,hogy tanácsokat osztogassunk, beleszóljunk dolgaikba. Ugyanakkor elvárják, hogy feltétlen segítsók őket, mégpedig mindenek előtt anyagilag, legyen az párt, szervezet, felekezet, vagy egyén. Ezt a két tendenciát kéne harmonizálni nekik, nekünk.

 
 eRPeti  módosítás |   válasz erre |   profil |  2005-04-01 23:24   
Sziasztok.

Ezek igazán gondolat ébresztők a számomra, köszönöm Hunor, remélem még jó néhány van a tarsolyodban.

Az jutott eszembe, hogy történelmi távlatból nézve, hogyan értékelhető a magyarság megőrzése.Ha őseinket tekintjük, akkor mi valamennyien akik az Uralon túl élünk "nyugati magyarnak számítunk.Tulajdon képpen ha a ma ismert elméleteket nézzük, két hazája volt a magyarságnak.Etel-köz és a Kárpát medence.Gondoljunk csak bele.A kettő között 900 év van ami vándorlással telt.900év!Az akkori valószinüsíthető átlag életkor szerint 25-30 nemzedék, szinte felfoghatatlan.

Vajon ez alatt a 9 évszázad alatt az őshazában maradottakhoz képest mennyit változtak a vándorló őseink?Hány nép kultúrája , nyelve, öltözéke, szokása rakódott rá azokra akik végül ideértek a jelenlegi helyre.Vajon mekkora lehetett a különbség az Etel-közi és a Kárpátokon belüliek között.

És vajon mi van azokkal a népekkel, akik itt éltek mielőtt a magyar törzsek bevonultak az ő ősi földjeikre.Megtudták tartani törzsi vagy bármi néven nevezendő önazonosságukat?

Most egy sokak szemében eretnek gondolatot fogok közre adni.Azt a személyt, akit ma a magyarság jelképének, szent királyunknak tartunk, aki megalapozta a magyar államiságot, vajon hogyan itélhették meg azok a kortársai akiket véres és erőszakos küzdelemben legyőzött, hogy ideája szerint a nyugati civilizáciok felé tereljen minket és felvegye a kereszténységet?Mekkora változás volt ez a pogány ősi hitet valló vértestvérek szemében?

Most őszintén ,mi ehhez képest a globalizálódó világban egy kis nép beolvadása az egészbe?

Európa homogenizálódik, amig olyanná nem válik, mint a mai egyesült államok?Ezt nézte már valaki az őslakos "indiánok" leszármazottainak szemszögéből is, akik közösségeikben még ma s beszélik őseik nyelvét és őrzik hellyel-közzel szokásaikat?....nem hasonlít ez némiképp a magyarok által egykor asszimilált népek történetére?



Emlékszem, hogy megdöbbentett a 70-es években nyugatra távozók, milyen gyorsan elvesztették magyar nyelvüket 6-8 év kinttartózkodás után.Már keresgélték a mondandójuk magyar megfelelőjét, mig azok a családok akik a nagy világgazdasági válság idején mentek el szinte tökéletesen megőrizték a tiszta nagyar szókincsüket még 50 év múltán is.Persze ez is olyan általánosítás mint az, hogy az "otthoniak" tulnyomó többsége...


Szeretnék mindazok figyelmébe ajánlani néhány gondolatot Tibortól - aki akár itthon is élhetne olyan világosan látja ezeket a megfontolásokat - mintegy megerősítve azt:

Minden magyar kötödés és felvállalás ellenére nem tudunk úgy látni sok mindent, mint az otthoniak. Nem értjük nemcsak az új zsargont, de idegen tölünk sok "új" szokás, nem ismerjük a közélet részleteit - vagy csak hellyel-közzel, politikai véleményünket inkább a tiszta elvek vezérlik, és nem korrigálja a mindennapok gyakorlatának megtapasztalása. Könnyen kelt visszatetszést jóindulatú, de tölünk eltérö környezetben élök számára sokszor nem érthetö kritikánk, javaslatunk, vagy pláne beleszólásunk az otthoni ügyekbe. Vannak ráadásul könnyelmü, vagy éppenséggel beképzelt és öntelt "itteniek", akik néhány év, vagy jobb esetben évtized demokratikus, pluralisztikus, multikulti tapasztalatát párosítva több nyelven forgatott világsajtóval széles látókörüket hangsúlyozva minden otthoninál jobban tudják, mi lenne azok teendöje. De ide tartoznak azok is közülünk, akik - bár nem élnek otthon, adót sem otthon fizetnek, valamiféle nosztalgiából kifolyólag mégis jogot vélnek formálni arra, hogy választópolgárként beleszólásuk legyen az ország vezetöinek hatalomrajuttatásába. Hiába van sok esetben talán igazunk egy helyzet megitélésében, ám az ajánlott orvosság keserü piruláját nem nekünk, hanem az otthoniaknak kellene bevenni.






_________________
A kutya az embert választotta,ne éljünk ezzel vissza!

 
 hunor  módosítás |   válasz erre |   profil |  2005-03-31 12:08   
Szemeredi Tibor irja, Ausztria

Sokan nem ismernek, kevesen nem szeretnek, néhányan tisztelnek.

A kérdés elsö fele egy szubjektiv választ vár: mit gondolunk, vélünk, hiszünk, tartunk igaznak arról, hogy hogyan ...

Elöszöris: az otthoniak túlnyomó többsége azt sem tudja hogy vagyunk, vagy ha él benne erröl valami ködös tudat, akkor az inkább negatív elöitéletekkel terhes.

A disszidens képe - aki megszökött, akit a nép állama felnevelt, hogy azután hálátlanul külföldön értékesítse tudása gyümölcseit - még mindíg vissza-visszaköszön egy-egy megjegyzésböl, se sértön, se kötekedöen, inkább csak tényszerüen elitélöleg odavetett kijelentö mondatban.

Akik határozottabb véleményt alkottak rólunk, azokban is túlteng két elmarasztaló szemrehányás. Az otthonmaradottak cserbenhagyása, a lelkiismeretfurdalás nélküli döntés a jobb, könnyebb megélhetés mellett, idegen érdekek szolgálatában. E vád képviselöi talán tudatalatt saját határozatlanságukat átkozzák, amiért ök nem indultak szerencsét próbálni, de túl egyszerü és bántóan erös lenne irigységnek tartani a felfogás indítórugóját. Ki vállalja, hogy eldöntse, mi a lenézö felfogás valódi oka: az otthoni sorsközösség öntudatos vállalása a nehézségek ellenére, vagy szégyenérzés a kihívás vállalása elöli visszakozás miatt. S persze ez a visszájáról is igaz, avagy melyikünk fejébenben nem fordult még meg az a gondolat, hogy volt-e jogom eljönni? Erre mindannyiunknak van saját válasza - amely persze legalább annyira összetett és diffúz, mint az elitélö vélemény képviselöié. Különösen azon hazánkfiai az e téren rólunk alkotott rossz szájíz keltöi, akik valódi - vagy kitalált - sikereikkel hivalkodva, meglévö, vagy csak felvágásból álló jólétüket fitogtatva léptek-lépnek fel az otthoniak elött.

A másik gyakori szemrehányás a haza, a magyarság elhagyása, elárulása, az elidegenülés a nemzet érzéseitöl, érdekeitöl. Ha sokunkkal szemben ez a lesújtó vélemény elsö pillantásra talán helytállónak is tünik, egyrészt csak elsö pillanásra igaz, másrészt talán nem úgy igaz, ahogy felületesen hangoztatva lesz, de mélyebb értelemben sok igazság van benne. Lássuk csak azt, aki itt nem vállalta tudatosan a magyarság képviselöjének szerepét, nem ragaszkodott magyar multjához, mégis a külföldi közösség, amelyben élt - munkatársai, külföldi barátai, de még esetleg külföldi élettársa és annak családja is mint magyart tartja öt számon, függetlenül attól, hogy milyen tökéletesen beszéli a nyelvet és vette fel a helyi szokásokat. Idekívánkozik annak a német kisvárosban 20 éve élö magyar munkásembernek az esete, aki az agyrák utolsó stádiumában már csak magyarul tudott e nyelven egy szót se értö feleségéhez és gyermekeihez beszélni. (Egyszer meg kéne irnom...) Másrészt a szemrehányásban van némi igazság is. Minden magyar kötödés és felvállalás ellenére nem tudunk úgy látni sok mindent, mint az otthoniak. Nem értjük nemcsak az új zsargont, de idegen tölünk sok "új" szokás, nem ismerjük a közélet részleteit - vagy csak hellyel-közzel, politikai véleményünket inkább a tiszta elvek vezérlik, és nem korrigálja a mindennapok gyakorlatának megtapasztalása. Könnyen kelt visszatetszést jóindulatú, de tölünk eltérö környezetben élök számára sokszor nem érthetö kritikánk, javaslatunk, vagy pláne beleszólásunk az otthoni ügyekbe. Vannak ráadásul könnyelmü, vagy éppenséggel beképzelt és öntelt "itteniek", akik néhány év, vagy jobb esetben évtized demokratikus, pluralisztikus, multikulti tapasztalatát párosítva több nyelven forgatott világsajtóval széles látókörüket hangsúlyozva minden otthoninál jobban tudják, mi lenne azok teendöje. De ide tartoznak azok is közülünk, akik - bár nem élnek otthon, adót sem otthon fizetnek, valamiféle nosztalgiából kifolyólag mégis jogot vélnek formálni arra, hogy választópolgárként beleszólásuk legyen az ország vezetöinek hatalomrajuttatásába. Hiába van sok esetben talán igazunk egy helyzet megitélésében, ám az ajánlott orvosság keserü piruláját nem nekünk, hanem az otthoniaknak kellene bevenni.

És végül: nagyon kevés olyan otthonival tudtam találkozni, aki ismerte az itteni magyarságot, felismerte azt a lehetöséget, amit a magyarság számára mi itteniek jelentünk, és elismerte az összmagyarságért kifejtett teljesítményeinket.

Szemerédi Tibor

 
 hunor  módosítás |   válasz erre |   profil |  2005-03-31 12:05   
Dr.Spock uzenete, USA

A cime lehetne: Keso banat, ebgondolat.


Hol vagyunk otthon? - Nyugati magyar - magyar magyar kapcsolatok c. vitatemaja alatt nem sokaknak jut eszebe, hogy a
magyar mivolt eppen most veszti el a jelentoseget, akar Magyarorszagon, akar kulfoldon. Ne ertsen senki felre, nem
kritizalom az EU-ba valo belepest, valoszinuleg ez volt a helyes lepes már ami az osszerdekeket illeti, de hosszutavon
ez elengedhetetlenul a magyar mivolt eloszor reszleges, hosszutavon a majdnem teljes elvesztesere fog vezetni. Persze
nemcsak a magyar mivolt, de minden resztvevonek a sajat nemzeti mivoltja csokkeni fog.

Mi tett egy orszagot orszagga, egy nemzetet nemzette sokezer even keresztul? Eloszor is a hatarok, amik az osszes tobbi
tenyezot vedtek mashonnan jovo emberek, otletek, inditvanyozasok, kulturak, iromanyok, targyak, abszolut mindennel
szemben. A hataron vagy beengedtek ami vagy aki eppen jott befele, vagy nem. Senkinek es semminek nem volt egy
elkerulhetetlen joga atlepni a hatart. Az emberiseg evezredeken keresztul, verrel kuzdott a hataraiert, tobb nagyonis
ismert formaban, es alapon. Ezzel nem azt mondom hogy ez igy volt helyes, csak azt hogy ez igy volt.

Mi volt a hataroknak a jelentosege? Minden ami azon belul tortent, hatarozta meg a nemzeti mivoltot. A nyelv, a
politika, a muveszet (kultura altalaban), minden amit az emberek ugy csinaltak amit a sajatmaguk altal elhatarozott
modon es korulmenyek kozott csinaltak. Senki mas a hatarokon kivulrol nem szolhatott bele semmibe. Szinten, az ertekek
hatarokon belul voltak tartva. Ha X orszagban talaltak egy aranybanyat (vagy akarmilyen mas termeszeti kincset), akkor
abbol csak X orszag lakosai huztak hasznot, nekik volt lehetoseguk jobb eletet csiholni abbol. Ha X orszag lakosainak az
volt a maniaja, hogy egy haromfeju torpe iranyitsa oket, akkor egy haromfeju torpe iranyitotta oket. Teljesen mindegy
hogy miert, de egyszeruen joguk volt hozza es kesz, senki nem szolt bele, es akkor arrol lettek ismertek, hogy "az a
nemzet ahol egy haromfeju torpe a kiraly". Es igy tovabb, mindennel kapcsolatban.

Az EU ezt alapvetoen fogja megvaltoztatni. Nagyon okosan megigertek hogy az orszagok-nemzetek nem fognak megszunni, de
az igeret csak szimbolikus volt. A hatarok kinyitasaval, es fokeppen azzal, hogy nemcsak a turizmus elol nyiltak meg a
hatarok, de egy idon belul mindenki az EU-n belul oda mehet letelepedni, elni, dolgozni, ahova kepes, egy teljesen
elkerulhetetlen keveredes fog megindulni, ami hosszutavon az egesz EU-t egy nagy orszagga fogja atalakitani. Hasonloan
ahhoz ahogy az USA-ban tortent. Ki tudja ma mar, ki torodik vele egyaltalan, hogy Pennsylvaniaban valaha a nemetek
dominaltak, Michigan kornyeken sok magyar volt, Louisianaban sok francia, es igy tovabb? Senki. Ma, ha ejtoernyovel
valahol USA-ban kidobnak, honapokig beszelgethetsz a helybeliekkel, ha nem mondjak meg hogy hol vagy, soha ki nem
talalod. Valahol USA-ban es kesz. Europaban is igy lesz. Bele fog telni sok evtizedbe, de igy lesz. Gyorsitani fogja a
folyamatot az eroszakos centralizalodas, ott kovacsoljak az EU alkotmanyt, ami elkerulhetetlenul minden lenyeges
kerdesben egy kozponti iranyitast fog feltetelezni (Brusszelbol egyenlore). Persze, lesznek annyira okosak, hogy
meghagyjak az orszagoknak hogy rendelkezzenek afelett hogy mi tortenjen mindazokkal akik atmennek a piros lampan, meg esetleg arrol hogy mi tortenjen azokkal akik ellopnak egy cukorkat a boltban, de minden lenyeges kerdes centralizaltan
lesz intezve. Ha X orszagban talalnak majd egy aranybanyat (szimbolikus) akkor azonnal tomegek fognak odakoltozni, hogy reszesuljenek a haszonbol. Ez a nemzeti keveredes elkerulhetetlenul kulturalis keveredeshez is fog vezetni.

Na es persze a nyelv lesz az utolso megoldott kerdes. Ha a franciak es a nemetek nem kekeckednenek, mar most angol lenne a hivatalos nyelv. De teljesen mindegy, egy ekkora egyseget nem lehet iranyitani egy kozos nyelv nelkul. Lehetetlen. Tehat majd jol megkuzdenek a vezetok, hogy a kozos nyelv vajon francia legyen, nemet vagy angol, de az EGYIK
elkerulhetetlenul az lesz. Es az nem a magyar lesz, azt mar most megmondhatom. Mar most nehez nem tudni egy masodik
nyelvet, ha egy masik nyelv hivatalossa fog valni (csak ido kerdese), egyket generacio utan az lesz az "igazi nyelv" az
EU-n belul. Lehet hogy a kis amerikai indian anyukaja eloszor a sajat nyelven tanitja meg a csemetejet, de mire
tizeneves korba kerul, ha nem beszel angolul el van veszve. Ezert beszel. Mindegyik. Sot, ma mar az angolt tanitja
eloszor az anyukaja, es talan mellekesen a volt sajat nyelvuket is.

Ez az integralodas eloszor Magyarorszag hasznara lesz, hiszen mindigis a szegenyebb es kisebb nemzetek koze tartozott.
Kesobb, hosszutavon viszont a magyar mivolt elsatnyulasara, talan teljes elvesztesere fog vezetni. Hogy ez rossz lesz
vagy jo lesz a magyaroknak, azt csak a jovo fogja eldonteni.


Gabor

 
 hunor  módosítás |   válasz erre |   profil |  2005-03-31 12:03   
Szabremama irja, Izrael


Roviddel azutan, hogy egy egesz eves izraeli tartozkodas utan hazatertunk, egy szep nap akkor meg leendo parom bejelentette szuleinek, hogy mi most fogjuk magunkat, osszehazasodunk es elmegyunk Izraelbe. Hazassagunk hire sokkal kevesbe renditette meg oket, mint a "rettentonagy" tavolsag, ami majd kozottunk lesz. Anyosom remego hangon hivta fel az en szuleimet, hogy "Gyertek gyorsan, segitsetek lebeszelni a gyerekeket errol a hulyesegrol!" Mentem veluk en is. (Biztos ami tuti! J)

Aztan apukam nyugodt hangon elmeselte nekunk, hogy amikor o 50 eve szrvasrol elment Budapestre tanulni, az anyukaja ketsegbeesett, hogy megy a fiu a vilag masik vegere, mikor is lathatja o viszont… Akkora tavolsagnak szamitott annakidejen a fovarosba menni, hogy aki onnan visszajott, batran vilagjart embernek tekinthette magat. Amikor eloszor hazalatogattam Izraelbol (en is itthonrol megyek haza, mint ahogy azt masok is irtak a forumon J), pontosan azt ereztem, amit apu erezhetett, amikor 50 eve hazament a szunetben Pestrol! J

A 100 eve a szomszed faluba hazasodott lyany mar "tavolba szakadt" gyermeke lett szuleinek… azota kisse kitagult a vilag. J



Hogy hol van az otthonom?

Amig vegre a sajat hazunkba koltoztunk itt, pontosan het helyen laktunk. Az elso ev utan a "sajat"-ban a nagyobbik fiunk mar erdeklodve kerdezte, hogy es mikor megyunk uj lakasba, hisz ez mar "regi"! J

A gyerekeket a (szerintem) legfontosabb dologra probalom tanitani: barhol legy, az otthonod veled van. Barhol probalhatsz otthont teremteni, de csak akkor fog sikerulni, ha a szivedben van a melege. Ha ez megvan, akkor viszont barhol megepitheted az otthonod. Sok erre megfelelo hely van ezen a nagyvilagon, engedd meg magadnak, hogy ratalalj a Te helyedre.


Szep megfelelo napszakot mindenkinek!

 
 Attila  módosítás |   válasz erre |   profil |  2005-03-31 04:35   
Kedves Magyarok!

Olvasom a leveleket és megelevednek az emlékek. Könyvet kellene írni róla. Nem csak nekem. Mindenkinek. Ausztria 87 január 7.-én. Hótorlasz otthon, jégmezô, ellenszél, barát a feleséggel és a csecsemôvel a kocsimban (trabant combi) és hatalmas ellenszél. Feleségem és a gyerekek májusban jönnek utánunk ( együtt képtelenség kimenni).
A határon túl átöleljük egymást és aznapra lepihenünk egy méregdrága fogadóban, de ki törôdik a nagy boldogságban ezzel?
Másnap irány Bécs! Megérkezés, be az elsô rendôrörsre és “feladjuk” magunkat, mint menekültek. A rendôrök kinevetnek. Menjenek haza. Már nincs magyar menekült. Döbbent ténfergés az utcákon, de egy taxis elárulja, hogy Bécs mellett van még menekülttábor. Trabant marad Bécs mellékutcájában és elindulunk a Taxival Trainskirchen felé. Ez a menekült láger ( taxinak leég az ablaktörlôje a jégtôl, iszonyú bûz és a 20 kilométart nyitott ablakokkal, néha megtolva a taxit megyünk lépésben a láger felé).
A lágerben bezárnak minket 10 napra. A termet 25 idegennel osztjuk meg. Ott alszik mindenki, albántól – balkánig. A körülmény is balkáni.
Innentôl a szokványos dolgok: kihelyeznek a fertô tó partjára és a szokványos munkák: Tavaszig hólapátolás Bécsben, utána szôlô és kômûves munkák..
Otthon számítógép központ vezetôje voltam, de sehogy nem akaródzott belelépni a pártba… A nyomás pedig egyre erôsödött, szüleim pedig B-listások voltak anno.
Barátaim meg nem azt mondták, hogy ez aztán a belevaló, gerinces ember, hanem, hogy élhetetlen vagyok és hülye, mert mindenki belép. Nem részletezem. Nem voltam otthon Magyarországon és szabad magyar akartam lenni szabad országban. Ezt sokan nem fogják megérteni, mint ahogy azt sem, hogy egy erdélyi MAGYAR férfi a vállamon sírta el nagy bánatát, hogy 17-szer szökött át a családjával Magyarországra, de 17-szer toloncolták vissza Ausztriába, így kénytelen volt kint maradni. Veszi ezt valaki? Ausztriában meg az elsô héten lerománozta egy kalandos lelkû “magyar” srác, aki csak csavarogni ment ki menekültnek…
Megjött a családom és elmentünk Ausztráliába, mert a háborútól aggódtam és minél messzebb akartam lenni Európától. Ha tudtam volna, hogy “rendszerváltozás” lesz, akkor nem jöttem volna el. Késôbb meg újra eljöttem volna, de már nem bírtam volna, így tehát akkor jöttem el, mikor még lehetett.
Hogy maradjunk magyarok? Gyermekeimmel csak magyarul beszélünk. Nem volt könnyû eleinte, de most már ôk is tudják, hogy így jó. A kétnyelvû gyermek értelmesebb. Mind a kettô egyetemet végzett. Fiam a Trianon társaság elnöke és a
www.hufo.info internetes honlap készítôje.
Lányom minden ünnep szavalója és mindketten magyar párt választottak. Itt jártak magyar iskolába és érettségiztek magyarból is. Kijövetelünk után azonnal tagjai lettek a Magyar cserkészetnek és a Kodály tánccsoportnak. Nem kényszerítettük ôket semmire sem, de rendszeresen hazaküldtük-vittük ôket. Természetesen nem vittük semmire, mert minden pénz a nevelésükre ment de a vetés beérett. Természetesen mindez nemcsak anyagilag volt megeröltetô, de a velejáró elfoglaltság is ember próbáló volt. Talán ez az amit már nehezebben vállalnak a szülôk.
Mondhatom, hogy naprakészek vagyunk a hazai hírekbôl, politikából is. Tájékozottságunkból adódóan tájékoztatunk is. Nemcsak az itt élô magyarokat ( már akit érdekel ), de az otthon élôket is. Ezen lehet meglepôdni, alvsodálkozni, de megküldhetem azt a levelet, amit otthon kaptam és döbbenten írja, hogy a kettôs állampolgársági népszavazás ügyében a külföldi magyarok egyrésze jobban van informálva. Mint az otthon élôk. ( akik a sajtó által félre voltak tájékoztatva...)
Bocsánat, hogy hosszabb voltam, mint szerettem volna...

Attila Sydney-bôl



 
 Fredi  módosítás |   válasz erre |   profil |  2005-03-26 14:02   
Kedves Beszélgetőtársak,

alábbi véleményemet már 17-én megírtam. Egy sajnálatos és banális félreértés miatt csak ma teszem közzé.


Mielőtt saját véleményemet kifejteném, hadd méltányoljam Judit vitaindító írását: Haza, otthon, hazaszeretet. Nem elég bizonyos jelenségeket fájdalmasan megtapasztalni, megfigyelni, nem elég írói készség annak leírásához, de vannak témák - ez is ilyen szerintem amihez bátorság is kell nyilvánosságra hozni, hiszen eleve számíthatunk az olvasók egy csoportjának nemtetszésével, akár megrökönyödésével. Azt, hogy Judit jól ír, azt már rég tudja mindenki, aki csak egyszer is olvasta őt, de amit most külön értékelni szeretnék az a bátorság olyan témákhoz nyúlni, olyan szemszögből nézni a dolgokat, ami ha úgy tetszik nonkonformista.
Ami a saját hozzáállásomat a magyarországi magyarokkal kapcsolatban meghatározza, talán jó ha előre leszögezem, hogy mindig vállaltam magyarságomat (mint ahogy németségemet is), de sajátos családi és születésem helye determinálta okok miatt, mindig éreztem magamat előbb erdélyinek és csak utána magyarnak, hasonló képen, mint ahogyan előbb vagyok keresztyén (csak a precizitás kedvéért írtam ezt az általam elviselhetetlen szót a keresztény helyett, ami exkluzív a magyar nyelvben eleve szegregál) mint evangélikus.
Hasonló axióma: szülőföldem Erdély, hazám pedig, ha választott is: Németország.
Nos ebből következik, ha Magyarországra megyek, nem megyek haza, de nagyon szívesen járok Magyarországra. Utóbbi négy szabadságunkat épp ezért ott töltöttük. Van rengeteg szép látnivaló és kulturális érték és az a tény, hogy a Vásárcsarnoktól kezdve a Szépművészeti múzeumig mindenütt anyám nyelvén, az oly édes anyanyelven lehet beszélni, azt tudatosan élvezem. Sajnos sokat a Judit által említett negtívumokból tapasztaltam magam is, még akkor is, ha semmiféle üzleti kapcsolatot nem tartok fenn, de tapasztaltam olyan pozitívumokat is, amit itthon Németországban soha nem élhettem meg. Ilyen például az itt-ott még örömmel tapasztalható magyar vendégszeretet, ami messze túlmegy a panziós nyereséghez szükséges kötelező udvariasságán. Persze az sem árt, ha a Magyarországra látogató óvatos. Automatikusan kialakult taktikám, hogy ha politikai témára terelődik a szó - és ez előbb-utóbb bekövetkezik, semmit sem mondok, csak nagyokat bólogatok, ugyanis semmiféle érvelés, vagy kérdésfeltevésnek nincs értelme, mert Magyarországon tapasztalatom szerint ha politikáról van szó, akkor valaki vagy fehér, vagy fekete, de olyan, hogy halványszürke, vagy pepita, elképzelhetelen és ha halkan megpendítesz ilyesmit, akkor úgy néznek rád mint gyerekgyilkosra.
Ami a Lepu megjegyzését illeti, mármint, hogy minden negatívum, amit Judit említett Magyarországgal kapcsolatban Németországban is tapasztalható, sajnos, vagy hál’ Istennek ellent kell mondanom. Igaz, hogy Németországban is van korrupció, van hatalmas bürokrácia is és még sok minden kellemetlen dolog, de egészen más arányokban és síkon mint a volt vasfüggöny túlsó oldalán, beleértve Magyarországot is. Ezenkívül vannak dolgok amik sajnos történnek Magyarországon, de Németországban elképzelhetetlenek, hacsak a tettes nem éppen egy magyar, egy román, vagy szerb, szlovák, stb. De még ezek is Németországban sokkal visszafogottabbak, mint otthoni megszokott környezetükben. Most pedig egy konkrét velem megtörtént példa.
Az Üllői út környékén keringtünk, keresve penziónkat. Az egyik sarkon állt egy barna bőrű magyar, akiből a német számtábla láttán nem tudott más kibuggyanni, mint: b….. meg a k…. német édesanyádat. Nem tudom elképzelni mi okozta ezt a spontán kultúrmegnyilvánulást, de ilyesmi mint említettem Németországban elképzelhetetlen. Nagyon reménykedem, hogy egy generáció múlva Magyarországon semlesz már elképzelhető.


 
 danton  módosítás |   válasz erre |   profil |  2005-03-23 07:46   
Amikor Hegyeshalomnál átment velem a vonat, soha visszanemtérö érzés fogott el. Hevesebben vert a szivem, nem mertem kinézni az ablakon, a gyözelem öröme és az árulás zavara keveredett bennem. Jött a kaluz. Még mindig ugyanaz a kalauz. Vigyáznom kell, nem szabad elárulnom magam. Dehát a jóistenit, hogy kell viselkedni ilyen helyzetben? Miért nem tanitották, hogy hogyan disszidáljunk, könnyen, gyorsan praktikusan? Valóban, hogy kell disszidálni? Hát persze, be kell menni a rendörségre és azt kell kinyögni, hogy nict cu haus vagy mi az isten... Aztán szembenézni a müncheni policájjal, aki kajánul mondja gyere vissza 10 nap mulva, addig turista vagy itt. Turista? Ez hülye, hát hogy lehetnék turista? Elöször is egy vasam sincs. Másodszor hol fogok lakni? Lakni? Aludni? Vasutállomás, az jó. Két nap mulva megismer a rendör, elzavar. Hogy lehet ilyen kurva kilátástalan az élet? Haza megyek... Hova? Na ne, hogy rajtam röhögjön az egész város? Azt nem akkor inkább... Mi az akkor inkább? Nem én leszek az elsö... De nem, hát megfogadtam, hát magamnak tartozom ezzel. Végig kell csinálnom. Hát persze. S aztán ott álltam a müncheni Moulin Rougeban és Herr Tiszavárynak bizalmason odasugom, hogy fontos ügyben beszélni szeretnék vele, mire azt mondja: tudom itt akarsz maradni. Honnan tudod? Senki nem tudja? Ja öregem aki velem az elmult 30 évben fontos ügyben akart beszélni, az mind itt akart maradni... És? És, én nem tudom, hogy ma hogy kell ittmaradni... De Jancsi... Viszont van itt egy új lány, az most maradt itt, az megmondja. Zsizsi, te drága (valamikor együtt dolgoztunk) Zsizsikém, hogyan... Sajna nekem van egy gazdag fium, az ügyvédje intéz mindent... ne haragudj...
Ki támolyogtam. Fojtós volt a müncheni éjszaka... mégiscsak visszamentem a vasutállomásra, a fejemre huzta a kabátom és aludtam, aludtam egész reggelig. S reggel ott állt elöttem Zsizsi. Honnan tudtad, hogy itt vagyok? Végig kisértelek, csak nem kartalak felkelteni. Itt egy százas menj el Nürnbergbe onnan Zindorfba, ott van egy lager... S még mondja valaki... Nem senki ne mondjon semmit. Mi kiszenvedtük a disszidálás minden gyönyörét... Mert még Zindorfba is volt 4 napom abból az átkozott turista vizumból és az elég volt arra, hogy egy roncstelepen ugy fogadjon a ,,VÖRÖS,, hogy Bütyök gyere ide... egy kis kócós gyerek kászálódik ki a kocsik közül... A Vörös ráordit: Bütyök, takarodj ki a Cheverolettböl, mert a Dagadt (ez a méreteimnek szólt) nem fér el a Volkswagenben... S ez napi 5 márkáért...

Ma már csak emlék, mondja a dal... Igen ma már csak emlék... s talán ezért szorul el mindig a szivem otthon, amikor jön a közhely: neked könnyü... Az hál Isten. Ma már az...

 
 eRPeti  módosítás |   válasz erre |   profil |  2005-03-22 20:54   
Több mint harminc éve foglalkoztat a gondolat, hogy mi lett volna, ha...

56' őszén három és fél éves voltam, de néhány emlékkép olyan élesen bevésődött a tudatomba, hogy most, ahogy írok mintegy filmkocka leperegnek előttem.Nem tudnám megmondani miért van ez, hiszen az akkori eseményeket gyermeki ésszel nem tudtam a maguk valóságában érzékelni és mégis.

Kispesten születtem a "szülőotthonban" - ma is megvan,de már régen nem ez a funkciója - és tőle talán nem több mint száz méterre laktunk egy többlakásos,de nagy udvarral rendelkező sarokházban.Az utcán játszottam a hasonló koru gyerekekkel,két utcasaroknyira az Üllői úttol.Szokatlan dologra lettünk figyelmesek, a kicsit nagyobbak vették észre ,bácsik dulakodtak a Jáhn Ferenc utcában az úttol kicsit beljebb.Beszaladtam anyámnak szólni, ő kijött és nyilván a látottak hatására engem és a többieket hazaterelt, ki-ki hová tartozott....

Anyám a konyhában sirdogál, mire apám nagyon későn és falfehéren megérkezett...

Álmomból keltenek fel, hogy gyorsan öltözzek, a konyhában egy magas polcon volt egy "néprádió"apám levette onnan, de hogy hogynem egy vaslemez volt alatta és olyan szerencsétlen módon esett le, hogy pont alatta álltam és a lemez a sarkával a fejemre esett és betörte azt,nem nagyon ,de betörte.Még most is érzem, nem tudom ez hogy lehetséges ahogy a piros függöny a szemembe folyt,de nem fájt csak melegséget éreztem...

Anyám egy zsebkendőt szorított a fejemre és elindultunk a szülő otthonba.Az egész utca korom sötét kivéve az útkereszteződést a kifeszített drótokon középen egyetlen lámpa világított ,időnként furcsa füttyentéshez hasonló hang.Mi a házak falához lapulva meg-meg állva próbáltuk elérni a kórházat...
Az ajtóban kívülről egy ember állt,de beengedett, gondolom anyám mutatta neki, hogy mi történt.Bent a folyosó mindkét oldalán a kövezeten emberek feküdtek átvérzett kötésekkel, jajgatva...egy fekete vastag keretes szemüvegü magas férfi fehér,de vérfoltos köpenyben csinált valamit velem egy hosszukás fehér bőr asztalon,vagy ágyon...

Az egyetlen több részre osztott pincében vagyunk lent gyertya fénynél és az inkriminált rádiót halgattuk, hogy mond-e valamit, egyébként csak zene szólt, ha jól emlékszem.Egyszercsak kivágódott a néhány lépcsőfokkal feljebb lévő pince vasajtaja és egy alacsony olyan vágott szemü férfi furcsa ruhában - gimnasztyorka - és oldalt prémes sapkában lépett le féllábbal az első lépcsőfokra - később már tudtam ezt is - dobtáras géppisztollyal.Egyetlen szót sem szolt csak nézett minket ránktartva a fegyverét, mint egy kimerevített kép.Majd ahogy jött hátra lépett és eltünt

Még egy akkori kép csak azt nem tudom már ,hogy mindezek előtt, vagy után volt.Szintén az utcán a többi gyerekkel és egy duplaszárnyu repülő repült el olyan alacsonyan,hogy láttuk a két embert aki zsákból szórta kifele az ajtón a papír darabokat.Tele lett vele az utca a környék...

Éjjel zörgetik a szoba ablakot, a szüleim hosszan beszélnek valakikkel, én nem mehettem ki...Jóval később tudtam meg, hogy egy csepel teherautóval jöttek értünk ismerősök, hogy kapják össze a legszükségesebbet a szüleim velem együtt és irány a határ..

Hogy miért osztom ezt meg veletek?Mert ez volt az a sorsforduló, amikor eldőlhetett volna számomra és a családom számára egy másfajta élet lehetősége.Vajon hogyan vélekednék ma a hazámról, a hazafiságról, egyáltalán vajon beszélném-e a nyelvet.Miért nem mentek el?Miért tudott elmenni anyám testvére ugyanakkor szinte, holott még nem tudtunk erről.Mi a különbség két testvér között csak három év korkülömbséggel?

Maradtunk,nem mentek el a találka helyre ahol a teher autó várta a vállalkozó bátrakat.Rengeteg bajunk volt ezután még jó ideig.Általában éjjel jöttek és szinte ránktörték az ajtót civil ruhás emberek, mindent felforgattak szétdobáltak a szoba konyhás lakásban, ahol csak egy falikút volt és a WC francia volt, ha értitek.

Szegénység és nélkülözés és állandó megfigyelés, a szomszédaink rendszeres kikérdezése rólunk.

Minden küzdelem , kilátástalanság ellenére később sem ...

ezért próbálom megfejteni, hogyan gondolkodik az aki megtette akár akkor, akár később.


U.i.: Danton rendes ember vagy, te jársz a helyes úton...



_________________
A kutya az embert választotta,ne éljünk ezzel vissza!

 
 danton  módosítás |   válasz erre |   profil |  2005-03-22 03:57   
Soha nem voltam kereskedö, de most amikor ezeket az oldalakat olvasom, állandóan arra gondolok, hogy pedig micsoda nagyszerü dolgok sülhetnének ki ebböl az új helyzetböl, hogy mi itt, Ti meg ott. Évekóta gyermek csereüdültetés megszervezésével kacérkodom. Azzal a ,,hátsó,, szándékkal, hogyha ezek közül a gyerekek közül évente csak 1 vagy kettö örzi meg hosszútávon a barátságot, mennyi piar manadgere lesz annak a hazának ahol megláttam a napvilágot. Most eljött a nap. Haza küldünk 10 gyereket, 14-15 éveseket és jövöre várjuk vissza az otthoniakat. Remélem majd beszámolhaTOK RÓLA.

Adni, adni adni... a legszebb dolog a világon...

 
 hunor  módosítás |   válasz erre |   profil |  2005-03-22 00:18   
Dr. Blazsek József irja, Magyarorszag

Kedves Hunor !


Én ugyan úgy szeretem a kinti magyarokat mint az itthoniakat és ugyan úgy "sajnálom" az arra "érdemeseket" itthon, mint külföldön. Nem attól lesz valaki "magyarabb" mert itt lakik, de közben semmi köze a körölötte zajló eseményekhez, mert csak saját magával van elfoglalva. Más oldalról pedig igen jó magyar lehet valaki több ezer kilométerre is a magyar földtől, ha emberi attitűdje magyar. Magyarországért, vagy a magyarokért általában jókat mond, vagy cselekszik, megnyilvánulásaiban ad valamit, ami gyarapít.

Mennyire magyar az aki összezúzza a Árpád híd Margitszigeti lépcsőlejárójának üvegbetétjét ? Tudom ez egy nüansz, de sok nüansz egy életérzés. Ha itthon nem értjük egymás szavát, a munkahelyen, az utcán, a palramentben, mert nincs rá nyitott fülünk, akkor jó magyarok vagyunk ? Egyáltalán jó emberek? Olyan jó lenne, ha nem kellene ismét és ismét ilyen kérdéseket feltenni. Ha csak az egészséges kis önzéssel, viszont jó adag szeretettel, megértéssel, megbecsüléssel, kultúráltan, odafigyelve egymásra tudnánk élni, független hogy a Föld melyik nagy vagy kis zugában vagyunk. Tudnánk értékelni azt a mérhetetlen szerencsét, hogy néhány milliárdnyi molekulánk, mint az élet egy kis csodája, létezeik, érez, lát, hall, szomorkodik.. Ha becsülni tudnánk kellő súllyal az életet, akkor egymást is és magunkat is másként helyeznénk el, környezetünkben, a Földön és azon túl..


Az előbbiekből következik, hogy van aki igen jól informált az itthoni eseményekről, annak ellenére, hogy nem itt fizet adót, többé kevésbé jól le tudja vonni a következtetéseket és van olyan adófizető (vagy csaló) magyar honfitársunk akinek halvány fogalma sincs mi folyik körülötte. Mi az hogy Magyarország?, mi az hogy Európai Unió? mi az hogy kultúra, tudás, ...stb.


Egyenlőre ennyit.

Üdvözlettel,
Dr. Blazsek József

 
 hunor  módosítás |   válasz erre |   profil |  2005-03-22 00:08   
Michel Márk irja, USA

Kedves Nemzettársaim

Én otthon ( Budapest ) nőttem fel, de közel 7 éve élek az USÁ-ban, és mert nagyapám szinte összes ( 5 ) testvére a háború után - a kommunista rémuralom kezdetén, vagy orosz lágerekből hazatérve, kisemmizve, meggyötörve - külföldre menekült, tizenévesen a velük együtt töltött években mindkét irányban nagy tapasztalatot szereztem.

Mikor nagyapám egyik öccse pl. hazalátogatott, mindenki csurgó nyállal fogadta az "amerikait". Rosszul voltam ettől a színjátéktól.

Nagyapám öccse viszont - 30 év "amerikanibalizmus" után már mindent amerikás szemüvegen keresztül látott, ami szintén nem találkozott a valósággal sok ponton.

Mindíg is aktívan igyekeztem követni a politikai eseményeket, tájékozott lenni, és mióta kint élek valamennyi időm is van rá, míg otthon a napi gondok a stresszes kenyérharc kevesebb alkalmat adott erre.

Vagyis most, mióta kint élek már, bár nem benne élek a mai magyar valóságban, mégis tájékozottabb vagyok az otthoni dolgokról mélységeiben.

Ha viszont egyesekkel telefonon beszélek erről, azt kapom vissza : Te ezt nem tudhatod, mert nem itt élsz.

Vagyis nem láthatok rá élesen, kívülről valamire, mert nem benne élek.

Ennek a paradoxonja végtelenül idegesít.

Ha ott élek: Fogjam be a pofám, különben pl. rámküldenek valamilyen hatóságot, megüthetem a bokámat.

Ha nem ott élek, fogjam be a pofám, mert nem ott élek, nem tudhatom.

Vagyis fogjam be a pofám mindenképpen. ((

Feltettem már a költői kérdést sokaknak - bár nem költőinek szántam - mégis mivel járulhat hozzá szerintetek egy "nyugati magyar" a magyar nemzet építéséhez?

Vagyis válasz nem jött soha, pedig tényleg érdekelt volna, mert kerestem az utat, a lehetőséget erre.

Én 4 gyermeket nevelek, és nagy a harcom, Don Quijote de la Mancha elbújhat mögöttem...

Napjába 25-ször üvöltöm el magam otthon : MAGYARUL BESZÉLÜNK!

Mire ők kórusban felelik - a magyarul már 100-szor látott Forest Gumpból idézve - "Igenis kiképző őrmester!" )

Mert nálunk sziklaszilárd törvény, hogy ha nincs közelünkben olyan, aki nem ért magyarul, akkor egymással magyarul beszélünk.

Én tehát egyfelől pl. magyarnak nevelem a gyermekeimet.

Ezt tudom hozzátenni, ez ugyan a minimum, de igen nagy harc már ez is.
( Nem ismerek a közelemben hasonló példát se ((

Nemzeti elkötelezettséget alakítok ki bennük - igyekezve a túlzott felsőbbrendűségi érzéstől megóvni őket, de azért mégis realistán!

Bár nem volt rá pénzem, de hitelből is hazaküldtem őket minden nyáron a nagyszüleikhez, és a barátaikhoz.

Minden évben egyre hosszabb időre látogatunk haza, ez szilárd elkötelezettségem, és itt kanyarodnék az alapkérdéshez vissza.

Én azt tapasztaltam, hogy az otthoni magyarság egy szakadékot érez a nyugati magyarság irányába.
És ez elsősorban ebből az irányból van meg - de lehet, hogy tévedek.
Ezt idén nyáron is tesztelni kívánom.

Én elköteleztem magam, hogy pozitív változásokat indítok el, és minden hasonlót támogatok.

Vagyis másokat is erre buzdítok.

Át kell hidalni az otthoni magyarokban meglévő irigység-gátat, oldani a már-már beteges kisebbrendűségi érzésüket.

Én pl. azért jöttem el, mert úgy érezrem, visszaélnek a hazaszeretetemmel, az "Itt élned halnod kell" pedig egyre inkább úgy jött le bennem, hogy : "Itt kell megdöglened!"

Szeretem a hazámat, szeretem Magyarországot, a magyarságot, de fenntartom magamnak a jogot, hogy mikor hol kívánok lenni, és ez nem ok arra, hogy kirekesszenek onnan.


És mindenkit mást is arra buzdítok, hogy tegyen le valamit a magyarság közös asztalára... mert sok szabad hely van!


Várom, hogy végre megteremtődjenek a feltételei a nemzetépítésnek, hogy ne minden mindenhol csak a visszahúzásról szóljon.

Egy ilyen internetes hálózat pl. jól struktúrálva hihetetlen lehetőséget biztosíthat a hasonló tématerületen alkotni, tevékenykedni akarók számára.

Javaslom olyan bázis kiépítését, tematizálását, ahol a nemzetépítés mind több területén jöhetnek össze a világ magyarjai, akik az adott területen tenni, együttműködni akarnak. Itt a hangsúly a tenniakaráson van, nem a meleg levegőn, a bármihez hozzáröfögésen!!!

Ez egy óriási koncepció lehet !!!

Nem akarom párhuzamosan én megépíteni, megfigyelésem szerint ez az egyik magyar gyengeség, hogy mindenki a centrum akar lenni, mindenki új dolgot indít, újrafeltalál, ahelyett, hogy a meglévőhöz járulna hozzá építőleg.

Remélem nekem most egy kicsit sikerült ez utóbbit mívelnem.

Az otthoni magyarok többnyire csak siránkoznak, passzívan csak segítséget várnak, de azt kell mondjam, hogy igenis nem teljesen ok nélkül!


Mert a nyugaton élők kb. 5 év alatt olyan anyagi bázist tudnak teremteni maguknak, amit otthon 50 év kemény munkájával is nehéz.

A baj, hogy addigra már közömbösek, beszűkültek, önzők. ...Vagy már nyitásból azok voltak.


Pedig pont ezen a ponton kéne hozzátenni a szülőhazának a jólétéhez!
Ez hatalmas lelki energiákat képes generálni!

Szerintem, ha van megbízható szervezet, ami szervezne leginkább rövidtávú - tehát jól lekövethető eredményű!!! - akciókat, szűkebb pl. helyi illetőségű programokat, sok nyugati magyar kapható lenne, hogy pénzzel is hozzájáruljon az otthoniak megsegítéséhez.
( Nincs etéren tapasztalatom, de érzésből mondom, hogy ebben sok kihasználatlan energia van még! )

Üdvözlettel:


Michel Márk

u.i.: Talán itt jön a lényeg, mert most olvastam csak el a vitaindító cikket. ( Véletlenül áttekertem rajta )
Igenis újra csak hangsúlyozom a kintélők felelősségét, ha nem is nagyítom túl.
Sok-sok generáción keresztül nagyon sok tehetséges, alkotó embert vesztett el így az óhaza, akik, - ha a viszonyok a "kimagaslóknak" kedveztek volna - talán a társadalom, a gazdaság motorjai lehettek volna.
Én azt látom, hogy én és még sokan lenyírt bírkák vagyunk ideát is, az otthoni minőségi oktatás, és kultúra tesz minket itt aranybányává a számukra, amiből ők csak ugyanolyan krajcárokat gurítanak vissza! Csak ez itt egy nagyságrenddel több krajcár.

 
 hunor  módosítás |   válasz erre |   profil |  2005-03-22 00:04   
jkallay irja, USA

A Magyarorszagon elo Magyarok teljesen hulyenek nezik a nyugaton elo honfitarsaikat. Minden formaban azt nezik hogyan lehet levenni oket otthoni kifejezessel hogyan lehet LENYULNI a balekokat. Ez vonatkozik vad idegenektol a csaladtagokig majdnem mindenkire! Ez egy teljesen szemelyes 20 eves rendszeres hazalatogatasok alatt formalt velemeny!

 
 hunor  módosítás |   válasz erre |   profil |  2005-03-21 23:53   
Josef G. irja, Nemetorszag


Kedves Barataim ,

a temakör igen szeles , es gyakorlatilag sokszor bonyolult. Ugy gondolom , hogy a "magyar az aki vallalja" motto , amit a Freiburgi magyarok barati köreben ismertem meg , szeleskörben alkalmazando lehetne , es megoldana szamtalan problemat ,es e temekör magyar-magyar cimletel viselhetne .

Tudott dolog , hogy a honi magyarok , lenezöen es olykor megvetöen kezelik a " többi" magyarokat , ( nem a nagy szemelyisegekre , hanam a " kisember" magyarokra utalok). Nehany evvel ezelött , meg nem voltam nemet allampolgar , vizumra volt szüksegem , hogy Magyarorszagra mehessek . Egy-ket alkalommal ez minden problema nelkül sikerült , a Stuttgart-i Konzulatuson kervenyeztem es helyben meg is kaptam a vizumot . Egyszer aztan , meglepetes , azt mondja a hölgy a " kisablak" -nal , hogy meghivora van szükseg , ahhoz , hogy vizumot kapjak . Elmondtam , hogy en üdülni megyek Magyarorszagra , sajat jövedelemmel rendelkezek , es nincs , de tenyleg nincs senkim Magyarorszagon . Es most jön a csattano , jött a Konzul ur , ö is meghallgatott , es , idezem" mivel ön olyan jol beszel magyarul kap vizumot meghivo nelkül is " . Neki az semmi nem volt , hogy en magyar vagyok , hogy magyarsagom " konoksaga" miatt voltam kenytelen kivandorolni Romaniabol , hogy en magyar gimnaziumot vegeztem , nekem edesanyam több mint 300 magyar nepdalt es notat tanitott meg , stb, stb. Nagyon fel voltam haborodva akkor , es azota is ha erre a temara gondolok keserüen csak elmosolyodok .

Sajnos , munkam miatt , nem sok idöm marad a kapcsolatok fentartasara , regi kapcsolatok elavultak , megszüntek , ujak nem letesültek . Fizetö tagja voltam a FMBK-nek , de egyre kevesebb idöm van a kapcsolatra , beteg is vagyok , tavol is lakom , uj vezetöseg , kik nekem nem mondanak semmit , ismeretlenek , tehet nem baratok . Valoszinü , az uj iranyzat sem nyerte meg a szimpatiamat , igy elmaradtam . Ahogy latom az utobbi idöben mar a Hiradot sem küldik , es Mail-eimre sem valaszoltak , pedig mint nem tag , penzt küldtam a Hirado elöfizetesere , kerdeztem mennyivel tartozom meg , semmi valasz , es Hirado sem . Hat kapcsolat ez ? , ez ugy van , ahogy nekem nem barataim , ugy engemet sem tekintenek baratnak ( marmint az uj vezetöseg) . Ök mind igazi nagy magyarok , mert nem szünt meg , söt kielezödött a tarsadalmi külömbseg altal huzott hatarvonal . Egy bizonyos statusz nelkül nincs baratsag , kapcsolat .
Tehat , meg tagolhatnam , de csak belemelegedekes art a szivemnek ( infarktus utan operalva , 4 bypasszal elek) , igy inkabb abbahagyom .

Kedves Simon Hunor ur , közeleg a Husvet , szeretnek önnek es csaladjanak , es minden magyarnak akikhez e sorok eljutnak , Kellemes Ünepeket kivanni , szeretettel a G. csalad .

 
 hunor  módosítás |   válasz erre |   profil |  2005-03-21 23:47   
4si Gyuri irja, Magyarorszag


Nalam minden egyszeru, a nyugati magyarok egy resze meg kotodik az ohazahoz, igyekeznek hazalatogatni, gyermekuket mgyarul tanitjak stb. A masik resze, annyira megsertodott az ohazara, hogy legszivesebben maguk is elfelejtenenek magyarul. Szamomra soha nem is ez a kerdes, hanem a korulottunk elo magyarok sorsa. Ez a nagyon bonyolult kerdes es szerintem nincs jo valasz. Akik hazaaruloznak az ilyen valaszokra, keptelenek a realitasokhoz igazodni. Most ugy nez ki az ido oldja meg a dolgokat, hiszen szep lassan mindannyian egybe fogunk tartozni es azutan nincs kerdes, hiszen ott telepszik le, ahol neki megfelelo letfelteteleket tud teremteni.

4si Gyuri

 
 hunor  módosítás |   válasz erre |   profil |  2005-03-21 23:43   
Masolom mindjart az eddig beerkezett olvasoi hozzaszolasokat.

Uj olvasoknak: a beszelgetes tobb oldalon keresztul tart, visszalapozas pedig a topik neve alatti szamokra kattintva lehetseges.

Udv,

Hunor

PS.: Javaslom ugyanakkor, hogy terjunk vissza a temahoz, hiszen az egy erdekes tema, mint lathato, es a beszelgetes soran ne a vitapartnerek velt/ valos hangulata, szandeka, szemelye, irasi modja, stilusa, celjainak elemzese legyen (mert az mar moderatort kivan lassan), hanem csak erv/ ellenerv, amennyiben van mondanivalo egy allitas/ ellenallitas mellett. Tehat errol ennyit.

 
 eRPeti  módosítás |   válasz erre |   profil |  2005-03-21 22:02   
2005-03-21 21:08, ideals:
-

Kedves Ideals.

Köszönöm nyugtató szavaid,de ami engem illet nem szükséges.Ha tényleg lenne olyan antenna a birtokodban amivel a hangulatot lehet érzékelni, meglepődnél.Egyáltalán nem vagyok dühös.Mindössze irritál az a fajta megitélése honi magyarságnak,ami helyenként - és nem általánosan mindenkitől - rosszindulatú.Nézd meg Danton leirt gondolatait.Teljesen korrekt,higgadt és elfogadható,mert semmi túlzás nincs benne a földön áll a halandók között.Akár folytathatnám is amit elkezdett a saját tapasztalataimmal.

Az hogy még az önirónikus kutya példámat is féreértik egy viccre emlékeztet ahol mindegy, hogy van a nyúlon sapka vagy nincs.

Nem neked írom mert nyilván nem érdekel a politika hétköznapi megitélése a mai magyarországon.Van egy kereskedelmi rádió és ennek online adása, aminek a műsorába minden hétköznap magyar idő szerint 16-18 óra között különböző napi aktualitással bíró témák felvetése után belehet telefonálni élő adásban és elmondani a véleményét bárkinek.Jónéhányszor hozzászólnak a világ különböző tájain élő magyarok is.A műsor címe "Megbeszéljük".

Ha valakinek van kedve és ideje hozzá, hallgasson bele.

http://www.klubradio.hu

A hallgatáshoz le lehet tölteni hozzá lejátszó programot is.

Nincs semmi érdekeltségem a dologban,nem reklámozni akarok, ez csak egy műsor amit nem kötelező hallgatni.



_________________
A kutya az embert választotta,ne éljünk ezzel vissza!

 
 ideals  módosítás |   válasz erre |   profil |  2005-03-21 21:08   
Kedves Pompéry!
Örülök, hogy a nemzetközi "ötye" - idézlek, bár az én véleményem az, hogy csak a gyerekek öregszenek - jól sikerült.
Minden valószínűség szerint a kultúra az, ami a legszebb és legjobb kapocs - nemzetiségekre való tekintet nélkül. Ugye, a zene mindenkié??
A lentebb írt jólétet nem irigyeljük - én legalábbis biztos - viszont a kellemes koncertekről ugyanezt nem állíthatom!

Drága Böbe!
A ló tényleg elszabadult....

Kedves Péter!
Még soha nem "láttalak" ilyen dühösnek... - ami a kutyákat illeti (tréfával, vagy anélkül persze) van egy kanadai "cset"-barátom, kutyatenyésztő, imádja a magyar kutyafajtákat... - szóval, nincs az nemzetiséghez kötve, melyik fajta négylábút vagy tollast, netán hidegvérűt szereti az ember... - minden bizonnyal félreértettek.

Kedves Zuloaga és Kuszu!
Szerintem megérné egy békejobbot nyújtani... - hogy ne durvuljon el a helyzet!
Mindenkinek megvan a maga sérelme, küszködése, érzékenysége, gondja, baja. Midannyian cipelünk jót-rosszat egyaránt. Elvesztett és valóra vált reményeket, álmokat, új életkezdeteket, stb., stb. Mire az ember rászánja magát, hogy hazát változtasson, eléggé tele lesz a hócipője.. - és persze kell egy jó adag vállalkozó szellem, hiszen sok-sok ezren vannak, akiknek bár tele van, mégsem veszik a vándorbotot meg a hamubasült pogácsát
Gyakran kezdtük/kezdjük a nulláról, gyakran érnek minket attrocitások - akár itthon, akár külföldön és nem feltétlenül a nemzeti hovatartozásunk miatt.
Jó lenne, ha nem veszekednétek...

Kedves Danton!
Neked van igazad! Most meg fognak kövezni a hazaiak, de én sem tudom (itthon) ki is a külügyminiszter... vagy néhány másik nagy fő is, akiknek nem tudom a nevét, sőt nem is érdekel.
Hofi mondta valamikor (azt hiszem) "Alacsonyan szállnak a miniszterek" - legalábbis idehaza biztos. Ma az egyik, holnap a másik. Mire megjegyezném a nevét, már jött is a másik...
Egyébként pedig ők sem tudják az én nevemet - arról nem is beszélve, hogy akár egyik ül a bársonyszékben, akár a másik, attól a Nap még nem süt másképp, a Föld is forog tovább, és a kenyér sem lesz olcsóbb (sőt, inkább drága lesz egy-egy miniszterváltáskor!)
Érezd jól magad ahol vagy, abban a közegben, amit választottál, vagy "adatott" - ez a lényeg!
Mellesleg hallgattam egy pár zenét a portálodon, de a prózai műveket nem olvasta be a gépem, vagy nem volt türelmem megvárni a pufferelést. Mindenesetre nagyon jó ötlet.
Az egyik reggeli rádióadásba belehallgattam - jó volt hallgatni a Rákóczi indulót, mert itthon be sem kapcsolom a rádiót (egyesek szerint ez szegénységi bizonyítvány lesz, de nem baj!), legfeljebb zenehallgatás céljából....

Legyen jó napja/hete Mindenkinek! Őrizzétek meg a békét a szívetekben és ezekben a topikokban!

Szeretettel: Ideals

 
 danton  módosítás |   válasz erre |   profil |  2005-03-20 20:45   
Köszönöm az ajtónyitást. ÉA legérdekesebb dolog talán az, hogy mi akik hosszabb vagy rövidebb ideje élünk külföldön, mennyire ,,hazaiak,, maradtunk. Értékitéleteinket gyökerestöl cippeljük tovább ami magában hordozza annak a lehetöségét, hogy felületesen itélkezünk és azt hisszük, hogy a hazának is velünk szinkronban kellene változni. Aztán meg miért? Jó lenne, ha haza tudnánk mindent exportálni ami itt jó, de sokkal inkább a szrt cipeljük haza, avagy éppen a haza válogatja ki innen azt ami itt is silány. Vonatkozik ez elsösorban a kultúra területére. A viselkedésformák pedig különbözöek.A Moulen Rougeban dolgoztam a hatvanas évek közepén. ,,Disszidenseink,, akkor kezdtek hazajárni kockás nadrágjukban és rikitóan szines zakóikban, megrakva goldplated vagy legjobb esetben 8 karátos arany klippentyüikkel. Megálltak a hallban és üvöltöttek, Were are you from? Im from Texas! mondták ezt valami iszonyatos magyar akcentussal. Ilyenkor elgondolkodtam azon, vajon mi együtt jöttünk e a Kárpát medencébe. 1973 óta, pontosabban 78 óta én is hazajárok. Az utóbbi években szinte évente. Van egy érdekes észrevételem. Közvetlen a rendszerváltás után elsösorban a kereskedelemben felelhetö volt a kapitalizmus diktálta modor. Udvarisa lett a kiszolgálás, a kocsmáros a kedvembe akart járni. Nekem a legutóbbi évek tapasztalatai azt mutatják, hogy visszasüllyedt Mo. a Kádár éra gebines stilusába. Ugyanis akkor mondtak nekem ilyet egy vidéki panzióban, amikor földszinti szoba után érdeklödte: ,, mit csináljak, ez van, lift nincs, vigyen fel ölbe?,, De a supermarketben is azt mondta tavaly a kislány, amikor azt kérdeztem, hogy hol találom a Turó Rudit, hogy: ,,ott van a helyén,,! Szóval ilyen van, de azért ebböl nem érdemes messzemenö következtetést levonni, hacsak azt nem, hogy esetleg a Parlamentben folyó ocsmány vádaskodás kiül a hétköznapokra. Hátha nekik szabad? - akkor...
S az én távolságtartásom az óhazától éppen a politika miatt van. Sokáig azt hittem, hogy amikor ilyeneket olvastam, hogy 2 Magyarország van, hogy viccelnek. Megszünt a Ludas Matyi és most ez van helyette. De nem ez a véres valóság.
Pár éve kihozattam a feleségem barátnöjét, mert még nem volt Ámerikába. 3 nap mulva sikerült úgy összevesznünk, hogy a legszivesebben felraktam volna a repülöre. Minden mondata az volt, hogy azok a mocskos kommunisták stb... Jómagam aztán minden vagyok csak kommunista nem, de mert ismertem a hölgy egész családját a papa párttitkár volt, aki besétáltatta az egyetemre a ,,kislányát,, a bátyja katonatiszt volt és kattonai attasé Moszkvában, a mama szakszervezeti elnök a Pénzügyminisztériumban ö maga újságiró az IPM-nél és az Orbán alatt már nem volt állása, takaritott reggel hattól egy fitness centerben és alkalmi munkából élt. Mit lehet egy ilyennel kezdeni? Mennj haza anyukám a nyavalya sem kiváncsi arra a Magyarországra, akit Te képviselsz. Na ezzel van a bajom... Ezt nem tudom feldolgozni magamban és nem is akarom... Itt boldog vagyok. A legutóbb valaki azt kérdezte, ki a kanadai külügyminiszter? Mit tudom én! Kit érdekel. Ennyi az itteni politikai életem. S ez elég is.

 
Ugrás a ( előző lap 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 következő lap )
Új topik indítása   Üzenet küldése




Irjon nekünk! - Impresszum - Médiaajánlat - Súgó